2024. március 28., csütörtök

Félmillió egy lakásért, egymillió egy házért

A legdrágább termőföld hektárja 10.300 euróba került

A legdrágább lakás, amit áruba bocsájtottak és el is adtak 2017-ben, 515 ezer euróba került. Az új tulajdonos ezért a pénzért egy 173 négyzetméteres lakást vásárolt magának Belgrád óvárosában – tette közzé a Köztársasági Földtani Intézet az éves jelentésében.

Az intézet jelentése szerint a legdrágább ház tavaly 1,3 millió euróba került. Ez az ingatlan is Belgrádban található, a Savski venac városi községben.

A jelentés szerint tavaly 11 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát, mint egy évvel korábban: több mint 141 ezer ingatlanátruházási megállapodást írtak alá 2017-ben. A legtöbb ingatlant Vajdaság területén adták el, vagyis több mint 32.700 szerződést kötöttek meg, Belgrádban pedig több mint 22.800 ingatlan cserélt tulajdonost. Az adatokból kiderül, hogy legnagyobb kereslet a lakások iránt van, több mint 33.600 lakást adtak el. A vásárlók 28 százaléka közvetlenül a beruházótól vásárolt.

Tavaly 15.000 ház és 24.900 mezőgazdasági parcella került eladásra.

A legdrágábban eladott mezőgazdasági parcella Dél-Bácskában cserélt gazdát: az új tulajdonos 10.300 eurót fizetett hektárjáért. Egyébként Észak-Bácskában, Szerémségben és Nyugat-Bácskában a termőföld ára 7500 és 8700 euró körzött mozgott hektáronként. Belgrád környékén átlag 5200 euróba került egy hektár termőföld, a legolcsóbb pedig Dél- és Kelet-Szerbiában volt, átlag 3300 euró.