2024. március 28., csütörtök

„Ahhoz, hogy valaki sportsikereket érjen el, kemény munkára van szükség…”

Óriási elszántsággal készülnek a 2018-as idényre a zentai Tiszavirág Kajakklub versenyzői

Javában zajlik a felkészülési időszak a zentai Tiszavirág Kajakklubban, amely tavaly az országos bajnokságon elért eredményei alapján bekerült Szerbia három legeredményesebb kajakklubja közé. A versenyzők az elmúlt évben több Európa-bajnoki és világbajnoki döntővel, illetve helyezéssel is büszkélkedhettek, idén pedig még magasabbra tették számukra a lécet, edzőjük célja ugyanis a csapat első nemzetközi érmének megszerzése. A felkészülési időszak legfőbb jellemzőiről és az idei tervekről Fehér Csaba, a Tiszavirág Kajakklub edzője nyilatkozott lapunknak.

Október végén befejeztük a vizes edzéseket, november elején pedig, ahogyan a korábbi években, ezúttal is végeztünk egy átfogó állapotfelmérést, ami mindig rendkívül hasznos információkkal szolgál számunkra arra vonatkozóan, hogy honnan kell elkezdenünk a téli alapozást. A csaknem négy hónapos felkészülési időszak, ami elsősorban száraz edzéseket ölel fel – igaz, a futás, a kondi és az evezőpadozás mellett rendszeresen úsznak is a versenyzőink –, elsősorban arra szolgál, hogy ez alatt az idő alatt telepakoljuk azt a zsákot, amelyből az elkövetkező hónapokban erőt fogunk tudni meríteni – hangsúlyozta Fehér Csaba, aki elmondta, április 13. és 15. között sor kerül a belgrádi válogatóversenyre, amelyen eldől, hogy kik kerülhetnek be a nemzeti válogatottba, illetve kik lehetnek azok, akik esélyt kaphatnak a különféle nemzetközi megmérettetéseken való részvételre, ezért már januárban megkezdték az edzőtáborokat, ezek ugyanis nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a versenyzők eredményesen fel tudjanak készülni az idényre.

Január 7-én kezdődött meg a vajdasági szövetség edzőtábora, amelyben az a 15 versenyző vehetett részt, akik az előző évben világbajnoki vagy Európa-bajnoki döntőbe jutottak. Köztük volt Barta Éva, akivel szövetségi edzőként magam is elutazhattam ebbe a Tarán megtartott egyhetes edzőtáborba. A következő edzőtáborba, amelyre a Kotori-öbölben került sor, a szerb válogatott tagjai utaztak el, a Tiszavirág Kajakklub versenyzői közül Barta Éva, Sziveri Rita és Subotić Marko, valamint edzőként jómagam is. Sziveri Rita friss igazolásunk, ebben az idényben jött át hozzánk Magyarkanizsáról, utolsó éves junior versenyző, azaz Barta Évával egy korosztályban versenyeznek, így nem titkolt célunk, hogy csapathajóban is kipróbáljuk őket, ezt azonban természetesen sokféle tényező befolyásolhatja. A válogatott edzőtáborai mellett saját edzőtáborokat is tervezünk. A csapat egyik fele február 25-én indul Trebinjére, ahova magam is velük tartok, a másik fele pedig a válogatottal ismét a Kotori-öbölbe utazik. Március 7-étől itthon folytatjuk a munkát, remélhetőleg már vizes edzésekkel, hiszen akkor már nem nagyon hagyhatunk ki egyetlen napot sem. A válogató előtt lesz még egy edzőtábor a Maty-éren. Ez április 2-án kezdődik. A válogató előtt elmegyünk Bezdánba egy versenyre, amelyre április 7-én kerül sor. A válogató után azokkal, akik bekerülnek a válogatott keretbe, májusban újabb edzőtáborba utazunk, ahova már csak a junior- és U23-as Európa-bajnokság kerete utazik el. Ott fog körvonalazódni, hogy kik vehetnek részt az Európa-bajnokságon, amelyet június végén rendeznek meg Olaszországban. Vannak olyan versenyzőnk, akik akár a felnőttválogatott közelébe is kerülhetnek, annál is inkább, mivel június elején Belgrádban rendezik meg a felnőtt-Európa-bajnokságot. Mindemellett természetesen a minikajakosaink is nagy erőkkel készülnek, alig várják, hogy vízre szállhassanak. Ők jelenleg huszonketten vannak, ami igen örömteli számunkra, így összesen ötvenkét versenyzőnk van. Ilyen sok versenyzővel még sosem vágtunk neki az idénynek. Ez nagy kihívást jelent számunkra, de szerencsére van két olyan felnőtt versenyzőnk, Kecskés Balázs és Vartus Árpád, akik be tudnak segíteni az edzői feladatok ellátásába, ezt már semmiképpen sem tudnám egyedül végigcsinálni, különösen azóta, amióta szövetségi edző is lettem, ez ugyanis szintén sok kötelezettséggel jár. Rajtuk kívül a nyáron Lassú Ferenc is nagyon sokat segített a kajaksuli elindításában és felépítésében. Nagyon jó, hogy mindhárman mellettem nőttek fel, így megtapasztalták, mit hogyan csinálok. Ennek ellenére mindig azt mondom nekik, hogy nem feltétlenül kell ugyanazt csinálniuk, hiszen többféle út vezethet a sikerhez, azokat az alapelveket azonban mindenképpen be kell tartaniuk, amelyek ennek az egész munkának az alapján képezik – magyarázta Fehér Csaba, aki büszke arra, hogy a tavalyi az eddigi legsikeresebb évük volt, amivel önmaguk számára is igen magasra tették a lécet, a céljuk ugyanis idén is a továbblépés lesz.

