2024. március 29., péntek

Magyar Levente reális esélyt lát a magyar–ukrán viszony normalizálására

Jelentős lépés történt a magyar–ukrán kapcsolatok normalizálásának irányába, a két ország baráti együttműködésének helyreállítása felé – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Ungváron, ahol Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettessel az új ukrán oktatási törvény alkalmazásával, a határon átnyúló együttműködéssel és a határinfrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket tekintették át.

Vaszil Bodnar fogadja Magyar Leventét (Fotó: MTI)

Vaszil Bodnar fogadja Magyar Leventét (Fotó: MTI)

A háromórás megbeszélést követő sajtótájékoztatón Magyar Levente hangsúlyozta: a tárgyalás alapján úgy látja, most először reális esély mutatkozik a magya–ukrán kapcsolatok normalizálására, hiszen az ukrán fél megerősítette azt, hogy a két ország kapcsolatait megterhelő oktatási törvény életbe lépése ellenére addig nem történik semmilyen változás a kisebbségi oktatási rendszerben, amíg azt a kisebbségek képviselőivel jóvá nem hagyatják.

Elindul egy tárgyalássorozat az ukrán oktatási minisztériummal, a kárpátaljai magyar közösség képviselői február 14-én megbeszélést kezdenek Lilija Hrinevics oktatási tárcavezetővel – tette hozzá. Megjegyezte, az ukrán fél részéről Ungváron elhangzott vállalás fényében nagyon komoly reményt fűz ahhoz, hogy hamar megegyezésre tudnak jutni, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi status quo nem fog megváltozni, amíg nem jön létre olyan megállapodás az ukrán kormányzat és a kárpátaljai magyar kisebbség között, amelyet az utóbbi jóváhagy.

A parlamenti államtitkár kiemelte, „mi nem akartunk az ukrajnai kisebbségi nyelvű oktatás kérdéséből nemzetközi ügyet kreálni, a körülmények hozták úgy, hogy a kisebbségek véleményének figyelmen kívül hagyásával és az Európai Unió, a NATO felé vállalt nemzetközi megállapodások, kötelezettségek megszegésével elfogadott tanügyi törvény rendelkezései idézték elő azt a helyzetet, amikor Magyarországnak be kellett avatkoznia”.

„Most komoly esélyt látok arra, hogy ezt a nehéz időszakot magunk mögött hagyjuk, és folytatódjon az a nagyon előremutató együttműködés, amit Ukrajnával fenntartunk a függetlenné válása óta” – hangsúlyozta.

Újságírói kérdésre válaszolva a parlamenti államtitkár kifejtette: aggasztó jelenségnek tartja a Kárpátalján megszaporodott magyarellenes provokációkat, hangsúlyozva, hogy ebben a kérdésben is, mint minden más ügyben, a magyar kormány a helyi magyar közösség véleményére támaszkodik, s ha tőle olyan jelzés érkezik, hogy veszélyben érzi magát, akkor a magyar kormány mindenképp lépéseket tesz a magyar kisebbség megvédése érdekében.