2024. április 19., péntek

Fókuszban a Nyugat-Balkán

Szerbiának rendeznie kell a szomszédos államokkal fennálló nyitott kérdéseket

Az európai csatlakozási folyamatról, az Európai Bizottság által elfogadott nyugat-balkáni bővítési stratégiáról tárgyalt ma Belgrádban a régióbeli körút szerbiai állomásán Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke Ana Brnabić szerb kormányfővel. Brnabić a dokumentum fontosságáról beszélt és arról, hogy most ismét az Unió figyelmének középpontjába került a nyugat-balkáni térség. Bátorítónak nevezte ezeket a fejleményeket, de rámutatott azoknak a leendő tanácskozásoknak a fontosságára is, amelyek szintén a régió felzárkózásával foglalkoznak: a Szófiában és a Londonban tartandó konferenciákra utalt.

Az uniós feltételek teljesítése elsősorban a polgárok miatt fontos – Juncker Brnabićnál (Fotó: Beta)

Az uniós feltételek teljesítése elsősorban a polgárok miatt fontos – Juncker Brnabićnál (Fotó: Beta)

Jadranka Joksimović integrációs miniszter is részt vett a megbeszélésen, köszönetet mondott Junckernek, amiért új impulzussal járult hozzá az uniós bővítés politikájának folytatásához, továbbá azért, mert Szerbiát a legesélyesebb csatlakozó államként említette. A miniszter úgy értékelte, hogy Szerbia mindent el fog követni a bővítési stratégiában meghatározott esélyes dátumnak az elérése érdekében, vagyis azért, hogy Szerbia 2025-re teljesítsen minden előfeltételt, és elnyerje a tagságot.

Az Európai Bizottság elnöke fontosnak nevezte, hogy Szerbia továbbra is állandó kommunikációt folytasson a szomszédjaival, és bilaterális kapcsolatok keretében rendezze a nyitott kérdéseket. Erre nem kizárólag az uniós csatlakozás miatt van szükség, hanem elsősorban azért, mert a lakosságnak, a régióban élő polgároknak az érdekét szolgálja – magyarázta Juncker. Üdvözölte a Belgrád–Pristina-párbeszéd folytatását is, és reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben hozzálátnak minden korábban megkötött megállapodásnak a teljesítéséhez. Szerinte nagyobb súlyt kell helyezni a régió gazdasági kapcsolatainak az erősítésére, az infrastrukturális összeköttetések erősítésére.

Jean-Claude Juncker és Johannes Hahn uniós bővítési biztos hivatalos balkáni körútjuk során tegnapelőtt este érkeztek Belgrádba Tiranából. Ma Podgoricába utaztak tovább, onnan holnap Szarajevóba látogatnak, ahol Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselő is csatlakozik hozzájuk. Szarajevót követően még ma Pristina lesz a következő úti cél, a turné végét pedig a holnapi szófiai látogatás jelenti majd, ahol egy nyugat-balkáni konferenciát tartanak.