2024. március 29., péntek

Szürreális oratórium-vízió a 44-es vérengzések emlékére

A lengyel NotTwo kiadónál megjelent Mezei Szilárd Amerika szálló című zeneműve

Mezei Szilárd zeneszerzőnknek még 2013-ban lehetősége adódott arra, hogy megvalósítsa régi álmát: zeneművet írni a ’44-es magyarellenes atrocitásokról, és azt egy magyarkanizsai műhelymunka keretein belül 15 zenésszel és 4 énekessel begyakorolni, végül előadni. Nagy jelentőségű munkájuk akkoriban sajnos nem keltett különösebb visszhangot, most viszont sikerült megjelentetni a lengyel NotTwo kiadónál. Nálunk kereskedelemben nem kapható a lemez, interneten rendelhető meg, de a szerző igyekszik intézkedni, hogy néhány helyen Vajdaságban is beszerezhető legyen. Az Amerika szálló (Isten hozott, kedves vendég) című alkotásról, annak munkálatairól és kiadásáról beszélgettünk Szilárddal.

Mesélnél a műről és annak elkészültéről?

 – Köszönve Bicskei Zoltánnak, a magyarkanizsai RKM igazgatójának, 2013-ban Kanizsán lehetőségem adódott négy énekessel és tizenöt zenésszel dolgozni egy négynapos műhely során. Erre az alkalomra írtam egy másfél órás darabot, melynek címe Amerika szálló (Isten hozott, kedves vendég). Régi tervem, a 44-es magyarellenes atrocitások művészi feldolgozása ezzel ez meg is valósult. Azért Amerika szálló, mert egy időben így hívták azt az épületet, ami tulajdonképpen a zentai Andrássy út 60., melynek pincéjében vallatták az embereket, és aminek lejáratánál néhány éve még látható volt a felirat: „Isten hozott, kedves vendég”. Ezt később, nem is olyan régen, a többi magyar felirattal együtt lefestették, ezért van a címben is áthúzva a mondat. Mikor a darabot terveztem, mindez még tabutéma volt, viszont mire kivitelezésre került, már valamelyest bekerült a köztudatba, elkezdett vele foglalkozni a média is, születtek művészeti alkotások is, bár nem túl sok, ezért végül nem hangsúlyoztam ki, hogy a darab tulajdonképpen milyen apropóból született. Utólag felszínesnek és szájbarágósnak éreztem volna konkretizálni, így meghagytam szimbolikusan csak a címet. Magát az eseményt illetően számomra, azon túl, hogy borzalom és háborús bűn, ami történt, az volt mindig is a legfélelmetesebb, hogy mekkora csend és félelem övezte ezeket az eseményeket, szinte a 90-es évekig csak azok beszéltek róla családon belül, akik érintve voltak a dologban, de sokszor még azok sem. Ez különösen annak fényében hátborzongató, hogy néha olyan dolgokat hallunk, a Titói időkben milyen jó volt, nem is volt diktatúra stb.

A darabot illetően az volt a szürreális vízióm, hogy az odalent, az Amerika szálló alagsorában halálukra váró, félholtra vert emberek verseket szavalnak egymásnak (az „ötlet” kétségkívül kapcsolódik Faludy recski emlékeihez is), vajdasági költők műveit, két Koncz István-, illetve egy-egy Sziveri János-, B. Pap Endre- és Domonkos István-verset, így a darab egyfajta oratóriummá válik, bár nem szeretem a műfaji behatárolásokat. A darab tehát 5 versre „feszül fel”, amelyeket az énekesek különböző felállásban adnak elő a 15 tagú zenekar kíséretében. A sor Koncz István a Tisza partján című nagyversével indul, amit három női énekes ad elő, Szilágyi Ágota, Mezei Kinga és Tijana Stankovic, ezután B. Pap Endre zentai származású költő Icarus és Deadalus ciklusának egyik verse következik, amit Mezei Kinga ad elő, erre kapcsolódik Koncz István Fohászféle azért, hogy ne keljen ölnöm verse Balázs Áron előadásában, ezután Sziveri János Appendixe következik két női és egy férfi hangra, és a darabot Domonkos István Kikiéknek ajánlva költeménye zárja, melyet mind a négy énekes énekel. A zenekar nagyon figyelmesen megválogatott, kitűnő szerbiai és magyarországi, illetve egy angliai hangszeres és improvizáló zenészekből, valamint négy énekesből áll. Ez utóbbiak közül hárman színészek, egy pedig zenész is, hegedűvel is jelen van a zenekarban.

