2024. április 20., szombat

Újabb halálos áldozatot követelt a kanyaró

Az országban pillanatnyilag 1:456 a halálozási arány

A Szerbiai Klinikai Központ fertőző osztályán a kanyarófertőzés szövődményeként fellépő tüdőgyulladás következtében elhunyt egy harmincéves belgrádi nő. M. M. a szerbiai kanyarójárvány ötödik halálos áldozata. A nő négy napja hunyt el, az illetékesek azonban csak most tájékoztatták a közvéleményt. A Blic napilap értesülései szerint a nő soha nem kapta meg a kanyaró elleni védőoltást, a fertőzés fellépése előtt viszont teljesen egészséges volt, azaz semmiféle krónikus betegségben nem szenvedett.

Csak néhány nappal ezt az esetet megelőzően hunyt el a kanyarójárvány negyedik áldozata, egy 45 éves belgrádi személy. A harmadik áldozat egy 21 éves niši kismama volt, ő februárban hunyt el a kanyarófertőzés következtében, a második áldozat egy kétéves niši gyermek volt, az első pedig egy szintén harmincéves belgrádi fiatalember.

A kanyarójárvány tavaly október elején történő megjelenése óta napjainkig 2280-an betegedtek meg az országban. Srđan Janković járványügyi szakértő korábban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy átlagban ezer kanyaró-megbetegedés közül egy végződik a beteg halálával. Szerbiában ez az arány mostanra megdőlt, hiszen 2280 megbetegedésre öt halálos áldozat jutott. Internetes források szerint különböző adatok vannak a kanyarós betegek halálozási arányára vonatkozóan: a Robert-Koch-Institut szerint ez az arány 1:10 000 és 1:20 000 közötti, a Centers for Disease Control and Prevention 1:500 és 1:1 000 közé teszi. Szerbiában pillanatnyilag 1:456 a halálozási arány.