2024. április 25., csütörtök
XXIII. TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG

Majd a robot megmondja

A dél-koreai szervezők már kiszámolták, hogy hány és milyen újítással, valamint mekkora anyagi haszonnal rendezik meg a téli ötkarikást

A nagyszabású nemzetközi versenyeken – márpedig a téli olimpia ilyen – bármi megtörténhet. A legvalószínűbb azonban, hogy a dél-koreai szervezők nem követnek el világraszóló mulasztást, ezért egy dolgot előre alá lehet írni: Thomas Bach, a NOB elnöke a február 25-ei záróünnepségen majd elhangzó beszédében azt jelenti ki, hogy a pjongcsangi volt minden idők legjobb téli olimpiája.

Ezt a divatot hivatalosan Juan Antonio Samaranch vezette be 1984-ben, amikor elismeréssel adózott a szarajevói rendezőknek, hisz a sok gyanakvó elvárásával és jóslatával ellentétben Jugoszlávia 34 évvel ezelőtt a Nema problema nem hivatalos mottóval is híressé lett ötkarikást egészen szépen és zökkenőmentesen szervezte meg.

Azóta minden olimpia minden idők addigi legjobbja, ha megérdemelten, ha nem. S e tekintetben Pjongcsang nemhogy nem lehet kivétel, hanem egészen valószínű, hogy valóban emlékezetes két héttel ajándékozza meg a sportvilágot. A téli olimpiák amúgy is általában kellemesebb hangulatúak, mint a nyáriak, esetükben csak egy bojkott történt még 1980-ban, amikor Tajvan nem volt hajlandó a kínai zászló alatt fellépni, két alkalommal pedig a műkorcsolyázó-versenyek bíráinak döntései borzolták fel a kedélyeket.

Pjongcsang továbbá feltehetően számos csúcsot is megdönt. Egyik lehet a részt vevő országok száma, vagyis felülmúlják a négy éve Szocsiban jegyzett 88-at, és először történik meg, hogy több mint 90 ország indul. Például három újonc, Ecuador, Eritrea és Nigéria is nevezett a részvételre.

Ez lesz a 23. téli olimpia. Az elsőt 1924-ben a franciaországi Chamonix-ban tartották meg, s csak kettő, az 1940-es szapporói és az 1944-es cortinai maradt el a II. világháború miatt. Az elmaradt nyári olimpiákkal ellentétben ezek nem kaptak sorszámot. Ez lesz a harmadik az ázsiai kontinensen, melyet négy év múlva ismét ázsiai, a pekingi követ majd.

Egészen biztos, hogy Pjongcsang a technika és technológia tekintetében is jeles rendező lesz. Számos újítást vezetnek be, melyek közül talán csak azt említsük, hogy a tudakozókban, az idegenforgalmi és a fordítói munka terén is robotok teljesítenek szolgálatot. Dél-Korea azzal a gyakorlattal is szakítani számít, miszerint az ötkarikások megrendezése anyagi veszteséggel jár. Annak ellenére, hogy egy hete még vagy negyedmillió belépőjegy várt gazdára, máris kiszámítottak, hogy többmilliós haszonnal zárnak.

Tegyük még hozzá, hogy a versenyek csütörtökön, február 8-án kezdődnek, a megnyitó 9-én lesz, valamint hogy Szerbiát négy, Magyarországot pedig tizenkilenc sportoló képviseli. Előbbiek esetében Nevena Ignjatović sízőnő jegyezhetné a legjobbat alpesi összetettben, magyar sikerek – akár érmek is – a rövidtávú gyorskorcsolyázásban esedékesek.

A téli olimpiák legjobbjai

Ole Einar Bjørndalen áll az élen a téli olimpiák összesített éremtáblázatán: a 44 évesen is aktív sportoló 8 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzérmet nyert. A norvég sílövő, aki nem került be a pjoncsangi csapatba, eredményességben és az érmek számát tekintve is Szocsiban előzte meg az addig éllovas honfitársát, a sífutó Bjørn Dæhlie-t.

