2024. április 20., szombat

Megérkeztek az első nyugdíjaskártyák

Kedden mintegy harmincan vehették át az első nyugdíjaskártyákat Antonio Ratković polgármester-helyettestől és Jasna Miljenovićtól, a Köztársasági Rokkantsági és Nyugdíj-biztosítási Alap zombori fiókjának igazgatónőjétől.

Ratković az eseményen kiemelte, hogy a helyi önkormányzaton áll, hogy minél több gazdasági társulással kapcsolatot teremtsen annak érdekében, hogy a kártyák révén a nyugdíjasok különböző engedményekhez jussanak.
– A nyugdíjaskártyák belgrádi promócióján átvehettük a zombori nyugdíjasoknak járó első hatvan kártyát. A Munkaügyi Minisztérium és a Nyugdíjbiztosító összesen egymillió 750 ezer ilyen igazolványt állít ki, és reményeink szerint április végéig minden nyugdíjas megkapja a kártyáját. Ezzel a kis figyelmességgel kívánjuk megköszönni a nyugdíjasoknak mindazt, amit a fiatalabb nemzedékek érdekében tettek – mondta a polgármester helyettese.
A Nyugdíjbiztosító helyi fiókjának igazgató asszonya közölte, hogy Szerbia 1,75 millió nyugdíjasa közül 20 000 Zomborban és a hozzá tartozó falvakban él, Nyugat-Bácskában pedig 43 000 a számuk.
– A nyugdíjaskártya kidolgozása ingyenes, átvételük nincsen határidőhöz kötve, személyre szólnak, másra nem ruházhatók át, és személyi okmány mellett érvényesek. A kártyák folyamatosan érkeznek a zombori fiókba, amiről értesítjük a lakosságot. A nyugdíjasigazolványokat a biztosító ügyfélszolgálatában lehet átvenni, munkanapokon 7.30 és 15.30 között. Azok pedig, akik újonnan szereznek nyugdíjjogosultságot, az erről szóló végzésükkel együtt megkapják a kártyájukat is – magyarázta Miljenović, aki egyben fölhívta a Zombor és Nyugat-Bácska területén működő munkaadókat, vállalkozókat, hogy üzleti politikájukkal és tevékenységi körükkel összhangban kínáljanak föl a nyugdíjasoknak olyan engedményeket, amelyek könnyíthetnek az anyagi helyzetükön.