2024. április 20., szombat

A szlovén megint nyert

Györe László tegnap Szófiában a szlovén veterán Blaž Kavčič elleni meccsen elmaradt attól a szinttől, amelyet a hétvégén a niši Davis-kupa-meccsen láthattunk tőle, amikor nagy ellenállást tanúsított az amerikai Sam Querrey-vel szemben, és máris befejezte a bulgáriai vendégszereplést. Györe elveszítette az első két adogatójátékát, és ezt a hátrányt az első játszmában nem tudta ledolgozni, a másodikban pedig 4:4-ig haladtak fej fej mellett, amikor a szlovén harmadszor is elnyerte a zentai játékos adogatását, és a tavalyi sencseni győzelem után másodszor is felülmúlta Györét.

Viktor Troicki a lett Ernests Gulbist kapta a selejtezőből, aki csak a 2. játszmában nyújtott nagyobb ellenállást, így a szerbiai könnyen jutott tovább, és a következő körben az üzbég Gyenyisz Isztominnal találkozik. Troicki 2:1-re vezet, de 2011 óta először futnak össze.

A várakozáson felül kezdett a Fed-kupa tallinni zónatornáján Szerbia válogatottja, amely, Ivana Jorović sérülése miatt, csak három teniszezőnővel szerepel. A Bulgária elleni első mérkőzésen Olga Danilović szoros csatában nyert Izabela Sinikova ellen, azután pedig Dejana Radanović kivágta a rezet, és a 2. játszmában 1:3-ról fordítva győzte le a lényegesen magasabban rangsorolt Viktorija Tomovát. Holnap Grúzia az ellenfél. A magyar válogatott, Babos Tímea nélkül, késő délután Svédországgal kezdett.

A budapesti challengeren Nikola Milojević 6:3, 5:2-es vezetés után csak nehezen, az 5. meccslabdával nyert a cseh Václav Šafránek ellen, következő ellenfele pedig az olasz Pellegrino és a magyar Borsos meccsének továbbjutója lesz. Peđa Krstin nagyon gyöngén játszott, s csak két játékot nyert a horvát Viktor Galović ellen. Három magyar is már játszott, s csak Valkusz Máté jutott tovább nagy meglepetésre a francia Quentin Halys ellenében, Piros Zsombor pedig egyenrangú ellenfele volt az észt Jürgen Zoppnak. Fucsovics Márton lapzárta után vívta Balázs Attilával a magyar rangadót.