Megközelítőleg három hete zajlanak a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház készülő előadása, a The End próbái. Az előadás a halál témáját feszegeti majd, olykor humoros módon. A bemutatója március 4-én lesz. Az előadás szereplői Béres Márta, Mikes Imre Elek, Mészáros Gábor és Vladimir Grbić. A The End rendezője Andrej Boka, aki korábban a Csend és a Názáret című előadásokat rendezte a Kosztolányi Dezső Színházban. Andrej Bokával a készülő produkcióról és annak témájáról beszélgettünk.
Hogyan jött az ötlet, hogy a halálról készíts előadást?
– Hónapok óta intenzíven foglalkoztat ez a téma. Egyik alkalommal említettem Urbán Andrásnak, hogy talán érdekes lenne a halálról, az emberek halálhoz való viszonyulásáról színpadi előadás formájában szólni. Ezek után komolyabban is hozzáfogtam. A halál témája gondolkodásra késztetett. Érdekesnek találtam, mert mindannyiunkat érinti, hiszen előbb-utóbb mindannyian szembesülünk saját halandóságunkkal és a szeretteink, a körülöttünk élők halandóságával. Elkezdtem kutatni, és ami különösen magával ragadott, az elsősorban az emberek élménye, tapasztalata, meglátása annak kapcsán, hogy miben hisznek, hogyan gyászolnak, hogyan dolgozzák fel a hozzájuk közel álló személy elvesztését, továbbá mindazok a hagyományok, szertartások, amelyek az elhalálozáshoz kapcsolódnak. Igyekeztem intuitív úton, saját meglátásomon, gondolatmenetemen keresztül megközelíteni ezt a témát, majd pedig mások meggyőződései és azok tapasztalatai által, akikkel együtt dolgozok ezen az előadáson. Lebilincselő volt számomra, hogy ők hogyan vélekednek erről a témáról. Sokat beszélgettünk a halál témájának különböző oldalakról való megközelítéséről.
Miért épp ez a téma foglalkoztatott?
– A halál témáját valahogy mindig igyekszünk elfojtani magunkban, ugyanakkor folyamatosan jelen van. A halál teljesen ismeretlen terület, épp emiatt izgalmas, hogy milyen viselkedést, tetteket és érzelmeket vált ki az emberekből. Mondhatjuk azt is, hogy az ismeretlent kutattuk. Ez a téma egyszerűnek hangzik, de valójában nagyon bonyolult. Amikor elkezdjük kifejteni, sok mindent tár fel. Többfelől próbáltam megközelíteni, például a gyászolás oldaláról, vagy arról, hogyan tekintenek mások a halálra, az abszolút végnek vagy valami más kezdetének képzelik el, hogyan vélekednek a saját halandóságukról és hogyan lehet elfogadni a szeretteink halálát. Érdekelt a nagyon idősek véleménye is, meg az is, hogy mivel telnek a mindennapjaik.
Milyen lesz ez az előadás?
– Szeretném elkerülni, hogy úgymond dokumentarista előadást készítsünk és pusztán a különböző meglátásokat mutassuk be. Az előadásban szimbólumok jönnek elő, de úgy gondolom, hogy intuitív módon kommunikál majd a közönséggel. Verbális és nonverbális jeleneteket is tartalmaz. A megfoghatatlant, az érzéseket épp a nonverbális jeleneteken keresztül igyekszik ábrázolni. Nem kifejezetten a szomorúságot hozza előtérbe, más megközelítéseket is kínál, előjön a szertartásosság is, hogy az emberek hogyan készülnek a halálra, és a különféle helyzetek, amelyek olykor abszurdak, hiszen a valós életben erre is akad jócskán példa. Úgy gondolom, hogy ez az előadás az érzékekkel játszik majd, és olyan lesz, mint egy érzelmi hullámvasút. Azt szeretném, ha a közönség nyitott és úgymond befogadó lenne, ösztönszerűen és érzelmi szinten élné meg, később pedig akár intellektuális vagy filozofikus nívón gondolkodna el a látottakról.
Újdonságnak számít, hogy a KDSZ színészei mellett a szereposztásban Vladimir Grbić, a szabadkai Népszínház szerb társulatának színésze is megjelent. Ő hogyan került az előadásba?
– Vladimir Grbić először szerepel a KDSZ előadásában, és első ízben magyar nyelvű produkcióban, viszont korábban is dolgoztunk már együtt. Játszik az általam rendezett 33. nap és a Mese a fal lakóiról című filmekben, valamint a készülő, Father című filmemben is. Számomra az jelent újdonságot, hogy először dolgozunk együtt színházi keretek közt. Úgy gondolom, hogy ő pont megfelel ahhoz a karakterhez, akit majd megjelenít. Vladimir szorgalmas és inspiratív, legyen szó filmről vagy előadásról. Sokat tesz hozzá az előadás kialakulásához, fejlődéséhez. A jelenléte minden szempontból fontos és pozitív.
Kik vesznek még részt az előadás készítésében?
– A dramaturg Oláh Tamás, akivel először dolgozom együtt. Megismertem az eddigi munkásságát és nagyon érdekfeszítőnek tűnt. Potenciális jó munkatársat láttam benne, aki megérti az előadás ötletét, azt is, hogy merre felé megy a története, mindezt pedig szövegben is képes bemutatni. A jelmez- és díszlettervező Darinka Mihajlović, aki egyebek közt Selma Spahićtyal dolgozott a Hajnali 4 és Natatorijum című előadások kapcsán. Nagyon tehetséges, ezekkel az előadásokkal felhívta a figyelmemet a látványvilágára, amely szerintem jól illik a The End hangulatához. A zenei munkatárs Pálfi Ervin. Az előadást tradicionális skandináv melódiák jellemzik, amelyet Ervin és barátai hangszereltek és dolgoztak át, úgyhogy az előadás szellemében lesznek hallhatók.
Hogyan zajlott eddig a próbafolyamat?
– Megvolt az alapkoncepcióm, volt egy átfogó ötletem, néhány meghatározott ponttal, a többihez improvizációkon és műhelymunkán keresztül jutottunk el. Remek csapattal dolgozok, akik motiválóan hatnak, ha munkáról van szó. Örülök, hogy ezt az előadást a KDSZ-ben készíthetem, ezekkel az emberekkel. A részvételük, a meglátásaik rengeteget adnak hozzá az előadáshoz, amely reményeim szerint végül majd egy érdekfeszítő egészet eredményez.
