2024. március 29., péntek

Díszes vitrázsok és üveg ékszerek

Az adai Mozaik üvegezőműhely díszüveget is készít

Kreativitásból és a családi vállalkozásként működő üvegezőműhely kínálatának bővítése céljából kezdett bele három éve Barna Helga a díszüveg gyártásába Adán.

Barna Helga a díszüvegekkel (Csincsik Zsolt felvétele)

Barna Helga a díszüvegekkel (Csincsik Zsolt felvétele)

A Mozaik üvegezőműhelyben férjével, Barna Ervinnel kezdetben vitrázsfólia felhasználásával vitrázsokat készítettek dísztárgyakra, kisebb-nagyobb üveg- és tükörfelületekre, majd két éve egy tanfolyam elvégzése után az asszony belevágott az üveg ékszer gyártásába is. A helyi általános iskolában osztálytanítóként dolgozó Barna Helga elmondta, hogy miután az elvándorlás miatt megcsappantak a megrendelések férje huszonöt éves üvegezővállalkozásánál, elkezdtek gondolkodni és keresgélni, hogy mivel tudnák a szolgáltatásukat kiegészíteni:

– A keresgélés odáig jutott, hogy először vitrázzsal kezdtünk el foglalkozni, de nem a hagyományos ólomüvegezéssel, hanem vitrázsfóliával, ami egy angol cég terméke. A vitrázsfóliával ugyanazt a hatást tudjuk elérni az üvegen, a tükrön és egyéb felületeken, mint az eredeti ólomüveggel. Nagyon sok mester nem vette észre, hogy ez nem eredeti ólomüveg – mesélte Barna Helga. – A vitrázs nagyon széles skálán mozoghat, mivel síküvegdíszítésről van szó. A díszített felület lehet díszóra, dísztál, kis képecskék, tükördíszítések, nagy üvegfelületek, hiszen éttermekben díszítettünk már mennyezeti üvegeket, illetve lehet ajtó és ablak. A vitrázsokat én tervezem közösen a megrendelővel. Idővel az ember meglátja a lehetőségeket, hogy emellett mi minden van még. Az üveg már nagyon régóta itt van velünk, és elkezdtem az üveg ékszerek után kutatni. Egy tanfolyamom megtanultam az ékszerkészítést, és ezzel kiegészült a díszüvegezésünk. A hagyományos ajtó és ablak üvegezése mellett az ólomüvegezés utánzatát és üveg ékszer készítését is vállaljuk – közölte az ékszerkészítő, majd hozzátette: – Az üveg ékszerből elég nagy a kínálatunk. Különböző ékszerüvegeket vásárolunk, muranói üvegekkel dolgozunk. Készítek gyűrűt, fülbevalót, nyakéket és nyakláncot. A fülbevalóknak különböző variációit, a bedugóst, a lógóst és a klipszeset. Az ékszereket én tervezem, és nagyon odafigyelek arra, hogy ne legyenek azonosak, ezek egyedi darabok. Először is a tervezés a legfontosabb, majd az, hogy összerakjam a saját és a vásárlóim ízlésének megfelelő színvilágot. A munkáim nagyon egyéniek, és belőlem fakadnak, ez hangulatfüggő is. Van, amikor hiába ülök neki tervezni, nem jön semmilyen ötlet, akkor otthagyom. Vannak viszont olyan pillanatok, amikor egymást követik a rajzok és a színkombinációk. Amire szintén nagyon odafigyelek, de nem mindig a terv szerint sikerül, az maga az olvasztás. A folyamat 1300 Celsius-fokon történik, viszont az üveg nagyon érzékeny anyag, néha századmásodpercek alatt színt vált. Többszöri olvasztás után nem lesz ugyanolyan a leolvadt üveg. Ezért mondom, hogy egy picit az üveg is beleszól, és nem mindig olyanná válik, amilyet én szeretnék. Minden kemencefelnyitás egy csoda, és várom, hogy most vajon mi sül ki belőle.

Barna Helga megjegyezte, hogy mivel az ékszerüveg-készítéshez pormentes és tiszta hely kell, ezért ezt nem végezhette az üvegezőműhelyben, hanem külön kis részleget alakítottak ki. Az üveg olvasztásához szükséges kemencét a Prosperitati Alapítvány támogatásával vásárolták meg. Kiemelte, hogy a családi vállalkozásnak nagy beruházást jelentett a vitrázs és az üveg ékszerek gyártása, hiszen új eszközöket kellett vásárolni, valamint nagyon drága az alapanyag is, amit csak külföldről tudnak beszerezni. Elmondta, hogy termékeiket a közösségi oldalon népszerűsítik, és főként a környékbeli kirakodóvásárokon értékesítik.