Már jó néhány hete nagyszünetekben és kisszünetekben egyaránt ráfutok két-három hetedikes, nyolcadikos lányra, akik az iskola házirendjét megszegve szájcsücsörítve, hajukat igazgatva, pózokat váltogatva szelfiket készítenek magukról, azonnal posztolva azokat a közösségi oldalukon. Ebben sajnos a felnőttek sem maradnak le tőlük. A fényképek posztolásának következményeit mindenki képzelje hozzá a maga szíve és lelke szerint.
Erről a jelenségről ír a Szerbiai Pszichológiai Társaság újságjának 2017. decemberi számában megjelent cikk, amely a lányok körében dúló, lájkolással kapcsolatos pszichés problémákra hívja föl olvasói, elsősorban a pszichológusok figyelmét. Arról szólnak, hogy Szerbiában mind több és több kislánynak van komoly pszichés problémája, mert a közösségi oldalakon nem eléggé populárisak. Mind több és több az olyan tini, aki depresszióban szenved csak azért, mert a Facebookon és az Instagramon nem kapott annyi lájkot, amennyire számított. Ezen lányok többsége elégedetlen a közösségi státusával, ezért elidegenednek a társaságuktól, elveszítik önbizalmukat, ami sokszor anorexiához vezet, vagy az öngyilkosságot választják megoldásként. Ezt a tényt a világtrendek is alátámasztják, mert a szakemberek szerint az elmúlt öt évben a depresszió nagyjából 58 százalékkal növekedett a lányok körében, míg a fiúk körében csak 9 százalékkal. Úgy látszik, oda jutottunk, hogy a fiatal nemzedékek számára a reális világ áttevődött a virtuális világba, a közösségi oldalakra. Minden, ami fontos számukra, ott történik, különben nem tennék fel életük minden pillanatát a közösségi oldalra: hogy mit csináltak, mit vettek fel, mire gondoltak, milyen kedvükben vannak, mit ettek, ittak stb., és repesve várják a „barátok” értékelését, a döntést arról, hogy lájk-e, vagy sem. Ez lett a siker és a popularitás mércéje.
Egy érdekes kutatásról olvashatunk a Szegedi Tudományegyetem hírportálján: arra keresi a választ, mit is jelent egy-egy lájk a fiataloknak. Egy fiatal mesterszakos hallgató, marketing szakos lévén, két marketinggenerációt vizsgált meg. Tudnunk kell, hogy a marketingszakemberek jelenleg az 1920 után született nemzedékeket 6 generációra osztják. A Z generáció például a 18 éven aluliak, az Y generáció a 19–32 évesek populációja. A többfázisos kutatás eredményei közé tartozik az a megállapítás, hogy Z generáció számára a lájk sokkal mélyebb jelentéssel bír, mint az Y generációnak. A fiatalabb Z generációnak a sok lájk, kedvelés, vagy ahogyan még használják, a „teccint”, a „tetszikel” vagy a megmosolyogtató „kedvint”, „egyenlő a népszerűséggel, és azzal, hogy az embert sokan szeretik”, ez az ember a „menő” szerintük – szögezi le a fiatal kutató. A visszajelzések száma különösen fontos a saját magukról feltöltött képek esetében a Z generáció számára, amit a válaszadók több mint fele megerősített. Számukra fontos, hogy mások kedveljék a bejegyzéseiket, és hozzá is szóljanak, ami csak 30 százalékban igaz az Y generációnál. A Z generáció számára majdnem 90 százalékban igaz az állítás, hogy fontos számukra, milyen képet alakítanak ki magukról a közösségi oldalakon. A Z generáció döntő többsége (92 százalék felett) szereti, ha mások lájkolják a bejegyzéseiket. A kutatás további részében a megfelelési kényszer szintjét próbálta a kutató feltérképezni, mert kiderült, hogy a 18 éven aluliak közül többen „effektelik”, retusálják képeiket, megpróbálva elkendőzni szépséghibáikat, hogy „mások ne lássák a hibáikat”. Mindkét generációnál a közösségi oldalak felerősítik a megfelelési kényszert. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a megkérdezettek közül szinte mindenki elégedetlen valamilyen téren önmagával, és hogy a Z generációnál ehhez nagymértékben hozzájárult az ún. közösségi média. Ebből kifolyólag a Z generáció tagjai hajlamosak arra, hogy elkedvetlenedjenek egy-egy kép hatására, hogy ettől azt érezzék, nem elég szépek, népszerűek.
A szülőknek csak azt tudjuk tanácsolni, hogy mielőtt gyermeküknek megveszik az első okostelefont, vagy engedélyt adnak a közösségi oldalra való csatlakozáshoz, úgy neveljék őket, hogy kialakuljon bennük az a tudat: a valódi értékek nem a közösségi oldalakon találhatók. Hogy a szeretetet, a valahova tartozást, az elfogadást és végső soron az önmegvalósítás szükségletét a valós életben, a társak és az élő, lélegző emberek között találhatják meg, annak ellenére, hogy a mai világunkban trendi a Facebook és Instagram által generált popularitás. Ahhoz, hogy a valódi értékeket gyermekeink el tudják sajátítani, viselkedési mintát kell adni nekik, alkalmat, hogy ezeket megtapasztalják. Ehhez pedig kevesebb időt kellene eltölteniük okostelefonjukkal, tabletjükkel a kezükben vagy a számítógép előtt. Mert lassan, de biztosan ez az idő meghaladja a napi 5 órát is, mint ahogyan ezt egy amerikai kutatás bebizonyította. Szinte biztos, hogy ha nálunk is elvégeznénk ezeket a kutatásokat, ugyanezeket a számokat kapnánk.
A gyógyír az lenne, hogy amikor eljön az iskolai órák közötti szünet, a tanulók ne egymás mellett állva nyomkodják a billentyűket, hanem egymás szemébe nézve beszélgessenek, barátkozzanak. Még a torzsalkodás is jobb, mint az egymás melletti virtuális lét.