A darab nagyobb részben megkomponált, részben pedig improvizatív, minden zenésznek van lehetősége, hogy az improvizatív részekben saját egyéniségét, kapcsolódását a darabhoz, a témához beleszőhesse az egészbe. Annyi érdekesség még van a dologban, hogy én csak mint karmester, vagyis inkább szupervízor, külső irányító veszek részt a mű előadásában, magam hangszeren nem játszok benne, így ez az első olyan lemezem, amelyen magam nem zenélek. Ezt kicsit bánom is, viszont egy ekkora apparátusnál külső vezető nélkül sajnos nem igazán tudott volna összeállni a darab a négy napnyi effektív próba ellenére sem. Talán ha egy ideális világban élnénk, ahol egy ilyen léptékű és bonyolultságú darabot hetekig, hónapokig tudnánk próbálni, csiszolgatni stb., akkor már működhetne külső vezető nélkül is. De hát nem ilyen világban élünk, és őszintén szólva már a négynapos próbaidőszak is nagyon sokat jelentett ahhoz képest, hogy néha mennyi idő jut az ilyesmire. Ezért külön is hálás vagyok a szervezőknek.

Milyen volt a darab utóélete, és hol sikerült most megjelentetni?

– Fontosnak érzem, hogy ezt mi ott megvalósítottuk, az utóbbi időben az egyik legfontosabb munkámnak éreztem, viszont semmilyen komolyabb visszhangja nem lett. Kivéve azok között, akik jelen voltak a koncerten. Többen is jelezték, hogy a mű sokat jelentett számukra. Hathatott volna, de mégse került be a minimális köztudatba se. Mindezt persze távolról sem panaszképpen mondom, sokszor ez a művek sorsa. Ennek a koncertnek a felvételét viszont most sikerült kiadni a lengyel NotTwo kiadónál. Ez sorban már a hetedik saját lemezem ennél a kitűnő vállalatnál, illetve van még egy lemezünk egy szlovén–olasz trióval. Külön is örülök, hogy itt jelent meg, mert ezt a kiadót nagyon nagyra értékelem, stabilan és kompromisszummentesen tartja a színvonalat, nem enged az egyre kegyetlenebb kommersz szorításának.

Szilárd Mezei Vocal Ensemble: Hotel America (Welcome Dear Guests)

Ágota SZILÁGYI vocal, Kinga MEZEI vocal, Áron BALÁZS vocal, Tijana STANKOVIĆ vocal, violin, Andrea BERENDIKA flute, altoflute, Bogdan RANKOVIĆ altosax, bassclarinet, Péter BEDE tenor sax, altosax, clarinet, Gergő KOVÁTS tenor sax, sopranosax, Béla BURÁNY baritonesax, sopranosax, Ádám MEGGYES trumpet, Árpád KISS trumpet, Branislav AKSIN trombone, Albert MÁRKOS · violoncello, Máté POZSÁR piano, Ervin MALINA doublebass, Ernő HOCK doublebass, Oliver MAYNE vibraphone, glockenspiel, István CSÍK drums, Szilárd MEZEI conductor.

Recorded LIVE 14. December 2013, at CNESA, Magyarkanizsa, Serbia by Lazar Živanac.

Graphics: Erzsébet Mezei. Cover: Imre Sebestyén jr. – UNITgraphics.com. Photo: Orfeas Skutelis. Cover text: László Dormán (translated by Erika Papp). Texts translated by Petra Bakos (J. Sziveri, I. Koncz, I. Domonkos) and Mari Falcsik (E. B. Pap). Complete texts and complete liner notes are available online: www.notwo.com. Special thanks: RKM, Magyarkanizsa, Zoltán Bicskei, László Dormán.