2024. március 28., csütörtök
BELGRÁDI HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK

Huszonnégy lista közül választhatnak a szavazók

Azok a belgrádiak, akik március 4-én részt vesznek a belgrádi helyhatósági választásokon. összesen 24 lista közül választhatnak – jelentette be a belgrádi városi választási bizottság. Zoran Lukić, a választási bizottság elnöke kiemelte, a két héten belül sorra kerülő fővárosi helyhatósági választásokon összesen 1.606.693 polgár nyilváníthatja ki a véleményét.

A politikai pártok, illetve polgári csoportosulások február 16-ig adhatták át listájukat. Összesen 25 listát nyújtottak át a választási bizottságnak. A választási bizottság a Jugoszláviai Új Kommunista Mozgalom listáját nem fogadta el, mivel indoklásuk szerint nem tett eleget az alapvető előírásoknak. A listák végleges meghirdetésére holnap éjfélkor kerül sor, de már tudni, hogy számos meglepő elnevezéssel indultak polgári csoportosulások, illetve pártkoalíciók. Így például a választók szavazhatnak a Mert szeretjük Belgrádot, vagy a Mert szeretjük Belovgrádot lista mellett, az Elég volt a rablásból, a korrupcióból és a lopásból! elnevezésű listára, vagy a Hogy ezek elmenjenek és ne jöjjenek vissza listára is. Felhívta magára a figyelmet a Felkínált lehetőségek közül egyik sem elnevezésű lista is, amelynek a jelöltjei között különleges munkaköröket jelöltek meg, így van köztük hivatásos menekült, feminista, óraolvasó, varázsló, doromboló... A kínálat nagy, így ki-ki a saját lelkiismerete szerint választhat.

A valamivel több mint 1,6 millió szavazásra jogosult polgár az egyes szám alatt az Aleksandar Vučić – Mert szeretjük Belgrádot listára, a kettes szám alatt dr. Vojislav Šešelj – Szerb Radikális Párt listára adhatja le a voksát. A hármas szám alatt Ivica Dačić – Szerbiai Szocialista Párt, Dragan Marković Palma – Egységes Szerbia, a négyes szám alatt a Demokrata Párt, a Szociáldemokrata Párt, az Új Párt és a Zöld Ökológiai Párt Hogy felszabadítsuk Belgrádot listája szerepel. Az ötös az Aleksandar Šapić – Polgármester, a hatos pedig Mit csináltok? – Marko Bastać lista. A hetes szám alatt szerepel az Elég volt! és a Dveri mozgalom Hogy ezek elmenjenek és ne jöjjenek vissza elnevezésű listája, a nyolcadikon a dr. Miloš Jovanović – Szerbiai Demokrata Párt lista, a kilencedik szám alatt pedig a Szerbiai Zöld Párt szerepel. A tízes számú a Belgrádnak van ereje – Fogadalomtevők lista, a tizenegyes pedig a Dragan Đilas – Belgrád dönt, a polgárok győznek! lista. A tizenkettedik a Nem adjuk/ne fojtsuk meg Belgrádot kezdeményezés – Sárga kacsa – Ki városa a mi városunk? – Ksenija Radovanović elnevezésű lista. A tizenhármas alatt szerepel az Orosz Párt – Mile Milošević, a tizennégyes alatt a Predrag Marković – Szerbiai Királyságot Felelevenítő Mozgalom, a tizenötös alatt pedig dr. Muamer Zukorlić – Az igazságosság és a megbékélés pártja elnevezésű lista.

A tizenhatos szám alatt szerepel a Zöld párt – Milyen Belgrádok szeretnél? Gondolkozz, a tizenhetes alatt a Republikánus Párt – Nikola Sandulović, a tizennyolcas alatt pedig az Igazságosság Egységes Pártja – Jekhutno Ćidimos Čaćimasko lista.

A tizenkilences a Belgrádért – Beogondola – Közlekedés, városrendezés, idegenforgalom – Új megoldások, konkrét projektumok – Jovan Ranđelović lista, a húszas pedig a Felkínált lehetőségek közül egyik sem lista, a huszonegyes pedig a Szerbiai Görögök Polgári Pártja – Vasilios Proveleggios lista.

A huszonkettedik Ljubiša Preletačević Beli listája, a Mert szeretjük Belovgrádot, a huszonharmadik az Elég volt a rablásból, korrupcióból és lopásból! – Radulović Milorad lista. Az utolsó, a huszonnegyedik pedig a Liberális Demokrata Párt – LDP – Čedomir Jovanović lista.