2024. március 28., csütörtök

Teljes készültségben

A gyalogság felszerelését mutatták be a téren

A Szerb Köztársaság Védelmi Minisztériuma az államiság napja alkalmából szerdán a városközpontban bemutatót szervezett, ahol a katonaság bemutatta felszerelését, a fegyvereket, járműveket, különféle harci eszközöket. Szerbia több városában is szerveztek bemutatót, ezáltal a polgárok többet megtudhatnak a hadseregben használatos fegyverekről, járművekről és azok jellegzetességeiről.

A katonai bemutatón Horvát Ádám őrnaggyal, a topolyai kaszárnya parancsnokhelyettesével beszélgettünk.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– A bemutatón az első szárazföldi dandár alakulatainak a felszerelését tekinthetik meg az érdeklődők. A nyilvános bemutatónak másik fontos szerepe a Védelmi Minisztérium állandó jelleggel nyitott pályázatának a népszerűsítése, amely által hivatásos katonának lehet jelentkezni. A bemutatón a hírszerzési eszközöktől kezdve, a páncélos járműveken, a katonai rendőrség fegyverein, pisztolyokon, puskákon keresztül a különleges célú gépfegyverekig – például könnygázkilövő fegyverek különböző zavargások, demonstrációk megfékezésére – sok minden megtalálható, a kollégák pedig minden standon készségesen állnak az érdeklődők rendelkezésére – mondta az őrnagy.