2024. március 29., péntek

Követendő a magyar példa

Szerbia a magyarországihoz hasonló gazdasági siker útját kívánja járni – Együttes ülést tartott pénteken Budapesten a két ország kormánya

A közös kivitelezésben megkezdett projektumok, a regionális együttműködés és kihívások, a kétoldalú kapcsolatok, gazdasági viszonyok voltak a témái a magyar–szerb együttes kormányülésnek pénteken Budapesten. Ez alkalommal kilenc államközi szerződést is aláírtak, és egy, a magánszektorra vonatkozó megállapodást is kötöttek az illetékesek. A kormánytagok megbeszéléseit követően Ana Brnabić szerb és Orbán Viktor magyar kormányfő közösen tartott sajtótájékoztatón beszélt a két ország kapcsolatairól és a találkozó eredményeiről. Brnabić hangsúlyozta, sokat jelent Szerbiának a magyar támogatás az európai integráció útján, ezért köszönetet is mondott. Mint fogalmazott, Magyarország sokszor és bátran kiállt Brüsszelben a szerbiai érdekekért. Meglátása szerint történelmi csúcspontra értek el a két ország közötti államközi kapcsolatok, s megígérte, hogy Szerbia továbbra is sok energiát fektet majd ezeknek a viszonyoknak a tökéletesítésébe.

Brnabić köszönetét fejezte ki Magyarország támogatásáért az Unió felé vezető úton (Fotó: MTI)

Brnabić köszönetét fejezte ki Magyarország támogatásáért az Unió felé vezető úton (Fotó: MTI)

Orbán Viktor köszönetét fejezte ki Szerbiának, amiért segített feltartóztatni a migrációt Magyarország déli határainál a válság legnehezebb időszakában. Megismételte korábbi kijelentését: szükség esetén Magyarországra számítani lehet Szerbia déli határainak a megvédésében. A magyar miniszterelnök arról is beszélt, hogy a visegrádi államok Szerbia minél gyorsabb európai uniós csatlakozását sürgetik, s készek minden támogatást megadni ehhez. Gazdasági témákról szólva kitért nyilatkozatában arra is, hogy várhatóan 2021–2022-től véget ér az orosz gázmonopólium korszaka Magyarországon, és az import több mint felét képes lesz az ország más – többnyire romániai – forrásból fedezni. Ez az egész régió számára új helyzetet jelent majd – hívta fel a figyelmet Orbán.

A szerb kormányfő a két ország közötti kapcsolatok további építése mellett szállt síkra nyilatkozatában, s egyben gratulált is Orbánnak a magyarországi sikeres gazdaság alapjainak megteremtéséhez, ahogyan fogalmazott, a jó pénzügyi eredményekhez, a munkanélküliség csökkentéséhez, a kivitel növeléséhez. Ezek a sikerek fontos üzenetet hordoznak magukban Szerbia számára is: arról árulkodnak, hogy igenis meg lehet változtatni a gazdasági mutatókat egy évtized alatt, és lehetséges jó irányba fordítani a gazdasági trendeket. Meggyőződését fejezte ki, hogy Szerbia jó irányban halad, a Magyarországéhoz hasonló utat kezdte járni, s ezért eredményeket tud felmutatni az elmúlt négy vagy öt évben. Persze – tette hozzá Brnabić – nem vitás, hogy Szerbiára még sok munka vár, sokat meg kell még tenni annak érdekében, hogy az ország eljusson arra a szintre, ahol jelenleg Magyarország áll.

Legmagasabb katonai tiszteletadással fogadták a szerb küldöttséget (Fotó: MTI)

Legmagasabb katonai tiszteletadással fogadták a szerb küldöttséget (Fotó: MTI)

Úgy vélte, a Budapest–Belgrád vasútvonal olyan együttműködés lehet, amely az Európai Uniónak is fontos, Kína bevonásával pedig globális aspektust is kap. Kitért arra: Újvidék 2021-ben Európa kulturális fővárosa lesz, és a település jelentős támogatást kap Pécstől, amelynek már van tapasztalata e pozícióval kapcsolatban, a két város között folyamatos az együttműködés. Hozzátette: újabb bizonyítéka a kiváló kétoldalú kapcsolatoknak, hogy Szerbia lesz az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég országa.

Brnabić bejelentette a Haraszti és Bácsszentgyörgy közötti új határátkelőhely április eleji megnyitását, s hozzátette, 2019-ben a Kübekháza–Rábé átkelőhely is megnyílhat.

