2024. március 28., csütörtök

Megöltek Szlovákiában egy tényfeltáró újságírót

Feltételezhetően a munkájával összefüggésben gyilkolták meg azt a fiatal szlovák újságírót és élettársát, akiknek holttestét vasárnap éjjel találta meg a rendőrség nagymácsédi (Veľká Mača) otthonukban – jelentette be hétfői pozsonyi sajtótájékoztatóján Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány. A kettős gyilkosság felderítéséhez vezető információkért egymillió eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel a szlovák kormány.

A meggyilkolt Ján Kuciak, aki az aktuality.sk szlovák hírportálnak dolgozott, tényfeltáró újságírással, azon belül leginkább adócsalással összefüggő bűnesetekkel foglalkozott. Pozsonyi sajtóinformációk szerint az újságírót korábban megfenyegették.

A 27 éves férfi és barátnője holttestét családi házukban találta meg a rendőrség a galántai járásban lévő Nagymácsédon, miután a nő családjától bejelentést kaptak arról, hogy napok óta nem tudják elérni a lányukat, akivel legutóbb múlt csütörtökön beszéltek. A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint mindkettőjük halálát egy-egy lövés okozta, a férfit a mellkasán, a nőt a fején érte a lövedék.

Tibor Gaspar a sajtónak elmondta: az elkövetés körülményei azt mutatják, hogy előre eltervezett gyilkosságról van szó, s ennek alapján, valamint a meggyilkolt Ján Kuciak munkaköréből adódóan és néhány, a nyomozás menete miatt jelenleg nem részletezhető megállapításból kifolyólag azt valószínűsítik, hogy a gyilkosságok indítéka a férfi újságírói munkájával lehetett összefüggésben.

A gyilkosságot a három legfőbb szlovák közjogi méltóság, Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, több szlovákiai politikai párt, sajtóorgánumok és más szervezetek is nyilatkozatban ítélték el. Robert Fico szlovák kormányfő azt írta állásfoglalásában, hogy ha bebizonyosodik, hogy Ján Kuciakot a munkájával összefüggésben gyilkolták meg, akkor az eset a szlovákiai sajtószabadság és a demokrácia elleni példátlan támadás lenne. Ugyancsak elítélő nyilatkozatot adott ki Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője.