2024. március 29., péntek
OLASZ PARLAMENTI VÁLASZTÁS

Sofőrök vezethetik Berlusconit a célba

Nyerésre áll a jobboldal, de jócskán elhúzódhat a kormányalakítás

Az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi exkormányfő vezette jobbközép koalíció győzelme várható az olaszországi parlamenti választáson, amely tegnap késő éjjel (jóval lapzártánk) után fejeződött be. Az eredményhirdetés előtt szinte minden elemző egyetértett abban, hogy hosszú és nehéz kormányalakítási időszak következik. 

Több mint 46 millió választót vártak tegnap az urnákhoz Olaszországban, ahol három nagy pólus, a Matteo Renzi köré tömörült balközép, a Silvio Berlusconi irányította jobbközép és a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelöltjei közül választhattak tagokat az olaszok a parlament alsó- és felsőházába. A szavazóhelyiségek este 11 óráig voltak nyitva, ezért előzetes eredmények csak ma várhatók.

A voksok összeszámolásában a városi közlekedési vállalatok dolgozói – főként buszsofőrök – is részt vesznek, hiszen a jó fizetés miatt tömegesen jelentkeztek a szavazóhelyek elnöki posztjára. A tisztség betöltői ugyanis péntektől egészen keddig napi bruttó 187 eurót (Rómában 224 eurót) kapnak a munkájukért.

Az utolsó felmérések a Berlusconi exkormányfő vezette jobbközép koalíció győzelmét jósolták 37 és 40 százalék közötti eredménnyel. A biztos kormányalakítási többséghez azonban legalább 40 százalék kell. A választási szövetséghez a Berlusconi-féle Hajrá Olaszország (FI), a Matteo Salvini elnöksége alatt álló Északi Liga, a Giorgia Meloni irányította Olasz Testvérek (FdI) és néhány kisebb párt tartozik.

A Berlusconi-féle koalíció ígéretei között az adócsökkentés, a migrációs helyzet rendezése, a határvédelem erősítése és az illegális bevándorlók kiutasítása kapott hangsúlyt. Berlusconi a honfitársát, Antonio Tajani európai parlamenti elnököt jelölte kormányfőnek, Salvini pedig saját magát, arra az esetre, ha pártja szerezne több szavazatot.

A jobbközép vetélytársának az – ötévi ellenzéki politizálás után kormányra törő – M5S számít. A populista és euróellenes párt 31 éves miniszterelnök-jelöltje, Luigi Di Maio már a kampány végén bemutatta reménybeli kormánya névsorát.

Az M5S támogatottsága megközelítheti a 30 százalékot, amivel a legnagyobb párttá léphet elő. A múlttal ellentétben az M5S már nem zárja ki a koalíciós kormányzást más erőkkel.

Renzi volt miniszterelnök balközép Demokrata Pártjának (PD) támogatottságát a felmérések 25 százalék alá becsülik. Ez is elegendő lehet azonban ahhoz, hogy kormánykoalícióra lépjen.

Szakértők szerint a választási utáni helyzet nagyon bizonytalan lehet. Úgy tűnik ugyanis, hogy hónapokat kell várni a kormányalakításra.

A fő gondot az okozhatja majd, hogy senki nem tud parlamenti többséget szerezni, vagyis a kormányzáshoz szükséges legalább 40 százalékos támogatottságot egyik pártszövetség sem kapja meg. A helyzetért sokan az új választási rendszert okolják, amely tovább aprózza a három szemben álló pólusra tagolódott olasz politikát.

Ha a szükséges erőt egyik oldal sem tudja felmutatni, a megoldást Sergio Mattarella államfőnek kell megtalálnia. A pártokkal esedékes konzultációin kell felmérnie, hogy ki lesz képes többségi támogatással bíró kormányt alakítani. 

Az egyeztetés azonban csak a választás után egy hónappal kezdődhetne meg. Ez azt jelenti, hogy a kormányalakítási tárgyalások leghamarabb március végén, április elején indulhatnának. (Forrás: MTI/ANSA)