2024. március 28., csütörtök

Megmenekült a kis hattyú

A ránk köszöntött valódi tél alaposan meglepett bennünket, annak ellenére, hogy az időjósok előre prognozálták a zord időjárást, a lehűlést és a hóesést is. A háztartásokban több tűzifa fogy, az emberek inkább a lakások oltalmából gyönyörködnek a kinti tájban. Háziállatainkról, házi kedvenceinkről azonban igyekszünk megfelelően gondoskodni. Az olykor vicces jelenségnek számító, apró ruhákba öltöztetett, kistermetű kutyákat most nem mosolyogja meg az ember, aki maga is több réteg meleg ruha alá rejtőzik a hidegtől. Ám míg magunknak és állatainknak igyekszünk minél kedvezőbb feltételeket teremteni a hideg időszak átvészeléséhez, addig vadon élő állataink továbbra is saját sorsuk kovácsai maradnak. Az énekesmadarak etetése ebben az időszakban kifejezetten ajánlott, mivel a hótakaró befedi a számukra esetleg megfelelő, még megmaradt élelmet. Ezért aki ezen a télen megkezdte a téli madáretetést, ezekben a napokban semmiképp ne hagyja abba!

Több alkalommal szó esett már a vízimadarakról is, különösképpen a bütykös hattyúról. Ez a kecses vízimadár szép számban fordul elő a Topolyai-tavon, így egyáltalán nem meglepő, hogy a téli tájban gyönyörködő természetkedvelők, akik a zord hideg ellenére is ellátogatnak a tóhoz, találkoznak hattyúkkal. A napokban aggódó polgárok azzal keresték meg a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület alelnökét, hogy egy fiatal hattyút láttak, amely feltehetőleg belefagyott a tóba. Az értesítést követően az egyesület aktivistái a megadott helyen keresték a szóban forgó hattyút, de nem találtak rá. További kutatás után a fiatal példány megkerült. Egy távolabbi helyen, a jég felszínén üldögélt, tőle távolabb pedig két felnőtt hattyú úszkált, feltehetőleg a fiatal példány szülei lehettek. Ennek tekintetében az egyesület ornitológiai szakcsoportjának vezetője, Sihelnik József megnyugtató hírrel szolgált, mely szerint a befagyottnak vélt hattyú csupán a jégen üldögélt, nem volt belefagyva a vízbe, így később el tudott menni onnan, és nem volt szükség az állat kimentésére.

Ettől eltekintve érdemes odafigyelni a környezetünk vadon élő állataira, hogy szükség esetén segítséget nyújtsunk nekik. Az Arcus Környezetvédő Egyesület tagjai is szívesen segítenek azoknak, akik hasonló kérdésekben hozzájuk fordulnak.