2017-ben világbajnoki és Európa-bajnoki döntőkkel, illetve helyezésekkel is büszkélkedhettünk. A hab a tortán az volt, hogy az országos bajnokságon, ahol harmincvalahány egyesület több mint nyolcszáz versenyzője szerepelt, a négy korosztály összesített csapatversenyében sikerült megszereznünk a harmadik helyet, ami óriási eredménynek számít, arról nem is beszélve, hogy a felnőttek különversenyében szintén harmadikak lettünk, amit ráadásul úgy tudtuk elérni, hogy a legidősebb felnőtt versenyzőnk 21 éves volt. Idén arra fogunk törekedni, hogy még egy szinttel feljebb lépjünk, és a nemzetközi versenyeken is érmekért küzdhessünk. Tudom, hogy a versenyzőim mindent megtesznek azért, hogy ezt a célt elérjék, mert nagyon motiváltak. De mivel itt már valóban nüanszokon múlnak a dolgok, azzal is elégedett leszek, ha ki tudjuk hozni magunkból a maximumot, és azzal „csak” egy Európa-bajnoki negyedik vagy ötödik helyet tudunk szerezni, ugyanis az is előrelépést jelentene. Ha az országos rangsorban sikerül megőriznünk a harmadik helyünket, az hatalmas siker lesz. Kiemelt figyelmet szeretnék szentelni ugyanakkor a 2005/2006-os korosztálynak, akik utolsó éves minikajakosokként már nagy kajakban is versenyeznek. Ez a váltás általában nagyon nehéz számukra. Van hét-nyolc olyan versenyzőnk, akik minikajakban már nagyon szép sikereket értek el, éppen ezért szeretném minél zökkenőmentesebbé tenni számukra ezt az átmenetet, hogy az eddigi sikereiket a nagy kajakos versenyzésükre is át tudjuk menteni. Barta Éva, Sziveri Rita és Subotić Marko már eddig is tagjai voltak a válogatottnak, Fenyvesi Abigél, Fenyvesi Janka és Kecskés Balázs pedig a bő keret tagjai. Rajtuk kívül a tavalyi eredményeik alapján Kaszás Tamásnak, Opauszki Péternek, Rózsa Mártonnak és Szabó Dávidnak is reális esélye lehet arra, hogy eljusson a válogatottságig. Mindig vannak olyanok, akik meglepetést okozhatnak, mint például a kadét lányok, Kecskés Rozi és Nagy Mélykúti Elizabetta, akik annak köszönhetően, hogy tavaly az országos bajnokságon csapathajóban negyedik helyet szereztek, most új lendülettel vágtak neki az idénynek. Rajtuk kívül természetesen másokat is említhetnék – emelte ki a klub edzője, hozzátéve, mindez azonban egyik versenyzőnek sem lesz egyszerű, hiszen mindegyik kategóriában rendkívül erős a mezőny, sok a feltörekvő tehetség, így csakis a lehető legjobb teljesítménnyel juthatnak el a válogatottságig.

