2024. április 20., szombat

A törökországi állítólagos kínzások miatt aggódik egy ENSZ-tisztségviselő

A török hatóságok állítólag könyörtelen vallatási módszereket alkalmaznak a feltételezett kurd felkelőkkel, valamint a 2016-os puccskísérlet megszervezésével vádolt Fethullah Gülen muszlim hitszónok híveinek tartott fogva tartottakkal szemben - számolt be róla az ENSZ illetékes különleges jelentéstevője kedden Genfben.

Az őrizetbe vetteket sokszor megverik, megfenyegetik vagy elektrosokkot alkalmaznak rajtuk - tette hozzá Nils Melzer. A vallatási módszerek között szerepel továbbá az alvásmegvonás, a jeges vízbe merítés, a megszégyenítés, illetve a szexuális visszaélés.

A kínzással legtöbbször beismerő vallomást akarnak kicsikarni a rabokból, vagy azt szeretnék elérni, hogy valljanak mások ellen.
"A hatóságok nem tettek komoly lépéseket annak érdekében, hogy utánajárjanak ezeknek a vádaknak vagy felelősségre vonják a tettek elkövetőit" - idézte a jelentéstevőt közleményében az ENSZ.

Nils Melzer szerint a török ügyészség az államcsínyt követően kihirdetett rendkívüli állapotra hivatkozva hagyta figyelmen kívül a bírálatokat. A jelentéstevő azonban hangsúlyozta, hogy senkit sem szabad megkínozni vagy embertelen bánásmódban részesíteni még rendkívüli állapot esetén sem.

A török kormány egyelőre nem reagált a vádakra. Ankara korábban zéró toleranciát hirdetett a börtönökben zajló kínzásokkal szemben.

A kurd autonómiáért 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), illetve az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen mozgalma a török kormány két legnagyobb ellenfele a belpolitikai színtéren. A PKK-t Törökország, az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tartja nyilván. Ankara a Törökországban jelentős támogatottsággal rendelkező Gülent tette felelőssé a 2016-os sikertelen puccskísérletért. A hitszónok tagadta, hogy köze volt az eseményekhez.