A téli olimpiák legeredményesebb sportolói:

8 arany, 4 ezüst, 1 bronz: Ole Einar Bjørndalen (norvég, sílövő) 1998–2014

8 arany, 4 ezüst: Bjørn Dæhlie (norvég, sífutó) 1992–1998

6 arany, 3 ezüst, 1 bronz: Marit Bjørgen (norvég, sífutó) 2002–2014

6 arany, 3 ezüst: Ljubov Jegorova (orosz, sífutó) 1992–1994

6 arany, 2 bronz: Viktor An (dél-koreai/orosz, 2006, 2014)

6 arany: Ligyija Szkoblikova (szovjet, gyorskorcsolyázó) 1960–1964

5 arany, 2 ezüst, 2 bronz: Claudia Pechstein (német, gyorskorcsolyázó) 1992–2006

5 arany, 1 ezüst, 1 bronz: Larissza Lazutyina (orosz, sífutó) 1992–2002, Clas Thunberg (finn, gyorskorcsolyázó) 1924–1928

5 arany, 1 ezüst: Thomas Alsgaard (norvég, sífutó) 1994–2002

5 arany, 1 bronz: Bonnie Blair (amerikai, gyorskorcsolyázó) 1988–1994

TÉLI OLIMPIAI ÁBÉCÉ

Alpesi sí

Az alpesi sí 1936-tól szerepel az olimpia műsorán. A számok: lesiklás, szuperóriás-műlesiklás, óriás-műlesiklás, műlesiklás, valamint az egy-egy lesikló- és műlesiklófutamból álló kombináció, továbbá mostantól a csapatverseny. A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy már 5000 évvel ezelőtt is síeltek az emberek, a vikingek használtak először talpra csatolható szerkezetet, amellyel jól tudtak közlekedni a hóban. Lesiklásban először 1850-ben Oslóban rendeztek kisebb vetélkedést, ezt tekintik az alpesi síelés előversenyének. A modern változatot az osztrák Hannes Schneider és a szabadidejét nagyrészt az Alpokban töltő angol Sir Arnold Lunn dolgozta ki. Ők már speciális, nem a sífutáshoz, hanem a lejtőn való lecsúszáshoz és szlalomozáshoz alkalmas léceket és technikát fejlesztettek ki. Az első világbajnokságot férfi lesiklásban és műlesiklásban 1931-ben tartották, a nők 1950-ben csatlakoztak az elithez. Az első világkupa-sorozatot 1966-ban írták ki.

Bob

A bob eredetét illetően több történet terjedt el: a legelfogadottabb szerint a sportág az 1800-as évek végén Svájcban született. Kezdetben a jármű egy hosszú szánkóhoz hasonlított, de mára már az űrkutatásban használatos anyagok felhasználásával, aerodinamikai elemzések révén „szivar” alakú lett, így több mint 130 km/h-s sebességre képes felgyorsulni a jégcsatornában. A bob 1924 óta – egy kivétellel – mindig helyet kapott a téli olimpiák műsorán. Az 1960-as Squaw Valley-i játékokon a megfelelő pálya hiánya miatt maradt ki a programból. A nők 2002-ben Salt Lake Cityben kaptak először bizonyítási lehetőséget, mégpedig kettes bobban.

Curling

A curlinget a XVI. századi Skóciából származtatják: köveket és egyéb, lehetőleg korong alakú tárgyakat kellett a befagyott folyók, tavak jegén meghatározott célhoz csúsztatni. Az első egyesületet 1716-ban alapították Nagy-Britanniában. A sportágat Kanadában, illetve az Egyesült Államokban a tengerentúlra kivándorlók honosították meg. A curling 1998-ban Naganóban szerepelt először az olimpia műsorán, amely ezúttal a vegyes párosok küzdelmével bővült.

Északi összetett

A síugrásból és sífutásból álló északi összetett eleinte a téli karneválok műsorán szerepelt, a két szám alapján hirdettek győztest. Az első viadalt a XIX. század közepén rendezték Norvégiában. A sportág minden téli olimpián jelen volt. Először a síugrást rendezik meg. Az ott kapott pontokat átváltják másodpercekre – 1 pont különbség 4 másodpercet jelent –, ezután következik a sífutás. A 2010-es vancouveri játékok óta a két egyéni számban egyaránt 10 kilométer a táv, illetve egy-egy sorozatot ugranak, az egyik számban normálsáncról, a másikban nagysáncról.

