2024. március 29., péntek

A János Vitéz Tordán

A nagybecskereki Madách Amatőr Színház szombaton Tordán tartotta a János Vitéz című daljáték előbemutatóját. A társulat ezzel az előadással kezdte meg munkáját 65 évvel ezelőtt. Most harmadszor viszik színre a darabot. A hivatalos bemutató a jövő hónapban lesz Nagybecskereken.

(Kecskés István felvétele)

(Kecskés István felvétele)

Venczel Valentin rendezésében és Klemm Dávid zenei munkatárs közreműködésével készült a János Vitéz a nagybecskereki Madách Amatőr Színházban, több mint húsz szereplővel. Örvendetes, hogy vannak fiatal színészek is. Váci Nándor bátyjával, Zsolttal együtt debütált a színpadon.

Nincs túl sok tapasztalatom a színpadon, ami a színészetet illeti, a népzene kicsit más. Izgultam. Vártam, viszont nem tudtam, hogy fogok teljesíteni. A közönség eddig úgy nyilatkozott, hogy jól végeztem el a feladatomat – nyilatkozta a bemutató után Váci Nándor, aki János Vitéz szerepét játszotta.

Márciusban Nagybecskereken is bemutatkoznak (Kecskés István felvétele)

Márciusban Nagybecskereken is bemutatkoznak (Kecskés István felvétele)

A tordai közönség nagy tapssal köszönte meg az előadást, és azt is, hogy a nagybecskereki társulat bemutatójának színhelyéül Tordát választotta.

A Madách színházas kollégák kiválóan dolgoztak. Tele szeretettel, tele hittel. És ne felejtsük el, hogy a tordai közönség értő közönség. Ráadásul a közösségünknek az a része, amely ezt az előadást nem csak „elfogyasztotta”, hanem tulajdonképpen tevőleges társalkotója volt a mai estének – nyilatkozta Venczel Valentin.

A színdarabot a Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozat keretében mutatták be. Az előadás kezdete előtt a Művelődési Otthon előcsarnokában megnyitották Hallai Tímea muzslyai származású, Svájcban élő fiatal amatőr festő tárlatát.