2024. április 25., csütörtök

A golyóstoll gyönyörködtet

Különösen, ha néhány ezer van belőle

Régebben ki bélyegeket gyűjtött, ki a képeslapokért rajongott, kit a gyufásdobozok vagy a szalvéták bűvöltek el. Manapság kevesebb a lelkes gyűjtő. A minap egy zentaival ismerkedtem meg, Rekovics Istvánnal, aki négy éve golyóstollakat, vagyis a Vajdaságban ismertebb elnevezéssel: örökírókat gyűjt. A nyugdíjas férfi azt mondja, azzal kezdődött a lelkesedése, hogy Ceglédi Rudolf polgármestertől négy éve több szép golyóstollat kapott.

– Akkor éreztem először, hogy szeretném ezeket megőrizni, sőt szeretnék még többet magamnak. Mondtam az ismerősöknek, hogy mibe fogtam, és szépen elkezdett szaporodni a gyűjtemény. Tavaly jött össze a legtöbb, közel ezer darabbal szaporodott a készletem, így jelenleg 3780 örökíróm van. Ez a gyűjtemény gyönyörködtet, szórakoztat, megnyugtat. Ha éjszaka nem tudok aludni, fölkelek, és nézegetem, szortírozom őket, esetleg megjavítom, amelyik nem működik. Van, amelyiknek berozsdásodik a rugója, akkor azt kicserélem, ha kiürülnek, teszek beléjük új belet, amelyik piszkos, megtisztogatom. Osztályozom őket, és úgy kapnak helyet. Az első osztályúak fémből vannak, elegánsabbak, szebbek, nehezebbek, jó fogásúak, nem túl vastagok, aztán jönnek a kevésbé mutatósak, a műanyagok, a gumival kombináltak, a vastagok. A családban és az ismerősi körben már mindenki tudja, mi a hobbim, ezért ha kap valaki egy érdekesebbet, elhozza nekem. Van már példányom Németországból, Kanadából, Ausztriából, Magyarországról, Koreából, Amerikából. A külföldre települt ismerősök tudják, ha jönnek haza, hozni kell örökírót, amiért nagyon hálás vagyok. Mivel Magyar Szó-előfizető vagyok 15 éve, az adorjáni hurka- és kolbászfesztiválra, melyen a Magyar Szó is jelen volt, Bágyi Sándor is szép számmal hozott nekem Magyar Szó-s örökírót. Igyekszem régebbi darabokat is beszerezni, így pl. azokat is nagyon szeretem, amelyeket én hoztam haza a zentai cukorgyárból, ahol dolgoztam. Mivel nyugdíjba mentem, meg már a gyár is tönkrement, szép emlékeket idéznek az ottani örökírók – magyarázza a Rekovics István.
– Szinte mániákus gyűjtő vagyok, még akár ismeretleneknek is mondom, hogy mivel foglalkozom, hiszen a gyűjtemény csak így szaporodhat. Most már lassan a tárolás kezd gondot okozni. Dobozszám állnak a szobában meg a szekrény aljában, de szeretem, ha a közelemben vannak, mert így kedvemre forgathatom őket nap mint nap. Szívesen fölfűzném őket damilra, amit esetleg kifeszítenék a falra, de a feleségemnek nem nagyon tetszik az ötlet, ezért inkább azt ajánlotta, készíttessünk a legszebb daraboknak fából tartót, az sokkal mutatósabb lesz. Most az asztalos ezt készíti. Arra a kedvenceimet fogom kitenni, hogy minél többször rájuk nézhessek. Hogy mi lesz egyszer ezzel a rengeteg örökíróval? Nem tudom, de én imádom őket. Egyelőre senki sem nyúlhat hozzájuk, pedig tizenkét unokám is van. Ha egyszer ráunok a gyűjtésre, szétosztom közöttük, hadd próbálgassák kedvükre, hiszen mind ír.