2024. április 18., csütörtök

A szlovén kormány egyszázalékos béremelést kínál a közszférában dolgozóknak

Egyszázalékos béremelést kínál a szakszervezeteknek a szlovén kormány, hogy elkerülje a további konfliktusokat és sztrájkokat a közszférában - közölte a csütörtöki kormányülést követően Boris Koprivnikar közigazgatási miniszter.

Kiemelte: a kormánytól felhatalmazást kapott, hogy a tárgyalásokat már a következő héten megkezdje, azzal a feltétellel, hogy a szakszervezetek beleegyeznek a bérezési rendszer hatékonyságának növelésébe és a fizetési fokozatokban történő előlépés lassításába egyes hivatásoknál.

Az egyszázalékos béremelés 35 millió eurót többletterhet róna az állami költségvetésre, ami a kormány szerint elfogadható - hangsúlyozta.

A szakszervezetek többség viszont átlagban 8 százalékos béremelést követel, amelyet Miro Cerar szlovén kormányfő a héten túlzónak nevezett. Mint mondta, a béremelési követelések veszélyeztetik a közalkalmazotti szféra bérrendszerét, és hátrányos következményekkel járnak az állami költségvetés stabilitására.

Ezen a héten három sztrájkot is tartottak. Hétfőn úgynevezett puha sztrájkot folytattak a rendőrök, kedden az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók szüntették be két órára a munkát, szerdán pedig az oktatásban és tudományos területen dolgozók demonstráltak. Utóbbiban 37 ezren vettek részt, és országszerte ezer általános és középiskolában nem volt tanítás.

A közszférában dolgozók szakszervezetei a sztrájkhullámmal - amely a múlt hónapban figyelmeztető sztrájkkal, 30 ezer ember részvételével kezdődött - az alsóbb fizetési osztályokba sorolt közalkalmazottak bérének erőteljes növelését követelik. Jelezték, hogy ötödik éve nőtt a bruttó hazai termék (GDP), de a 2012-ben, a gazdasági válság miatt hozott, a közalkalmazottakat sújtó bérkorlátozások még mindig érvényben vannak.

Az országos statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint Szlovéniában tavaly az átlagfizetés bruttó 1626,95 euró volt, avagy nettó 1062 euró. A nettó fizetések nominálértéke 2,7 százalékkal, reálértéke pedig 1,3 százalékkal nőtt tavaly.

A magánszférában a nettó fizetések átlagban 300 euróval alacsonyabbak, mint a közszférában és az állami tulajdonban lévő vállalatoknál. A munkaviszonyban lévők kétharmada ugyanakkor a nemzeti átlagfizetés alatt keres Szlovéniában.