2024. április 19., péntek

Épülhet a vízgyár Törökbecsén

A beruházással párhuzamosan a városi vízvezetéket is fel kell újítani

Törökbecsén a Slobodan Perić utca Július 7-e és Rajko Rakočević utcák közötti, 600 méteres szakaszon a napokban fejezte be a vízvezetékek felújítását a Komunalac Közvállalat.

Ez a felújítás annak a beruházásnak a része, amelynek keretében 5,5 millió dinár értékben összesen 2,2 km hosszúságban cseréltek ki vezetéket a susányi Munkás és Jugoszláv Néphadsereg utcában.
Törökbecsén jelenleg még 20 kilométernyi, porózus azbesztcement cső van. Mivel megfelelő minőségű vízvezeték nélkül nem lehet iható vize a törökbecseieknek, ezért a vízgyár megépítésével párhuzamosan ezt a hálózatot is fel kell újítani.
A Vajdasági Nagyberuházási Igazgatóság pályázatán a törökbecsei önkormányzat nemrégiben 115 millió dinárt nyert a vízgyár megépítésére, és ebből a pénzből kezdik majd el az ivóvíz előkészítésére szolgáló üzem első fázisának a megvalósítását. A szerződés aláírásakor Saša Maksimović polgármester igen optimistán nyilatkozott, szerinte 2019 júniusáig elkészül a vízgyár Törökbecsén.
Vladimir Radišić, a törökbecsei Komunalac Közvállalat igazgatója a Magyar Szó megkeresésére óvatosabban fogalmazott, ő úgy véli, 3-4 évbe is beletelik, mire valóban iható víz folyik majd a csapokból.
– 2005-ben nyilvánították a vizünket ihatatlanná, mivel annak fizikai-kémiai összetétele nem felelt meg a víz minőségéről szóló rendeletnek. Jelenleg a vízhálózat felújításán dolgozunk, és a teljes hálózatban már csak 26 százaléknyi régi csövet kell lecserélnünk – ha ezzel is megleszünk, megfelelő minőségű vezetékeken keresztül iható víz folyik majd a csapokból – mondta Radišić.
A projektum első fázisa összesen csaknem 147 millió dinárba kerül majd. A vízgyár megépítését három szakaszban tervezik megvalósítani, az elsőben egy oxidációs és szűrőberendezésekkel felszerelt szűrőállomás épül meg, ezt követően a víztároló, a szivattyúállomás és az ehhez szükséges infrastruktúra következik, végül pedig a vízkezelővel felszerelt épület kerül tető alá.