2024. április 16., kedd

A tradicionális és az új találkozása

Magyarország az AWS zenekart, Szerbia a Sanja Ilić & Balkanika formációt küldi az Eurovíziós Dalfesztiválra

Szombat este került sor A Dal döntőjére. A győztes az AWS együttes lett a Viszlát nyár című dallal, így ez a dal fogja képviseli majd Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban. Az előzőekhez hasonlóan, A Dal idén is többfordulós volt. Harminc dal versenyzett, a válogatók és az elődöntők után nyolc került a döntőbe, köztük nem volt egy női előadó sem. A zsűrit ezúttal Frenreisz Károly, Schell Judit, Mező Misi és Both Miklós alkotta. A végeredmény a zsűri és a nézők szavazatai alapján alakult ki, és tulajdonképpen ez hozta az izgalmakat is. A nyolc döntősből a zsűri négyet juttatott tovább. Az idei döntősök a Leander Kills, a yesyes, Süle Zsolt, Horváth Tamás, Heincz Gábor Biga, Dánielfy Gergely, Király Viktor és az AWS voltak. Úgy alakult tehát, hogy a döntőbe két rock műfajú dal is bejutott. A zsűri összesített szavazatai alapján Dánielfy Gergely lett az első 36 ponttal, Király Viktor a második 30 ponttal, a yesyes a harmadik 28 ponttal, a negyedik pedig az AWS csupán 8 ponttal. A minimális négy-négy pontot Schell Judittól és Mező Misitől kapták, a legtöbb nézői szavazat mégis az AWS Viszlát nyár című dalára érkezett és ezen legjobban talán épp az együttes tagjai: Siklósi Örs, Brucker Bence, Kökényes Dániel, Veress Áron és Schiszler Soma lepődtek meg. Úgy tűnik, hogy egyes rockzenekarok szerepléseit figyelemmel kíséri a rajongótáboruk, még akkor is, ha olyan műsorról van szó, mint A Dal, amely ugyebár nem kifejezetten a rockra összpontosít. Tavaly a Leander Kills az Élet című dallal indult. Leander fő célja azt volt, hogy szélesebb közönség előtt is bemutassa az új formációt (korábban a Leander Risinggal léptek fel), az új dalukat, és persze a rock se legyen elhanyagolva A Dalban. Meglepődtek, hogy a döntőig jutottak, és habár nem kerültek be az első négy közé, a sikeren felbátorodva idén is jelentkeztek. Mivel tavaly a legjobb dalszöveg díját kapták meg, idén is nagy hangsúlyt fektettek a szövegre. A Nem szól harang a hazaszeretetről szól, viszont a zsűri ezúttal se sorolta be őket az első négybe. Nem tudni, hogy a szavazók közül mennyi a Leander-rajongó és hányan szavaztak dacból az AWS-re, de talán másképp alakult volna a végeredmény, ha a Leander Kills és az AWS is bejut az első négybe. Minden bizonnyal megoszlottak volna a rockrajongók szavazatai és egy harmadik győz. A végeredménnyel persze nem mindenki maradéktalanul elégedett, a reakciók is különbözőek, de ez így lett volna, bárki is nyer. Nagy kedvenccé vált Dánielfy Gergely, ő az idei Dal-felfedezett, sokan mégis úgy vélik, hogy fellépése emlékeztet a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál nyertese, a portugál Salvador Sobral produkciójára. Ugyanakkor jó eséllyel indul az, aki ismeretlennek számít A Dal-ban, mert úgymond frissítően hat. Egy befutott előadó, mint például Biga vagy Király Viktor esetében könnyen előfordulhat, hogy az előző dalaikhoz hasonlítják az újat, ez pedig azért nem jó, mert a régebbiek már ismerősen csengenek, „belemásztak a fülekbe”. Az AWS dalával sokaknak az a gondjuk, hogy üvöltés, hörgés az egész, habár egy alternatív rock/metal esetében ez egyáltalán nem furcsa. A Viszlát nyár így is egy emocionális dal, a szövegét maga az énekes, Siklósi Örs írta, miután meghalt az apja. Bárhogyan is alakul az AWS szereplése az Eurovízión, Magyarország legalább megmutatja zenei sokszínűségét.

Egészen másképp alakult a szerbiai dalválogató végeredménye. A Beovizija kilenc év után jelentkezett ismét. A korábbi években az RTS zenei szakemberei határozták meg, hogy kit küldenek az Eurovízióra, de most ismét szavazhattak a nézők is. Egyébként idén tizenegy éve annak, hogy Marija Šerifović a Molitva című dallal megnyerte a dalfesztivált, és tíz évvel ezelőtt Szerbiában volt megtartva az Eurovízió. A Dallal ellentétben, a Beovizija egy napig tartott, a múlt héten, kedden zajlott le. Az est folyamán tizenhét dal versenyzett. A zsűrit Vojkan Borisavljević, Ivana Peters, Dušan Alagić, Dejan Petrović és Željko Vasić alkotta, az ő szavazataikhoz adták hozzá a nézők szavazatainak számát. A maximális pontszámot mind a zsűritől, mind a nézőktől a Sanja Ilić & Balkanika Nova deca című dala kapta, így ez a dal képviselheti majd Szerbiát. A dal a tradicionális és a modern hangzás keveréke. Második lett Saška Janks, míg a harmadik a szabadkai Dušan Svilar a Pod krošnjom bagrema című dallal. A Beoviziján egyébként Marija Šerifović fiútestvére is versenyzett. Habár a győztessel kapcsolatban a nézők és a zsűri pontszáma egybecsengett, a végeredmény persze ez esetben is heves reakciókat váltott ki. Egyesek szerint nagyon is kiszámítható az, hogy Szerbia egy tradicionális hangzású dallal indul, azaz nem elég bevállalósak, ha dalválasztásról van szó, ez pedig a teljes mezőnyre vonatkozik. Mások ugyanakkor dicséretesnek vélik, hogy egyáltalán visszatért a Beovizija és a nézőknek ismét lehetett beleszólásuk abba, hogy ki képviselje Szerbiát az Eurovízión. Sokan dicsérték azt is, hogy a revüprogramban a volt Jugoszlávia más utódállamainak előadói is felléptek.

Akárcsak A Dal, a Beovizija esetében is elhangzott, hogy ezek a válogatók kiváló megmutatkozási lehetőséget adnak a dalszerzőknek és ezért is fontosak. Mindkét válogatón hallhattunk olyan dalokat is, amelyek szerzőinek, előadóinak nem is feltétlenül a dalfesztiválra eljutás volt a céljuk, sokkal inkább a népszerűsítés lehetőségének a megragadása. A Beovizija kapcsán zenei előadók, szakemberek is kifejtették véleményüket, és szinte teljesen egyetértettek abban, hogy Szerbia jó úton halad, de van hova fejlődnie a szórakoztatás területén is, hiszen szórakoztatni sokkal nehezebb, mint azt gondolnánk.