2024. április 20., szombat

Nyolc sorsolás – tíz lakás

Száz autót is kisorsolnak a nyugtás nyereményjátékon

A szürkegazdaság felszámolása érdekében indított nemzeti program részeként az idén is megszervezik a Vedd el a számlát és nyerj! állami szerencsejátékot. Nyolc sorsoláson 8 belgrádi és 2 újvidéki lakást, valamint 100 Fiat 500L típusú személygépkocsit lehet nyerni. (Tavaly 50 autót sorsoltak ki.)

– A nyeremények jegyzéke még nem végleges, de az biztos, hogy nyolc alkalommal összesen 10 új, különböző nagyságú lakást sorsolnak ki. A tavalyi nyereménylakások mind a fővárosban voltak, az idén viszont kettő újvidéki. Újdonság, hogy ebben az évben nem sorsolnak ki utazásokat – tudta meg a sajtó a szervezőkhöz közel álló körökből.

Mint korábban közöltük, akárcsak tavaly, az idén is 10 számlát kell tenni egy-egy borítékba. Egy-egy személy korlátlan számú borítékot küldhet be, postaköltség nincs. Csak az idei, tehát a 2018. január 1-je után kiadott, legkevesebb 100 dinár értékű vásárlást igazoló nyugták érvényesek. Ezeket máris lehet küldeni, korábbi információk szerint az első húzás márciusban lesz. Újdonság, hogy bármilyen borítékot elfogadnak. Cím gyanánt csak ennyit kell ráírni: Uzmi račun i pobedi –2018.

A boríték hátulján tüntessék fel teljes nevüket, a pontos címet a település irányítószámával együtt, valamint telefonszámukat, amelyen a szervezők értesíthetik a játékost az esetleges nyereményről.