Számomra soha nem volt kétséges, ahhoz, hogy valaki sportsikereket érjen el, kemény munkára van szükség. Persze, kell hozzá tehetség is, de az már csak akkor tud igazán felszínre jutni, amikor az elvégzett munka meghozta a gyümölcsét. Már a legkisebbekkel is azt próbálom megértetni, hogy az eredményekért meg kell dolgozni. Igaz, ők még nem kapnak olyan terhelést, mint a nagyobbak, hiszen az ő korukban még nincs rá szükség, ugyanakkor nekik is mindennap van edzésük, hogy megszokják a rendszerességet. Ha valaki junior- vagy kadétkorú versenyzőként komoly eredményeket akar elérni, akkor annak legalább öt-hat órát kell edzenie naponta. A kicsik ebbe belenőnek, hiszen ezt látják a nagyoktól, azoktól, akik példaképek számukra. És ennek a folytonosságnak egyetlen pillanatban sem szabad megtörnie, mert azt hiszem, hogy ez képezi a sikereink egyik legfontosabb alappillérét – szögezte le Fehér Csaba, aki nem tagadja, a sikerek elérésében mindemellett annak is fontos szerep jut, hogy most már sokkal jobb körülmények között dolgozhatnak, mint az eddigiekben.

Óriási előrelépést jelentett számunkra, hogy megkaptuk az egykori Pingvin óvoda épületét, hiszen egészen addig úgy készültünk, hogy nem volt öltözőnk, székházunk, irodánk stb. A gyerekek egyszerűen nem tudták, hova tartoznak. Azzal, hogy megkaptuk ezt az épületet, és minden igényünket kielégítő módon fel tudtuk szerelni, az edzéseken a minőségi munkára helyezhetjük a hangsúlyt. Ha valaki nem tud eljönni az edzésre, lehetősége van arra, hogy pótolja. Ilyen korábban nem volt. Arról nem is beszélve, mit jelent az, hogy a téli hónapokban, amikor kimegyünk a vízre, a versenyzőinknek nem a hajón, a jéghidegben kell átöltözniük, hanem a kajakház meleg öltözőjében tehetik ezt meg, vagy az, hogy ha edzés után visszajövünk, le tudnak zuhanyozni, és még sorolhatnám. Mindez számottevő előrelépést jelent a felkészülésünkben. Mindenképpen ki szeretném emelni azt is, hogy nagyon hálásak vagyunk a szülőknek, amiért évek óta rendkívül fontos szerepet vállalnak a versenyzőink utaztatásában, nélkülük valószínűleg sokkal kevesebb helyre tudnánk eljutni. 2017-ben már szponzorokra is szükségünk volt, mivel egy ilyen sokrétű és szerteágazó munkához, mint ami a klubunkban folyik, komoly eszközökre van szükség. A támogatóink önzetlen segítségének köszönhetően sikerült beszereznünk két K4-es hajót, ami óriási dolognak számít, hiszen a miénknél sokkal nagyobb költségvetéssel rendelkező klubok sem tudták ezt megtenni. Az egyik hajó az első versenyén öt országos bajnoki címet, a másik pedig hat felnőtt országos bajnoki érmet hozott a klubnak, és mivel most már van három K4-es hajónk, három négyes szállhat egyszerre vízre, ami nemcsak megkönnyíti, hanem színvonalasabbá is teszi a munkánkat. Mostanra akkorává vált a klub, hogy nagyobb vontát kellett vásárolnunk, amit már nem nagyon lehet személyautóval húzni. Ezért nagyon nagy szükségünk lenne egy mikrobuszra is, amely ezt vontatni tudná, valamint az utazásunkat is nagymértékben meg tudná könnyíteni – fogalmazott Fehér Csaba, a Tiszavirág Kajakklub edzője, hozzátéve, idén még nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a támogatók bevonására, ami reményeik szerint most már valamivel könnyebb lesz, mint a korábbi években. Ahogyan fogalmazott, most már mind a versenyzőknek, mind a klubnak országos szinten is igen komoly reklámértéke van, ezért abban bíznak, hogy a potenciális szponzorok is minél nagyobb számban felfigyelnek arra a színvonalas szakmai munkára, amelyet évek óta töretlenül végeznek, és lehetőségeikhez mérten támogatják is.