2024. április 19., péntek

Együtt és egymásért

Sokak számára nagy örömet és reményt jelent, hogy a magyar kormány által meghirdetett családok évében még több anyagi támogatásra és figyelemre számíthatnak a külhoni magyar családok: a friss házasok, a nagycsaládosok és az idősek.

Az anyagilag ily módon támogatott családot lelkileg mi teszi egészségessé, erőssé, egymásért és más családokért, más emberekért felelőssé? Az anyagi jobblét, illetve jólét ugyanis önmagában még nem elegendő. Láthatjuk ezt a nyugat-európai társadalmakban: mennyi elmagányosodott, elkeseredett, elvált, elferdült hajlamú, agresszív, önmagát el nem fogadó, mással élni nem tudó embereken, akik hasztalanul keresik mindenütt az életük célját, az egészségüket és a boldogságukat.

Kiváló pszichológusok, orvosok és egyéb szakemberek munkájának ellenére csak gomba módra szaporodnak a gyógyszertárak, és növekszik a boldogtalan, zátonyra futott életű emberek száma. Manapság, amikor mindenhez könnyebben hozzáférünk, mint elődeink, szomorú látni a depresszív és cselekvőképtelen fiatalokat, felnőtteket és időseket, nemcsak a nagy városokban, hanem faluhelyen is. Az Istennel való személyes kapcsolatra mintha nem lenne igényük a nagy anyagi bőségben. Pedig lelke mélyén talán nincs ember, aki nem igényli Istent, a „szeretetet, utat, igazságot és életet”, az ő segítségét, megbocsátását, erejét, áldását.

Amikor a családban együtt imádkozunk, megvalósul, amit Jézus mondott: „…ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).

Ferenc pápa a hit évében megrendezett római családtalálkozón kiemelte, hogy az igazi keresztény család elsősorban imádkozó és egyszerű. Nem kifogásokat keres, hanem megtalálja azt a megfelelő pillanatot, amikor közös vagy személyes imában háláját, köszönetét vagy kérését kifejezi Istennek. Ezért ajánlotta, az asztalnál mondjunk el például egy Miatyánkot, amely sok erőt ad.

Hányszor jöttünk rá arra, ha nem Istenre bíztuk napi, heti dolgainkat, ha rendszeresen nem csendesedtünk el vele és benne, felőrölt bennünket a napi hajsza, a sok elvárás, a sorozatos sikertelenség… Ha nem teljesül azonnal a kérésünk, tartsunk ki az imában. Ha viszont valaki megbántott bennünket, mondjuk Jézus szavaival: Bocsáss meg neki, Atyám, mert nem tudja, mit cselekszik.

Amikor a férj imádkozik a feleségéért, a feleség a férjért, mindketten a gyerekekért, a gyermekek szüleikért, nagyszüleikért, az imádság erősíti a családot, és a család megőrzi a hitet. A családok akkor igaziak, ha képesek megnyílni mások felé, ha odafigyelnek más családok szükségleteire is. Akkor a hit sója és kovásza jelen van minden cselekedetükben.

Az imádkozó családban az Úr az öröm és a béke forrásává válik a mindennapokban. Az igazi öröm, amit a családban megízlelünk, nem a dolgoktól, a kedvező körülményektől függ. Az igazi öröm a személyek közötti mély összhangból fakad, amelyet mindnyájan éreznek szívükben. Ennek a mély örömnek az alapja Isten jelenléte a családban, befogadó, irgalmas, mindenkit tiszteletben tartó szeretete. A türelem isteni erényét a családban megtanuljuk, azt, hogy ezzel a türelmes szeretettel legyünk egymás iránt. Mert csak Isten tudja összhangba hozni a különbözőségeket. Ha olyan hittel és egyszerűen élünk, mint a názáreti Szentcsalád, akkor érezzük az Úr örömét és békéjét.

Ha viszont hiányzik Isten szeretete, akkor a család is veszít összhangjából, előtérbe kerülnek az egyéni érdekek, kialszik az öröm. Az a család azonban, amely megéli a hit fényét, egyszerűen át tudja azt adni a környezetének, a föld sója, a világ világossága lesz, kovász az egész társadalom számára.

A nagyapáink a reggeli és esti Mária harangszóra, valamint a déli, a Nándorfehérvárért szóló harangszóra, bárhol is voltak, levették a kalapjukat és nem szégyelltek imádkozni. Egy baranyai cserkészvezető-úszótanár tizennégy évvel ezelőtt a foglalkozás végén körbeállította a gyerekeket a szüleikkel együtt a strandon, és egy gyerek által vezetett imára hangolódtak mindnyájan.

Fontosnak találta ezt megtenni, mert tapasztalta, hogy a családok külső jómód ellenére „belső szegénységben” élnek, azaz szégyellnek imádkozni, nem szoktak együtt imádkozni. Ez motiválta, hogy a határon túli magyarokkal való kapcsolattartás céljából Baranyából elgyalogoljon a csíksomlyói Mária-búcsúba. Zarándokútja során megosztotta az emberekkel a véleményét arról, hogy a magyarság lelkileg akkor fog megújulni, amikor imádkozni kezd. Amíg ez nem történik meg, mondta, addig az egyszemű ördögnek nevezett televízió irányítja az életünket.

Amennyiben szívügyünknek tartjuk a családokat, a szentmisét, a mindennapi fáradozásainkat, örömeinket és szenvedéseinket felajánlhatjuk a jegyesekért, házasulandókért és más szándékra. A zarándokok útjuk során a rózsafüzér titkai alapján elmélkedhetnek a gyerekvállalásról, a családok mindennapi nehézségeiről. Imádkozhatunk saját szavainkkal is a családokért, és főleg azért, hogy a munkanélküliség keresztje, ami nagyon sok édesapja vállát nyomja, lekerüljön róluk, és nem utolsósorban naponta és szentségimádáson azért, hogy a gyerekek a szülői házban megéljék a kereszténységet, és annak szellemében váljanak felnőtté, azokért pedig, akik még távol vannak a mennyei Atya Istentől, vagy eltávolodtak tőle, hogy megtalálják a hozzá vezető utat, vagy visszataláljanak ölelő karjába.

Így válik majd valóra, amit II. János Pál mondott, hogy a naponta együtt imádkozó család együtt is marad.