POLITIKAI KÉRDÉSEKBEN TELJES AZ ÖSSZHANG

A megkezdett projektumok, a regionális együttműködés és kihívások voltak terítéken (Fotó: MTI)

A megkezdett projektumok, a regionális együttműködés és kihívások voltak terítéken (Fotó: MTI)

Szerbia a Nyugat-Balkán kulcsfontosságú állama, nincs béke a Balkánon Szerbia nélkül – jelentette ki a magyar kormányfő. Magyarországot és Szerbiát úgy jellemezte mint erős nemzeti érzésekkel rendelkező, büszke országokat, határozott kulturális öntudattal, a kultúrájuk pedig a kereszténységen alapul, és ezt meg is akarják őrizni. A kétoldalú kapcsolatokról Orbán Viktor azt mondta, hogy a politikai kérdésekben összhang van.

– Két határozottan nemzeti alapon álló országról beszélünk, és mégis milyen jól együtt tudunk működni egymással. Ez sokkal jobb, mint a hamis internacionalizmus, amely inkább eltakarja a problémákat. Mi ezeket inkább azonosítjuk, áthidaljuk, kezeljük és megoldjuk – fejtette ki.

Orbán megjegyezte: tavaly rekordot döntött, s körülbelül 30 százalékkal nőtt a két ország közötti árucsere-forgalom. Hozzátette, hogy magyar beruházások – elsősorban szerb–magyar vegyes vállalatok formájában – már Közép- és Dél-Szerbiában is fellelhetők. Úgy értékelte, hogy a szerb–magyar gazdaság erősítése hozzánöveszti Szerbiát az Európai Unióhoz. Beszámolt emellett a Budapest–Belgrád vasútvonal építéséről, továbbá arról, hogy mindkét kormány ajánlott fel a másik ország diákjainak ösztöndíjas tanulmányi lehetőségeket. Arról is szólt, hogy lényegében befejeződött a szabadkai zsinagóga felújítása, és hamarosan át is adják. Támogatásáról biztosította a Magyarországon élő szerbek közösségének kulturális, oktatási jellegű kéréseit, és megköszönte, hogy Szerbia is támogatja a vajdasági magyarok autonómiáját, a nemzeti tanácsokat és az azok mögött dolgozó kulturális intézményeket. A kormányfő példaértékűnek nevezte mindazt, ami Szerbiában történik kisebbségügyben.

ÁLLAMKÖZI SZERZŐDÉSEK

Államközi szerződést írt alá a két belügyminiszter is (Fotó: MTI)

Államközi szerződést írt alá a két belügyminiszter is (Fotó: MTI)

A sajtónyilatkozat előtt a két kormány képviselői egyezményt írtak alá a közúti, vasúti és vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló megállapodás módosításáról, gazdasági és technikai együttműködési keretmegállapodást infrastrukturális projektumokról, fogyasztóvédelmi szolgáltatás-ellenőrzési egyetértési megállapodást, oktatási és kulturális együttműködési munkatervet 2018–2020-ra, valamint megállapodást a szerb mezőgazdasági, erdészeti és vízügyi minisztérium és a magyar Földművelési Minisztérium között, a magyar–szerb élelmiszeripar közös fejlesztéséről és a jövőbeli együttműködési prioritások meghatározásáról.

Kötöttek egy megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a szerb munkaügyi, foglalkoztatási, veteránügyi és szociális minisztérium között a foglalkoztatáspolitika területén, munkatervet Szerbia európai uniós csatlakozási tárgyalásainak szakértői támogatásáról, egyetértési nyilatkozatot a szerb védelmi tárca és a magyar Honvédelmi Minisztérium között a katonai térképészeti együttműködésről és katonai térképészeti adatok és eszközök cseréjéről, együttműködési szándéknyilatkozatot a szerb pénzügyminisztérium kincstári igazgatósága és a Magyar Államkincstár között, valamint egy vegyes vállalat létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot.

ÚJ POLITIKAI KONTEXTUS

Ana Brnabićot Áder János magyar államfő is fogadta (Fotó: MTI)

Ana Brnabićot Áder János magyar államfő is fogadta (Fotó: MTI)

Az együttes kormányülést követően magyar–szerb gazdasági fórumot tartottak, ezen szintén felszólalt a két ország miniszterelnöke. Ana Brnabićot Áder János magyar államfő is fogadta a nap folyamán.

Ez volt a Szerbia és Magyarország közötti negyedik együttes kormányülés. Budapesten, Belgrádban és Nišben már tartottak hasonlót az elmúlt években. Új politikai kontextusba helyeződött az idén a két kormány együttműködése az Európai Bizottság nyugat-balkáni bővítési stratégiájának ismeretében, mely konkrét intézkedéseket és határidőket tartalmaz Szerbiára vonatkozóan. Magyarország tisztségviselői már korábban közölték, hogy továbbra is erőteljesen támogatják a nyugat-balkáni államok felzárkózását.

Ana Brnabić kormányfőt és a szerbiai delegációt a találkozók előtt magas rangú katonai tiszteletadással fogadta Orbán Viktor a Kossuth téren. Előző este a repülőtéren Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter várta be az érkező Brnabićot, majd Orbán Viktor ünnepélyes vacsorát adott a szerbiai küldöttség tiszteletére.