2024. március 29., péntek

Ledöntötték az 1944–45-ös délvidéki magyar áldozatok emlékére állított verbászi keresztet

Az eset két nappal ezelőtt történt, de a helyiek csak most jelentették a rendőrségnek – tudósított tegnap a Pannon RTV. A feszülettel az idő sem volt kíméletes – nyilatkozta a Pannon RTV-nek a helyi polgármesteri tanácsos.

Az érintettek azt remélik, hogy az emlékhelyet mielőbb sikerül rendbe hozni. A keresztet a Keskenyúton Alapítvány közbenjárásával emelték az 1944–45-ös délvidéki magyar áldozatok emlékére. A rendőrség még a délelőtti órákban elvégezte a helyszínelést az emlékkereszt megrongálásával kapcsolatban. Ismeretlen tettesek ellen nyomoznak. A feltételezett vandalizmust Richard Hengel, a helyi kultúrközpont elnöke észlelte először. Kifejtette, hogy az emlékhely pont a protestáns és a katolikus temető között helyezkedik el. A helyiek szerint az sem zárható ki, hogy azok a fiatalok mozdították el a helyéről az emlékkeresztet, akik gyakran gyülekeznek a temető közelében.