2024. március 28., csütörtök

Tévedni bírósági dolog?

Tabaković: A bankoknak joguk van megfizettetni a hitelfeldolgozási költséget!

Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank (NBS) kormányzója közölte: a bankoknak jogukban áll felszámítani a hitelfeldolgozási költséget, de a szerződésben világosan ki kell mutatniuk ezt a költséget, a kölcsönért folyamodó polgárokat pedig tájékoztatniuk kell a szerződés minden részletéről, valamint a kockázatokról.

A központi bank vezetője ezt szerdai sajtóértekezletén jelentette ki, az újságírók ugyanis a véleményére voltak kíváncsiak azon bírósági ítélet kapcsán, mely szerint egy konkrét hitelfelvétel esetében a banknak nem volt joga megfizettetni a hitelfeldolgozás költségét.

A bankok ügyvitelét a banktörvény szabályozza, a Szerb Nemzeti Banknak pedig ellenőrző szerepe van. Ha a központi pénzintézet beavatkozna a bankok munkájába, azzal túllépné saját hatáskörét, azaz a szabad piac törvényszerűségeivel ellentétesen cselekedne – magyarázta Tabaković. Hozzátette: az NBS a hitelfeldolgozási költségek egységesítését szorgalmazza úgy, hogy ezek a költségek arányosak legyenek a befektetett banki munkával. Maguk a pénzintézetek írják elő a hitel-jóváhagyási kockázat kezelésének módszerét, és ehhez az előíráshoz tartaniuk kell magukat.

Féken tartott infláció

Szerbiában az idén a pénzhígulás az inflációs cél alsó határának közelében lesz. A bruttó hazai termék várható növekedése 3,5 százalék – olvasható a Szerb Nemzeti Bank (NBS) szerdai jelentésében.

A központi pénzintézet februári előrejelzése szerint az évközi infláció a következő két évben is a 3 százalékos cél kereteiben marad, plusz-mínusz 1,5 százalékos eltéréssel.
Az NBS becslése szerint az alacsony inflációs nyomás feltételei közepette és a hazai, valamint a nemzetközi tényezők alakulása szerint 2018-ban a pénzromlás várhatóan inkább az inflációs cél alsó határának közelében fog mozogni. Ugyanakkor a hazai kereslet fokozatos növekedése középtávon valószínűleg az infláció mérsékelt növekedését, de továbbra is a célhatáron belüli mozgását eredményezi.