Gyorskorcsolya

A sportág bölcsője Hollandia, de az első távkorcsolyázó-viadalt 1763-ban Angliában, míg az első igazi gyorskorcsolyaversenyt – éppen száz évvel később – Norvégiában rendezték. A hollandok azzal büszkélkedhetnek, hogy ők nyitották a világbajnokságok sorát (1889), s adtak otthont a nemzetközi szövetség (ISU) megalapításának (1892). A gyorskorcsolya a kezdetektől, 1924 óta szerepel a téli olimpia műsorán, 1960-tól pedig már nemcsak a férfiak, hanem a nők is összemérik gyorsaságukat. A négy évvel ezelőttihez képest bővült a program, amelybe mindkét nemnél bekerült a tömegrajtos verseny, így már 14 számban osztanak érmeket.

Hódeszka

A hódeszkát az 1960-as években fejlesztették ki az Egyesült Államokban, főleg az új szabadidős áramlatok hatására. A legismertebb újító mérnök Sherman Poppen volt: ő találta ki, hogy a két léc helyett egy szélesebbet kell a lábra csatolni, és így kell lecsúszni a lejtőn. Az első amerikai bajnokságot 1982-ben tartották, majd a következő évben már világbajnokságot is szerveztek. A hódeszka 1998-ban Naganóban került fel az olimpia műsorára.

Jégkorong

A sportág Kanadában született: a XIX. század második felében az ott állomásozó brit katonák egy befagyott tó jegén seprűvel terelgettek különféle kisebb tárgyakat. A nagyobb városok csapatainak részvételével 1893-ban beindult az észak-amerikai bajnokság a Stanley-kupáért, majd 1917-ben rajtolt a profi liga (NHL). A jéghoki sokáig a kanadaiak nemzeti sportja volt, de mára már az európai játékosok is nagy számban árasztják el a tengerentúli bajnokságot. A jégkorong először az 1920-as antwerpeni nyári olimpia műsorán szerepelt, utána került át a télire. A nők az 1998-as naganói játékokon mutatkoztak be.

Műkorcsolya

A műkorcsolya fejlődésében leginkább a jégen táncolásnak volt szerepe, főleg piruetteket és forgásokat mutattak be. A korcsolya fejlesztésével lehetővé vált, hogy a versenyzők ne csak előrehaladhassanak, hanem különféle manővereket is végezzenek. A Nemzetközi Korcsolyázószövetség (ISU) 1892-ben alakult meg. Hat évvel később mindenkire érvényes szabályokat alkottak azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a sportág minél előbb felkerüljön az olimpia műsorára. Erre először 1908-ban a londoni nyári játékokon került sor. A műkorcsolya 1924-ben lett állandó szereplője a téli játékoknak. A magyarok kizárólag ebben a sportágban állhattak dobogóra a téli olimpiák történetében: két ezüst- és négy bronzérmet nyertek. Legutóbb 1980-ban a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtáncpáros lett második Lake Placidben.

Rövid pályás gyorskorcsolya

A rövid pályás gyorskorcsolya az 1900-as évek elején az Egyesült Államokban és Kanadában vált divatossá. Vonzerőt jelentett, hogy a verseny a nézők szeme előtt zajlott, ellentétben a hagyományos, nagypályás viadalokkal, amelyeken sokszor csak távcsővel lehetett nyomon követni a futamokat. Ezért az 1932-es Lake Placid-i játékok szervezői úgy döntöttek, hogy vegyes, a hosszú és rövid pályás gyorskorcsolyázást ötvöző viadalt tartanak. Ennek ellenére a sportág Európában, illetve Ázsiában csak később, az 1970-es években tudott gyökeret verni. Az első, nem hivatalos világbajnokságot 1976-ban rendezték, míg a nemzetközi szövetség (ISU) 1981-ben tartotta meg saját égisze alatt a vb-t. A rövid pályás gyorskorcsolya bemutatóként szerepelt az 1988-as calgaryi olimpián, látványosságával pedig egy csapásra óriási sikert aratott. Négy évvel később már teljes jogú sportágként volt jelen Albertville-ben.

