2024. április 19., péntek

Oromon együtt az iskola

Iskolanap Arany János jegyében

Az oromhegyesi, az oromi és a tóthfalui iskolaépületek Arany János nevét viselik, éppen ezért március 2-án, a költő születésnapján ünneplik iskolájuk napját. Ezúttal Oromon ünnepeltek pedagógusok és diákok egyaránt – együtt. Van is egy Együtt az iskola elnevezésű programjuk, amelyet tavasszal szoktak megtartani, olyankor egy helyen gyűlnek össze a célból, hogy sport- és szórakoztató programokkal tarkítva elősegítsék azt, hogy a szomszédos falvak diákjai jobban megismerjék egymást. Sajnos az oromhegyesi iskola helyreállítása miatt az oda járók ezt az iskolaévet Oromon kezdték, így öröm az ürömben, hogy még jobban összekovácsolódnak.

Az iskolanapra alkalmi műsorral készültek a diákok, akik tanúbizonyságot adtak saját és pedagógusaik rátermettségéről is. Szavalókórus, táncok és ének, hangszeres játék is helyet kapott az ünnepségen. A községi elöljárók mellett a testvériskola intézményvezetői is tiszteletüket tették a jeles eseményen.

Vajda Attila iskolaigazgató beszédében hangsúlyozta a közös ünneplés fontosságát, kitérve arra is, hogy a történelem viharában az iskolarendszer megváltozásával újabb és újabb elvárásoknak kellett megfelelniük. A környező tanyavilág gyerekeit már az 1800-as években egy fedél alá gyűjtő intézménynek jelentős múltja van, melyet most az Arany János nevével jelzett épületek visznek tovább.

– Iskolánk három éve vette föl Arany János nevét, és így az ő 201. születésnapján mi is ünnepelünk. Vendégeink között olyanok szerepelnek, akik sokat segítettek nekünk az elmúlt időszakban, a tartományi titkárságból, az MNT-ből és a községi önkormányzatból.

Az igazgató elmondta, hogy az az oromhegyesi iskolában a munkálatok jól haladnak, ha váratlan esemény nem szól közbe, április folyamán minden visszazökken a régi kerékvágásba.