2024. március 28., csütörtök

Hiszek a színház erejében

Gyorsfénykép Lőrinc Tímea színművészről
Lőrinc Tímea

Lőrinc Tímea

Bárhol is játszik, számára élmény, mert nagyon szereti a mesterségét. Sok fekvőtámaszt megcsinált már! Tudja, hogy nem a díjakért játszik a színész, mégis, valamiféle energia hajtja,  folyamatosan végzi a dolgát. Szereti a családját, szíve csücske, személyes érintettség miatt, a szerelme. Összességében inkább azoknak a véleményére kíváncsi, akik jól ismerik őt. Örül a cserepes virágnak, nyáron a tengernek, az azúrnak. Inspirálják a filmek és a könyvek. Motiváló számára, ha valami nagyon nem tetszik, vagy ha valami nagyon is. Szeret örömöt szerezni másoknak. Leviszi a maradékot a rászorulóknak. Próbálkozik, még ha kicsi dolgokkal is, hozzá tenni valamit a világhoz, és jobbá tenni azt. Neki erről szól a színház, erről szól az élete. Csinálni szereti inkább, mint beszélni róla.

Ruttkai Éva mondta valahol, hogy az ember annyit ér, amennyit nem ad fel. Félig-meddig pályakezdőként érdemes végigcsinálni ezt a pályát?

– Olyan környezetbe kerültem, ami más, különösebb, sajátosabb, mint a valóság. Hiszen a színház igazságai csak a maga kulisszáin belül hihetőek. Itt minden más, mint aminek látszik. Mintha szeretnél, mintha gyűlölnél, mintha vidám vagy mintha boldogtalan lennél. Minden szerep ugyanakkor egy sztori. Művészként hatalmas élmény átlapozni ezeket a történeteket. Az a munka, amit belefektetek, magáért beszél.

Helyzeted vajon átlagosnak mondható-e vagy mégsem?

– Két évig a társulat egyedüli nőtagja voltam. Ebben a kivételes helyzetben másképpen kellett kommunikálnom, amiben a személyiségem támogatott. Megismertek a kollégáim, a szeszélyeimmel együtt. Szívesen gondolok vissza szellemi kalandozásainkra.

Munkamódszered általános vagy inkább szokatlan? Kísérletező színésznek tartod magad?

– Szorgalmas, rendszerető és maximalista vagyok. A hagyományos munkamódszereket tiszteletben tartva folyamatosan keresem az újat. Szeretem, ha a rendező jól tudja vezetni a színészeit. Ahhoz, hogy a  próbafolyamat elmélyült legyen, rengeteg beszélgetésre van szükségem, hogy csiszolgatni tudjam a szerepem. Szükség van a társulat elszántságára, nyitottságra is, hogy a lehető legnagyobb érzelmi hullámokat és szélsőségeket járhassuk be.

Hogyan készülsz egy szerepre?

– Ösztönös embernek mondanám magam. Hagyom, hogy először eltaláljon a szerep, amelybe kellőképpen bele tudok lazulni, hagyom, hogy elbódítsa az érzékszerveimet. Ezt követően, akár a rendező segítségével, tudatosítom a szándékaimat, a viszonyaimat. Szenvedély és elhivatottság fűt.

Pályafutásod meghatározó alakításai?

– Amikor elindul egy fiatal színész, különböző szerepekben próbálja ki magát. Eleiben még bizonytalan, nem olyan átütő, majd jön a következő szerep, amiről újra feljebb tud lépni. Minél többféle előadásban játszol, annál jobban kell tréningezned magad. Én ezeket a lehetőségeket mindig megkaptam, és így rengeteget tanulhattam. A pályám egyik meghatározó pillanata volt a Május van, Tisztelt úr című előadásban a három különböző női karakter, utána a monodrámámban Bess szerepe. Sok örömömet leltem az öregasszony jellemének megformálásában. Ez még a 2016-os Tanyaszínházban történt.

Véleményed szerint a színházi gondolkodás mindenütt egyforma? Ez egy közös nyelv?

– Ugyanabból a közegből jöttünk, egy nyelvet beszélünk. Ha valaki fejen állva, valaki meg éppen Hajmási Pétert énekelve használja ezt a nyelvet, azt a néző megérti, csak nyitottnak és fogékonynak kell lennie. A hang, a test, a beszéd, az ének, a tánc – mindegyiket ugyanolyan fontosnak tartom.

Számodra fontos-e, hogy színészként intellektuálisan is jelen legyél az előadásban, hogy tudd, mi miért történik, hogy hitelesen megcsináld a szereped?

– Szeretek mindent alaposan végiggondolni, szeretek elmélyülni a dolgokban, rágódni a karakteremen. Szívesen veszem, ha a rendező irányokat mutat nekem, amiben majd gondolkodnom kell.

Minden előadás valami újat, mást hoz.

– Minden egyes előadás alkalmával úgy kell játszanod, mintha az a bemutató lenne. Mindig valami újat kell kibányászni magadból, nehogy a néző azt állapítsa meg, hogy no, ezen a lányon látszik, hogy egyszer ezt már érezte. Egy előadás sosem tud ugyanúgy lejátszódni.

