Mi minden történik, amikor egy férfi és egy nő úgy határoz, szeretnék kettőjük kapcsolatát kiterjeszteni és hármasban folytatni? Mikor kezdődik valójában az anyává válás? No és az apának miben nyilvánul meg ebben a szerepe? A köldökzsinóron túl létezik-e valamilyen csatorna, amely segíti a ráhangolódást a csecsemő jelzéseinek érzékeny észlelésére és szükségleteinek megfelelő kielégítésére?
Fotó: Szögi Csaba
A várandósság lélektani történései – anya-magzat és apa-magzat kommunikáció, várandós apák címmel tartott ismeretterjesztő előadást Simon Róbert pszichológus nemrégen a zentai Népi Technika előadótermében, ahol választ kaptunk a fenti kérdésekre is. Az eseményre a Zentai Baba-mama Klub szervezésében került sor.
A gyermekvállalás – a teljes család kiteljesítése – megtervezésének, a magzat kihordásának, a szülésnek/születésnek pszichológiai hátterével nem árt idejében elkezdeni érdemben foglalkozni. Hogy erre van igény, bizonyítja az is, hogy az esten egybegyűltek számos kérdéssel és hozzászólással járultak hozzá annak izgalmasabbá tételéhez.
Simon a sikeres párkapcsolat alapjainál – hogy mélyen átéljük közös élményeinket, leváljunk a szüleinkről, kiteljesítsük önmagunkat, képesek legyünk egy életen át együtt fejlődni stb. – kezdte előadását. Mesélt a gyermekvállalás periódusairól, a magzat elfogadásáról, arról, hogy önálló lény fejlődik az anya testében, s nem utolsósorban, hogy egy napon majd el is fogja hagyni azt – és hogy ennek esetleges traumáját mennyire segíti a szoptatás, mely tudatosítja a szülőben, hogy továbbra is kapcsolatban marad kicsinyével. Hallottunk a különböző kommunikációs csatornák meglétéről is az anya-magzat kapcsolatában, melyek a fiziológiain és a viselkedésesen túl intuitívak is, és hogy mindez – különösen a legutóbbi – mily nagymértékben hat a fejlődő magzatra. Amennyiben tökéletesen működik az intuitív kapcsolat, számítani lehet még akár a csecsemő aktív részvételére is szüléskor, mely nagymértékben megkönnyítheti azt.
Simon hangsúlyozta a spontán ráhangolódás jelentőségét az eseményben. Nem árt tisztában lennünk képességeinkkel – és jogainkkal! –, és nem feltétlenül kell minden esetben vakon engedelmeskednünk nőgyógyászunknak, aki hajlamos előre „leosztani a lapokat”, így szembemenni a természet utasításaival. Sok szó esett még az apák aktív részvételéről is a prenatális stádiumban. Terhesség idején már lehetősége van mindkét szülőnek a leendő újszülöttel való „megismerkedésre”: a napi rutin közbeni nyugalmi periódusok beiktatásával, énekléssel vagy zenehallgatással, mindeközben pedig pozitív gondolatok és szeretet közvetítésével a magzat felé. A téma átbeszélése is javallott, egymás között, a barátokkal, az orvossal etc., mintegy megtervezni a szülést ezáltal.
A továbbiakban hallhattunk még a szülésről mint módosult tudatállapotról, mely fölnagyítja az élményt: jót és rosszat egyaránt, ennek kapcsán pedig a pozitív szuggesztió és a hipnoterápia jelentőségéről, melynek hatására akár relaxált állapotban is lefolyhat az esemény. Végezetül pedig a „várandós” apukákról esett szó, az ő elköteleződésükről a nő és a gyermek iránt, felelősségvállalásukról az utóbbi önállóvá válásáig, és hogy lélektanilag mindez talán még nehezebb is lehet számukra, hiszen az ő szervezetükben nem zajlanak fiziológiai változások, és genetikailag egyébként is másként kódoltak. Minderre Simon a természeti népek „fészekrakási” rituáléit hozta föl példának, melyek az apák tehermentesítéséről szólnak.
