2024. április 16., kedd

Amerikai hadihajó vietnami kikötőben

A vietnami háború óta nem kötött ki ilyen méretű amerikai hadihajó vietnami kikötőben

Történelmi látogatásra érkezett az amerikai tengerészet repülőgéphordozó hajója, a USS Carl Vinson a vietnami Danang kikötőjébe. A vietnami háború óta nem kötött ki ilyen méretű katonai hajó a térségben. Ráadásul a háború kezdetekor Danang volt az első vietnami város, ahova amerikai katonákat telepítettek.

Fotó: Beta/AP

Fotó: Beta/AP

Politikai elemzők ezt egyfajta üzenetnek értékelik Kína felé, amely az egész Dél-kínai-tengerre igényt tart, ezért területi vitában áll Vietnammal. Peking ráadásul bejelentette, hogy több mint 8 százalékkal emeli a hadsereg költségvetését.

Joseph Cheng elemző arról beszélt, hogy a területi vita szempontjából, biztonsági okokból, az Egyesült Államok és Vietnam közös állásponton van. Vietnam ugyanakkor láthatóan nem akar az Egyesült Államok szövetségese lenni, inkább a két hatalom között egyensúlyozik. Ennek talán legfőbb oka, hogy Vietnam legfontosabb kereskedelmi partnere Kína.

Washington nyilvánosan nem állt egyik fél oldalára sem a Dél-kínai-tengerért vívott diplomáciai csatában, de a tengerészet rendszeresen áthajózik a vitás területen a szabad navigáció jegyében.