Hogyan talált rád a monodráma?

– Én csak a témáját körvonalaztam. Oláh Tamás, a rendezőm ajánlotta a Hullámtörés filmet. Kihívást láttunk benne mindketten. Ami lenyűgözött, hogy sok benne a lehetőség, és egy komplex női egyéniség jelenik meg benne. Közel engedem magamhoz Besst, és közel is kell engedni, azt hiszem.

Intim hangulatú előadásnak tartod magát a műfajt, ez miben nyilvánul meg?

– Egészen másként kell játszani, fel kell erősíteni a kifejezést. Oda fordulhatok a közönséghez, akik közel ülnek hozzám, közvetlenebbül fogalmazhatom meg számukra azt, amit a darab sugallni akar. Olyan ez, mint egy hosszú beszélgetés, kávézáskor, csak itt egy medence mellől szólok. Fontos, hogy az üzenetem eljusson mindenkihez. Ezt a monodrámát gyógyító mesének szántuk Tamással.

Hosszú távon gondolkodsz a Zentai Magyar Kamaraszínházban, mondhatni, hogy itt nevelődsz fel?

– Ritkán gondolkodtam abban, hogy környezetet váltsak, inkább azon dolgoztam, hogy belül változtassak.

Hiszel a társulatban, abban, hogy különböző alkotóemberek egy nyelvet beszélnek?

 – Hiszek a társulatomban. A társulat összjátéka bizonyítja, hogy ez egy jó csapat. Nagyon jó érezni a munkatársaim tehetségét, odaadását, nagyon inspiráló, hogy velem együtt gondolkodnak. Sok mindennel kell játszani és küzdeni egyszerre. Miattuk vagyok többek között még mindig Zentán.

Mitől működik egy kapcsolat a színpadon?

– Az egymásra hangolódástól. Voltak olyan csodálatos partnereim, akik ihletően hatottak rám, vagy egyszerűen a társulatban megismertük egymást, egymás rezdüléseit. Kőkemény munkával is lehet harmonikus kapcsolatot teremteni a színpadon.

Mindig is színésznő szerettél volna lenni?

– Igen, amióta megláttam Johnny Deppet a Karib-tenger kalózaiban. Viccet félre téve, elég korán, kislánykoromban eldöntöttem, hogy színésznő szeretnék lenni, később pedig tudatosult bennem, hogy ezt akarom csinálni. Azért lettem színész, mert változatos, izgalmas munkának képzeltem. Jó, ha az ember szereti a mesterségét.

Mit hordozol a zsigereidben, mi vezérel belülről?

– Egy időben sokat foglalkoztatott, hogy vajon melyek az erősségeim, a gyengéim, mit hordok a lényemben, és mostanra már körvonalazódott bennem, hogy például az energiámban, a koncentrációmban, a jelenlétemben nagyon hiszek. Egy magam alkotta világban. A magyarkanizsai gyökerek ott vannak a zsigereimben. Az innen fakadó természetesség, bátorság, küzdés, kitartás. Ezekből általában sokat merítek, és valamilyen formában talán fel is bukkannak a játékomban.

Hogyan „versengsz” a néző kegyeiért?

– Annál jobb érzés nincs, mint amikor állsz a színpadon és szinte elgyengülsz a nézők fogadtatásától. A visszajelzések fontosak. De nem versengek értük. Egyszerűen játszom, mozgósítom az energiáimat. Igaz akarok lenni a színpadon is, és az életben is.

Hogy érzed, oda figyelnek rád?

– Mindig lehetne népszerűbb az ember, de a Pataki-gyűrű díj átadása után megéreztem, hogy mennyien szeretnek, és felismerik, hogy én szolgálom a színházat, ami azt jelenti, hogy szeretem a szerepeimet, hogy minden szerepről tudom, mit akarok vele elmondani. A Facebookon vagy egy fanpage oldalam. Oda mindig jól jönnek a tetszikelések.

Miben hiszel?

– Minden előadás előtt megkérem a Jézuskát, hogy segítse a játékunkat, mivel minden előadásunk komoly művészi és szakmai ambíciókkal készül. Olyan mélyen belém ivódott az, amit az elmúlt évek alatt ettől a környezettől kaptam, hogy úgy érzem, ezt tovább kell vinnem és életben tartanom.

Ma már 2018-at írunk. Hogyan indulsz neki az új évnek?

– Színpadra lépek. Az égig érő fa mesejátékban én játszom a vasorrú bábát. Február 22-én lesz a bemutató. Ezt követően Mezei Kingával dolgozom együtt, Kosztolányi Esti Kornél-történeteit visszük színre.

A színház az első?

– A színház erejében hiszek, aki valóban ide tartozik, ezt megérti. Mert hisz abban, hogy lehet értékes színházat létrehozni. Nem mondom, hogy nem embert próbáló, de sokszor micsoda utazás, micsoda szárnyalás, időn, téren át!