2024. április 18., csütörtök

Milyen eredményt mutat a könyvvizsgálat?

Szobor Dudás Gyulának Zentán – Újraalakuló helyi közösségek – Ülésezett a zentai képviselő-testület

A sajtó foglalkozott már azzal, hogy a zentai önkormányzat milyen komoly szabálysértéseket követett el 2016-ban az ügyvitel terén, egyebek mellett mintegy 105 millió dinárt nem rendeltetésszerűen költött el.

Zenta (Gergely József felvétele)

Zenta (Gergely József felvétele)

A községi képviselő-testület tegnapi ülésén azonban már részletes magyarázatot kaptak a képviselők arról, hogy milyen hiányosságokat állapított meg a tavalyi ellenőrzés során az illetékes állami revíziós szerv, amelynek 6–8 tagja mintegy fél éven át vizsgálta az önkormányzat és néhány községi alapítású intézmény ügyvitelét. Mint kiderült, szó sincs visszaélésekről, az önkormányzat fönntartásokkal pozitív osztályzatot kapott. Semmiféle bűncselekmény nem történt, viszont számos esetben nem volt összhangban az eljárás az előírásokkal. A hibákat megszabott határidőn belül korrigálni kell.

Csupán néhány példát említünk meg ízelítőül a mindenre kiterjedő vizsgálat megállapításaiból: az önkormányzat nem finanszírozhatja a polgárok számára ingyenes jogsegélyszolgálatot; a közmunkaprogram finanszírozására a pénzt nem az érintett vállalatoknak, hanem a munkaközvetítőnek kellett volna utalni; a gyógyszertár és az egészségház támogatására szerződést kellett volna kötni, miként a civileknek sem fizethették volna ki a jóváhagyott összeget külön szerződések nélkül; a civilek és sportszervezetek kötelesek bérleti díjat, sőt késedelmi kamatot fizetni a helyiségek után; nem volt joga az önkormányzatnak jégelhárító rakétákat vásárolni; továbbá arra sem volt joga, hogy sportfelszerelést vegyen az önkormányzat csapatának…

A hosszas vita ellenére egyhangúlag fogadta el a jelentést a testület.

A képviselők egy tartózkodás mellett rendeletet fogadtak el arról, hogy szobrot állítanak Dudás Gyulának, bár némi eljárási hibára is rámutattak. Az 1861 és 1911 között élt zentai helytörténész, tanár, közíró a város kiemelkedő személyisége volt, s munkásságának eredményeit ma is hasznosítják a helytörténeti kutatásban.

A szobor természetes nagyságban bronzból készül, a Városi Múzeum előtt helyezik el, és Dudás Gyulát padon ülve ábrázolja. A költségeket a Magyar Nemzeti Tanács és a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ fedezi.

A községi képviselő-testület rendeletet hozott Zenta helyi közösségeinek a megalapításáról. Ezt az tette indokolttá, hogy a helyi közösségek 2001. évi megalakítása óta változott az önkormányzati törvény és a község statútuma is. Ebben a témában korántsem volt olyan nagy az egyetértés szavazáskor, mint a másik kettőben: 15 képviselő támogatta, 10 pedig ellenezte a rendeletjavaslatot. Nagyon sok megjegyzés hangzott el róla, amelyek arra utaltak, hogy centralizált rendszerben nincs is nagy értelmük a helyi közösségeknek, hiszen gyakorlatilag a községtől függnek. Ugyanakkor kifogás hangzott el arra vonatkozóan, hogy leválthatja-e a tanács a tagját, amikor a tanácstagokat a polgárok közvetlen szavazással választják meg. És ha már a legkisebb közigazgatási egység a helyi közösség, mi okból van szükség telefonos vagy internetes ülésezésre? Hiszen kis területen élnek mindannyian.

A község helyi közösségei az eddigi területen és elnevezéssel alakulnak meg.

Mindezek mellett további tizenhat napirendi pont szerepelt a testület keddi ülésének napirendjén.