2024. március 29., péntek

Bűzt és bosszankodást visz a víz

A bajsai helyi közösségben jártunk, fél évvel a Krivaja patak bajsai szakaszának szennyezettsége miatti tiltakozás után

Több évtizede okoz gondot a Krivaja patak Topolyát elhagyó szakaszának szennyezettsége. Mint ismeretes, a folyás medrében köt ki több topolyai nagyvállalat, de a város lakossága, illetve néhány bajsai háztartás szennyvize is – előzetes tisztítás nélkül! A leginkább Bajsa és Kishegyes által megszenvedett probléma 2017-ben a nyári melegekben tetőzött, amikor a bűz már elviselhetetlenné tette a helyzetet. A helyiek júliusban aláírásgyűjtéssel egybekötött tiltakozó megmozdulást szerveztek a Krivaja patak szennyezése ellen. Az ezt követő eseményekről Plohl Edvint, a falu titkárát kérdeztük.

A Krivaja Bajsánál

A Krivaja Bajsánál

– A nyáron zajlott békés tüntetésünket az előzte meg, hogy a helyi közösség vezetése több illetékes vagy illetékesnek hitt állami intézményhez juttatott el panaszlevelet. Voltak, akik válaszra sem méltattak bennünket, a többiek gyakorlatilag elhárították magukról a felelősséget. A probléma miatti elégedetlenség évtizedekkel korábban már váltott ki heves indulatokat a faluban. A helyzet tarthatatlansága mellett ezt megelőzően kértük a polgárok közreműködését, hogy szélesebb körben adhassunk hangot követeléseinknek, és felhívjuk a figyelmet a nem csak a falunkat érintő méltatlan helyzetre. Becslésünk szerint 500 ember jelent meg azon a bizonyos júliusi megmozduláson. A községbeli résztvevőkön kívül jöttek Kishegyesről, Szabadkáról és Szenttamásról is. A helyi közösségben ez után még hét napon át gyűjtöttük az aláírásokat, így immár több mint 600 polgár kézjegyével tudtuk a tiltakozásunkat eljuttatni a hatáskörrel rendelkező szervekhez. Borítékot címeztünk többek között Szerbia kormányához, az újonnan megalakult Környezetvédelmi Minisztériumhoz, és a tartományi szervekhez is fordultunk – tudtuk meg a falu titkárától, aki elmondta azt is, hogy bizonyos idő után megérkeztek ugyan a válaszok, de valamennyi szerv a tartományi környezetvédelmi főfelügyelőséghez irányította a bajsai helyi közösséget.

– A tartományi főfelügyelőségtől azt a választ kaptuk, hogy a rendszeres vizsgálatok és a rendkívüli mérések eredményei alapján túllépéseket állapítottak meg a szennyezésben, de az ide vonatkozó előírások a gyárak részére határidőként 2025-öt szabták meg, addig tehetetlenek. A szennyezők meghozták az akcióterveiket, amelyekkel előirányozták a fokozatos felzárkózásukat a megkövetelt normákhoz, s ezt a felügyelőség folyamatosan kísérni fogja – ismertette a kapott választ Plohl Edvin.

A legnagyobb gondot a gyárak által kibocsátott szennyvíz okozta. Télen kicsit elviselhetőbb, de érezhető a bűz, nyáron viszont kibírhatatlanná válik a helyzet.

– A tüntetés után jelentkezett egy külföldi vállalat és az illetékesek egyfajta élőkultúrás biológiai kezelést javasoltak a probléma megoldására. A kezelést megelőző napon, illetve a rá következő harmadik napon is vetettünk vízmintát a helyi közösség költségére. Vizuálisan ugyan javulás volt tapasztalható, viszont a káros anyagok jelenlétében elenyésző változás történt – hallottuk a helyi közösség titkárától. Arra rákérdezve, hogy miért nem folytatták a kísérleteket megtudtuk, hogy ez igen költséges eljárás, amely nem bizonyult kellően hatásosnak.

– A későbbiek során kaptunk olyan információkat, hogy a nagy szennyező vállalatok látóterébe is került már ez a bizonyos technológia. Igazából ez lenne a legszerencsésebb megoldás mindannyiunk számára, hiszen a módszer közvetlenül a szennyező forrásnál fejti ki a hatékonyságát. Az, hogy ezek a cégek meddig jutottak ezzel vagy akár más technológiával, tavaszra derül ki.

A bajsai helyi közösség titkára elmondta, hogy ha ismét tapasztalják az elmúlt évihez hasonló áldatlan állapotokat, folytatni fogják a tiltakozó megmozdulásokat.

– Az összes szerbiai médiaházat értesítettük a júliusi tüntetésünk előtt, de a helyi sajtón kívül senki nem jött el. Az országos lefedettséggel bíró csatornák és a legnagyobb példányszámú lapok közül senki sem volt kíváncsi az esetünkre – adott hangot csalódásának a titkár.

– A helyzeten talán javít valamennyire, hogy megtörtént a Krivaja medrének tisztítása a Topolya–Bajsa szakaszon, ennek köszönhetően a víz, akadály híján, gyorsabban folyik. Reményre ad okot az is, hogy a Topolya város szennyvizét feldolgozó víztisztító berendezés közeledik a megvalósítás felé, és már kiépítésének első szakaszában jobbra fordulhat a helyzet – hallottuk Plohl Edvintől, a bajsai helyi közösség titkárától.