2024. március 28., csütörtök

Berlusconiék győztek, az 5 Csillag Mozgalom nyert

A Matteo Renzi vezette Demokrata Párt csúfos kudarcot vallott

Az 5 csillag mozgalom lett az olasz parlamenti választások nagy meglepetése.

Azt az előzetes kutatások is jelezték, hogy az élvonalban végez majd az alig kilenc évvel ezelőtt alakult populista párt, de azt váratlan sikernek könyvelik el ők maguk is, hogy az előzetes eredmények szerint megszerezték a szavazatok körülbelül harminc százalékát.

Az 5 csillag mozgalom egyik vezéralakja szerint mostantól megkerülhetetlenek, mindenki kénytelen lesz tárgyalni velük. A lakosság számára ez az eredmény a legjobb garancia arra, hogy a dolgok átlátható módon, korrektül, megbízhatóan zajlanak majd - mondta.

Silvio Berlusconi (Fotó: Beta/AP)

Silvio Berlusconi (Fotó: Beta/AP)

Összességében a Berlusconi vezette jobbközép pártszövetség kapja a legtöbb szavazatot, az előzetes eredmények ezt mutatják. Jóval 30 százalék fölötti a várakozás. A szövetségen belül a Liga - korábbi Északi Liga - lekörözni látszik a Forza Italiát.

A Liga egyik vezető politikusa a választások éjszakáján úgy nyilatkozott, hogy nyugodtan, higgadtan és tudatosan néznek a jövőbe. Tisztában vannak azzal, mit kell tenniük. A liga számára ez történelmi pillanat, még sosem volt ilyen magas a támogatottságuk. Az ország minden részéből kaptak szavazatokat. Szerinte Matteo Salvini beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Silvio Berlusconi, akit Brüsszel gyakorlatilag felkért arra, hogy szervezze ütőképes csapattá a konzervatívokat, láthatóan megtette, ami tőle tellett. Az más kérdés, hogy saját pártjának vezető szerepét meg tudja-e őrizni a szövetségen belül akkor, ha nem a Forza Italia kapja a legtöbb szavazatot.

Azt, hogy Matteo Renzi, a Demokrata Párt vezetője, volt miniszterelnök, mit tervez most, hogy pártja csúfos kudarcot vallott, még nem tudni. Sem ő, sem a többi párt első embere nem beszélt, nem is mutatkozott a választások éjszakáján Olaszországban.