2024. április 20., szombat

Belgrádban kampánycsend

Összesen 1554 jelölt indul a városi képviselő-testület 110 helyéért

A legutóbbi felmérések szerint a belgrádiak 43,1 százaléka a jelenleg is hatalmon levő pártot, a Szerb Haladó Párt listáját támogatja. Stabil támogatottsága van még az együtt induló Szerbiai Szocialista Pártnak és az Egységes Szerbiának, ugyanakkor várhatóan Dragan Đilas és Aleksandar Šapić is jelen lesz a városi képviselő-testületben, de hogy a 24 lista közül ki éri el még a cenzust, bizonytalan, írja a Večernje novosti.

A napilap által végzett közvélemény-kutatás eredményei ezek, amelyek azt mutatják, hogy amíg a Mert szeretjük Belgrádot – Aleksandar Vučić lista népszerűsége nő, a többi indulóé visszaesett, így a Dragan Đilas – Belgrád dönt, a polgárok győznek listának a polgárok 13,98 százaléka szavazna bizalmat, Aleksandar Šapić – Polgármester listára pedig csupán 7,6 százalékuk. A demokrata koalíció a cenzus küszöbén végezne a szavaztok 4,8 százalékával, de Ljubiša Preletačević Beli – Mert szeretjük Belovgradot, illetve a Szerb Radikális Párt – Vojislav Šešelja listára a szavaztok 4,4 százaléka érkezne.

A belgrádi helyhatósági választásokon a 24 lista összesen 36 politikai párttal és polgári csoportosulással, illetve 1554 jelölttel indul a városi képviselő-testület 110 helyéért.

A Transparentnost Srbija, a BIRODI társadalomkutatási iroda, illetve a CeSID (A Szabad Választásokért és a Demokráciáért Központ) felméréseiből kiderül, hogy az elmúlt időszak kampányát funkcionárius-kampánynak is mondhatnánk, amikor az indulók nem kaptak egyforma bemutatkozási lehetőséget a médiumokban. Az elektronikus és az írott sajtóban is a legnagyobb teret a Mert szeretjük Belgrádot – Aleksandar Vučić kapta, általában pozitív hangnemben, miközben Dragan Đilast, Aleksandar Šapićot, illetve a korábbi városvezetést negatív hangnemben említették.

Zoran Gavrilović, a BIRODI kutatásait elemezve elmondta, a média a hatalmon levő párttal pozitív hangnemben foglalkozott, az úgynevezett nemkívánatos ellenzékkel viszont, akik jó eredményt érhetnek el a választásokon, kifejezetten negatív hangnemben. Létezik ugyan egy úgynevezett kívánatos ellenzék is, akik kis eséllyel érhetnek el jó eredményeket, róluk is pozitív hangnemben szólt a média.

Bojan Klačar, a CeSID munkatársa ugyanakkor kiemelte, bár az elektronikus médiumok és a sajtó is túlnyomórészt a hatalmon levő párttal foglalkozott, akiket érdekel a politika, más fórumokon mindenről tájékozódhattak az indulókkal kapcsolatban.

A választásokra március 4-én kerül sor, a kampánycsend ma éjfélkor kezdődik. Vasárnap 1.606.693 választópolgár léphet az urnák elé, mintegy 1185 választóhelyen.

A belgrádi helyhatósági választásokkal egyidejűleg Borban, Aranđelovacon és Sevojban is helyhatósági választások lesznek.