2024. április 18., csütörtök

Nincs fennakadás a város életében

A hét elején 24 órán keresztül szünet nélkül szakadt a hó a város területén, a hőmérséklet nem emelkedett mínusz hat fok fölé, ennek ellenére minden kommunális szolgáltatás zökkenőmentesen működött.

Ez a város katasztrófavédelmi törzskarának keddi értekezletén derült ki. A téli szolgálat a hét első két napján összesen négy alkalommal takarította a község hatáskörébe tartozó utakat, valamint a város utcáit, és mintegy 30 tonna sót használt el. A forgalom ugyan lelassult, de a tömegközlekedés a menetrend szerint zajlott. A falvakban is eredményesen takarították az utcákat, a Prostor kommunális közvállalat kellő mennyiségű üzemanyagot biztosított a kotrógépeknek, ahol pedig szükség mutatkozott, kézzel lapátolták a havat. Egyedül Sztapáron volt fennakadás a közlekedésben, de oda a városból vezényeltek ki hókotrót.
A törzskar ülésén megállapították, hogy a városban folyamatos volt az áram- és vízellátás. A Hőtelep, amely mintegy négyezer lakást és száznál több gazdasági fogyasztót lát el hőenergiával, fennakadás nélkül szolgáltatta a távhőt.
A Szociális Központ kapcsolatban áll a szociális védelemben részesülőkkel és segítséget nyújt ott, ahol szükség mutatkozik rá. A Vöröskereszt önkéntesei a népkonyháról 11 háztartásba vitték ki az ebédet, azoknak, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudtak elmenni az élelemért.
A törzskar összejövetele rövid ideig tartott, hiszen a tagok csupán tájékoztatták egymást a helyzetről, rendkívüli akcióra nem volt szükség.