2024. április 19., péntek

Sok probléma fakad a szegénységből

Harmincan lemondták a szociális támogatást Szenttamáson

A Szenttamási Szociális Központ az elmúlt évben is a szociális védelemről szóló törvénnyel, a családi törvénnyel összhangban mint köztársaság által felhatalmazott intézmény igyekezett támogatni a legérzékenyebb célcsoportokat és rászorulókat. Ugyanakkor a szociális jogvédelemről szóló községi határozatnak megfelelően lehetőség adódott, hogy a központ a jog, a szolgáltatások és az intézkedések összehangolásával gondoskodjon az igénylők számára a legfontosabbakról.

Biserka Veselinović (Fotó: Paraczky László)

Biserka Veselinović (Fotó: Paraczky László)

‒ A szociális kategóriába tartozók száma az elmúlt néhány évhez viszonyítva nem változott lényegesen. Egészen pontosan tavaly 2420 személyt támogattunk anyagilag vagy más módon, közülük legtöbben a havi szociális juttatás keretéhez tartoznak. Ki kell azonban emelni, hogy egyre többen vannak azok, akik egyszeri segélyért fordulnak hozzánk, és pénzt, élelmiszert vagy más támogatást kérnek. Nem mellékes, hogy a már említett személyek közül nagyjából 1800-ra tehető azoknak a száma, akik a szegénység határán vagy az alatt élnek – mondta lapunknak Biserka Veselinović, az intézmény igazgatója.

Hangsúlyozta, a községben a szegénységhez nagyon sok probléma kapcsolódik: a gyermekek oktatásának-nevelésének elhanyagolása mellett az iskolában jelentkező gondok, a partnerkapcsolati problémák, és ami sajnos egyre inkább növekvő tendenciát mutat, az a családon belüli erőszak.

‒ Visszatérve a szociális segélyt felhasználók számához, el kell mondani, hogy közöttük a legtöbb a felnőtt és a fiatal, mintegy 1100, ezenkívül 511 gyermek és 247 idős személy, illetve család kap pénzbeli támogatást. Jelentős számú szociális esetünk van, amelyben az elhelyezésről kell gondoskodni, mind idősek, mind kiskorúak részére. Tavaly 77 felnőtt és 52 gyermek számára kerestünk befogadó családokat, azaz gondozókat és nevelőszülőket. Mindent összegezve, intézményünk csaknem 130 rászoruló személy számára nyújtott itt helyben, vagyis a szülőfaluban elhelyezést. Ez nagyon jelentős lépés, amit az intézmény belső szervezésével sikerült megtenni, annál is inkább, mivel néhány évvel ezelőtt fordított volt a helyzet. Akkor 40-50 itteni gyermeket vidéki nevelőotthonokban, az idősebbeket pedig ugyancsak vidéken, idősotthonokban helyeztük el, és csupán néhányan kerültek magáncsaládokhoz. Nagyon fontos tehát, hogy az amúgy is nehéz szociális helyzetben lévő személyeket ne szakítsuk ki a közegből, ahol élnek, tanulnak. Ide tartozik még az adat, hogy az elmúlt évben 21 gyermek került hozzánk más községekből (Újvidékről, Verbászról, Csókáról stb.), ami ugyancsak azt bizonyítja, hogy Szenttamáson a nevelőszülői szolgálat igen magas színvonalú – magyarázta beszélgetőtársunk.

Hozzátette, a rokkantak, ágyban fekvők elhelyezésében és ápolásában is bizonyíthatóan jók az eredmények, itt ugyanis a rokkantak anyagi támogatásához még hozzáadják az ápolási támogatást is. Az elmúlt évben a község területén 168 ilyen személy szerepelt a nyilvántartásban. Így a 70–100 százalékos rokkantak a havi alapösszeg mellett, amely 10 ezer dinár körül van, az ápolási díjat is kapják, amely 30 ezer dinár körül van.

‒ A központ tehát külön figyelmet szentel a szociális eseteknek a felhasználók törvény által szavatolt jogainak érvényesítését illetően. Nagyon sok alkalommal szembesülünk a megillető jogok hosszan tartó, adminisztrációs folyamatával. Így például van olyan esetünk, amelyben egy családban már a negyedik generáció kapja a szociális segélyt. Ez megengedhetetlen, és azt jelenti, hogy valaki nem végezte úgy a munkáját, ahogyan kellett volna. Kiállok amellett, hogy röviden, intenzíven, szaktanácsadással és minden olyan intézkedéssel, amely támogatja a családot, segítsünk a rászorulókon. De ennek teljesen és pontosan megtervezett, időben behatárolt folyamatnak kell lennie, amelyben érvényesülnek a jogszabályok, és amely segít áthidalni a krízist ‒ mutatott rá az igazgató.

Mint mondta, biztató adatokat kaptak a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat szenttamási kirendeltségétől, ami szerint az előző évhez képest 2017-ben 611-gyel kevesebben szerepeltek nyilvántartásban, azaz ennyien kaptak munkát. A szavai szerint a másik igen fontos dolog pedig az, hogy az utóbbi három hónapban 30 személy mondta le a szociális segélyt azzal, hogy elkezdtek dolgozni. Ezek konkrét és biztató adatok – mondta végezetül a Szenttamási Szociális Központ igazgatója.