2024. március 28., csütörtök

Az Isten háta mögött élők lelki gondozása

Molnár Rózsa könyvbemutatója Csókán

Szerdán este Csókán bemutatta Házszentelés című negyedik önálló kötetét Molnár Rózsa.

Az írónő Vajdaság északkeleti csücskében: Rábén, Majdányon, Oroszlámoson és Egyházaskéren tevékenykedik mint tanítónő és lelkipásztor-kisegítő. Jelen könyve is az e vidékről – házszentelések során – szerzett személyes élményeit tárja az olvasók elé. A kötetben harminc családsors nyílik meg előttünk ugyanennyi történetbe ágyazva. Molnár Rózsa elmondta, hogy a könyv húszesztendős időintervallumot foglal magában, valamint hozzátette:

– Álmomban sem gondoltam arra, hogy mennyi problémával, fájdalommal és nehézséggel küszködnek az emberek mind lelkileg, mind fizikailag. Ez a harminc történet olyan – főként szomorú – emlékeket hordoz magában, melyeket még húsz év után is nehéz feldolgoznom, így megpróbáltam kiírni magamból, hogy könnyítsek a lelkemen. S ki kell emelnem, hogy ezek nem konkrét emberekről, hanem hozzájuk és valahol mindannyiunkhoz is szólnak.

Az írónő beszélt még a házszentelés hagyományáról, a hármas határ környékének vallási viszonyairól, valamint hangsúlyozta, hogy szívén viseli az itt élő emberek sorsát, hiszen meggyőződése, hogy ha őt az Isten Rábéra, az ő háta mögé teremtette, akkor ott kell tennie a közössége és saját maga boldogulásáért is.

A könyvbemutatón Dobó Róbert kántor részleteket olvasott föl a kötetből, Kónya Sándor pedig népi énekeket adott elő. Az est a csókai művelődési központ szervezésében valósult meg.