2024. március 29., péntek

A francia jobboldal vezető politikusai elhatárolódtak Laurent Wauquiez pártelnöktől

A francia jobboldal vezető politikusai elhatárolódtak vasárnap Laurent Wauquieznek, a jobbközép Köztársaságiak (LR) elnökének nagy vihart kavart kijelentéseitől

A francia jobboldal vezető politikusai elhatárolódtak vasárnap Laurent Wauquieznek, a jobbközép Köztársaságiak (LR) elnökének nagy vihart kavart kijelentéseitől, miszerint Nicolas Sarkozy volt francia államfő lehallgatta saját minisztereit, a tavalyi elnökválasztás jobboldali jelöltje, Francois Fillon korrupciós botrányának kirobbantása mögött pedig Emmanuel Macron jelenlegi államfő áll.

"Ha csak a szavakat vesszük, amiket mondott, az jöhetett volna a Le Pen család valamelyik tagjától, ugyanaz az intonáció, ugyanaz az erőszakosság" - mondta Xavier Bertrand, az észak-franciaországi Hauts-de-France régió elnöke vasárnap a BFM hírtelevízióban. A volt jobboldali munkaügyi miniszter akkor lépett ki a Köztársaságiak pártjából, amikor Laurent Wauquiez-t elnökké választották.

"Az egyik ok, amiért otthagytam az LR-t, az pont ez az erőszakosság, ez a politikai cinizmus, amit nem bírok elviselni" - tette hozzá a politikus, aki szerint Wauquiez "rosszabb, mint Trump".
A lyoni menedzserképző főiskolán (EMLYON) a Laurent Wauquiez engedélye és tudta nélkül készült felvétel - amelyet péntek este sugárzott a TMC kereskedelmi tévécsatorna Quotidien című műsora - két nap óta hatalmas politikai vihart kavar Franciaországban.

"Nicolas Sarkozy időnként ellenőrizte azoknak a mobiltelefonjait, akik részt vettek a kormányülésen. Lehallgatta azokat, leszívta a maileket, az SMS-eket, és ellenőrizte, hogy miket beszélnek a miniszterek" - mondta a diákoknak Laurent Wauquiez, aki maga is tagja volt Nicolas Sarkozy kormányának (2007-2012).
Sarkozy környezete határozottan cáfolta "ezt a groteszk lehallgatási sztorit". Wauquiez személyesen kért elnézést az exelnöktől, azt állítva, hogy humoros kontextusban hangzott el a mondat.
Az LR decemberben megválasztott 42 éves új elnöke a jelenlegi államfőt sem kímélte.

"Ha objektíve nézzük, a csillagok együttállása eléggé hihetetlenül jól jött ki (Macronnak). Mármint hogy Fillon megnyerte az előválasztást, aztán meg összeomlott. Biztos vagyok abban, hogy (Macron) szervezte meg, és úgy gondolom, hogy nagyban hozzájárult a (Fillont) lejárató csoport felállításához" - fogalmazott a jobboldali pártelnök.

"Egy folyamatosan ennyire erőszakos politikai közéletben nem kívánok részt venni" - mondta Xavier Bertrand, aki meg van arról győződve, hogy a pártelnök teljesen tudatos médiastratégiát folytat, és szándékában állt, hogy kitudódjon, ami az előadásában elhangzott.

A francia elemzők többsége is úgy véli, hogy Laurent Wauquiez egy zárt körű rendezvényen éppen azzal céllal mondta el nem bizonyítható vádjait, hogy azok kiszivárogjanak a sajtóba, és megosztottságot eredményezzenek a saját pártcsaládjában.

"Összefogásra, nem széthúzásra van szükségünk. Az elhangzottak nem a párt összefogását célozzák" - vélte vasárnap Eric Woerth volt jobboldali munkaügyi és költségvetési miniszter a France3 közszolgálati televízióban. "Jobb lett volna, ha nem mondja el mindezt" - tette hozzá. A képviselő szerint a pártelnök "elég okos ahhoz,hogy mindezt felmérje".

Eric Woerth elmondta: beszélt telefonon Laurent Wauquiez-val, akit "kissé bosszant a sok kommentár". A jobboldali képviselő szerint ugyanakkor nem kell túlbecsülni a felvételt, szerinte a párelnök egyszerűen így akarta a hangját hallatni.

A kormánypárt, a Köztársaság lendületben (LREM) részéről szombat óta záporoznak a bírálatok Laurent Wauquiez-ra, aki Emmanuel Macron államfő legfőbb politikai ellenfeleként és a következő, 2022-es elnökválasztáson legfőbb kihívójaként szeretne megjelenni.

Hugues Renson, az LREM párizsi képviselője, Jacques Chirac volt államfő korábbi tanácsadója szerint is Laurent Wauquiez egyre inkább hasonlít Donald Trump amerikai elnökre. Szerinte nem felelős politikus az, akik "diákok előtt pletykákat terjeszt".