Síakrobatika

A síakrobatikát az Egyesült Államokban találták ki a hatvanas években. Főleg a függetlenségre, a szabadságra vágyó fiatalok körében terjedt el. A lényeg, hogy a síző ne „rendeltetésszerűen” használja a léceket, hanem mindenféle trükkel, légi mutatvánnyal rukkoljon elő. A nemzetközi szövetség (FIS) 1979-ben ismerte el hivatalos szakágnak, a következő évben pedig már kiírták az első világkupa-sorozatot is. Az első vb-t a franciaországi Tignes-ben tartották 1986-ban. Az 1988-as calgaryi olimpián bemutató sportágként szerepelt, majd teljes jogú tagságát négy évvel később Albertville-ben nyerte el.

Sífutás

Skandináviában már 5000 éve használtak primitív síléceket, a X. században pedig a vikingek egyre jobb eszközökkel közlekedtek a havon. Nem meglepő, hogy az első viadalt Norvégiában rendezték, 1892-ben a híres holmenkolleni fesztivál keretében. A sífutás 1924-től olimpiai sportág. Chamonix-ban még csak 15 és 50 kilométeren mérték össze erejüket az indulók. A nők 1952 óta versenyeznek az ötkarikás játékokon.

Sílövészet

A biatlonban két sportág ötvöződik: a sífutás és a lövészet. Korábban ez nem sport volt, hanem az északi országokban a túléléshez szükséges tevékenység: hóban közlekedve kellett állatokat elejteni. A jobb vadászok először 1767-ben rendezték meg saját viadalukat. A Nemzetközi Biatlon- és Öttusaszövetséget együtt alapították 1948-ban. A sílövőknek csak 1993 óta van önálló szervezetük. Az első biatlon-világbajnokságot 1958-ban tartották az ausztriai Saalfendenben. A sportág 1924-ben, 1928-ban, 1936-ban és 1948-ban bemutatóként szerepelt az olimpián, majd a II. világháborút követő „általános fegyvermentesítés” jegyében levették a műsorról, és csak 1960-ban került újra a programba.

Síugrás

Az első síző, aki „nagyot mert ugrani”, a norvég Sondre Nordheim volt 1860-ban. Két évvel később már versenyt is rendeztek, de a síugrás eleinte még inkább csak a téli karneválok műsorán szerepelt. Óriási fejlődési lehetőséget teremtett, hogy 1892-ben a norvég uralkodócsalád – hagyományteremtő szándékkal – kiírta a Király-kupát. A sportág a norvég kivándorlók révén a tengerentúlra is eljutott, ott 1887. február 8-án tartották az első viadalt. A síugrás minden téli olimpia műsorán szerepelt. A nagysánc 1924-ben, a normálsánc 1964-ben debütált, csapatversenyre először 1988-ban került sor, míg a nők normálsáncos versenye Szocsiban került az ötkarikás műsorba.

Szánkó

Leletek bizonyítják, hogy a szánkózás már a IX. században létezett: a vikingek havon és jégen is jól tudták használni a szánkót. Az első nemzetközi versenyt – 21 ország részvételével – 1883-ban Davosban rendezték, ahol négy kilométer hosszú havas lejtőn kellett időre lecsúszni. Világbajnokságokat 1955 óta bonyolítanak le, a nemzetközi szövetség két évvel később alakult. Az olimpia műsorára 1964-ben került fel a sportág.

Szkeleton

A szkeletont tartják a legősibb téli „csúszósportnak”. A versenyző hason, fejjel előre fekszik a szánkóhoz hasonló járművön, így siklik le a lejtőn vagy jégcsatornában. Az elnevezés az első fémvázas szerkezet elkészültekor kapta a nevét, az ugyanis hasonlított az emberi csontvázra (angolul skeleton). Az első versenyt az 1800-as évek végén rendezték a svájci St. Moritzban. A Nemzetközi Bob- és Szánkószövetség (FIBT) 1923-as alapításakor a szkeletonosok alszövetségi státuszt kaptak. A sportág 1928-tól 1948-ig szerepelt az olimpián, de azután lekerült a műsorról, és csak 2002-ben Salt Lake Cityben jutott újra lehetőséghez.