2024. március 28., csütörtök

Folyamatosan tegyünk érte!

Mindjárt az írásom elején szeretném letisztázni, hogy még véletlenül sem vagyok Bálint-nap-ellenes.

Fotó: Ótos Annabella

Fotó: Ótos Annabella

Véleményem szerint mindenki egyénileg dönti el, megünnepli-e ezt a napot, ha igen, akkor azt hogyan és milyen keretek között teszi. Nem hagyhatom azonban figyelmen kívül azt, hogy egyesek hajlamosak túlzásokba esni, továbbá a szerelmesek napja inkább a felhajtásról és a marketingfogásokról szól. Mindeközben gyakran megfeledkezünk a lényegről. Ez pedig az egész éven át tartó szeretet és az őszinte törődés.
Számomra a Bálint-nap ugyanolyan, mint a többi, azzal az eltéréssel, hogy már jóval előbb szinte minden kirakat, reklám, felirat szívecskés köntösbe bújik. Ilyenkor akaratlanul is felmerül bennem a kérdés: Miért felejtjük el azt, hogy egy párkapcsolat bármelyik napja szólhat a szerelemről? Mi mindent teszünk meg a másikért, amikor éppen a szürke hétköznapokat éljük? Bármikor kedveskedhetünk apró tettekkel a párunknak. Sokkal nagyobb meglepetésnek számít, ha ezt, mondjuk, egy átlagos keddi napon tesszük. Ez sokkal fontosabb számomra, éppen ezért nem igénylem, hogy a párom Bálint-nap alkalmából külön felhajtást csináljon. Az apró örömök színesítik a hétköznapokat, ehhez azonban nincs szükség drága ékszerre vagy romantikus vacsorára. Az ajándékozásnál sokkal fontosabb, hogy a párunk egész éven át törődjön velünk. A párkapcsolatot ugyanis a szürke hétköznapok jelentik, nem pedig egy kiemelt nap. Az igazi törődés az apró gesztusokban rejlik, amelyekre az év többi napján fel sem figyelünk. Számomra sokkal mélyebb üzenete van annak, ha – mondjuk – egy fárasztó munkanap után a párom elkészíti helyettem a vacsorát, vagy azt mondja, elvisz egy olyan étterembe, ahol még esetleg nem voltunk. Bevallom, az ilyen pillanatokra is szükség van, már csak azért is, hogy kimozduljunk az otthoni, megszokott környezetből. Mégis a legfontosabb az, hogy egész éven, sőt egy életen át törődjünk egymással, hiszen a harmonikus párkapcsolaton dolgoznunk kell, és folyamatosan tennünk kell érte.