2024. március 29., péntek

Vajdaság értékeit képviselik

Öt százalékkal növelték a kisebbségi médiumoknak járó tartományi támogatást – A korábbi szintet még mindig nem érte el ez az összeg

A vajdasági nemzeti közösségek nyelvén megszólaló, a nemzeti tanácsok által alapított médiumoknak ítélt idei tartományi támogatásokról írtak alá szerződést a sajtóorgánumok vezetőivel a tartományi kormányban. Igor Mirović tartományi kormányfő adta át a szerződéseket, de Miroslav Štatkić művelődési és tájékoztatási titkár és Đorđe Vukmirović segédtitkár is jelen voltak az eseményen. Ugyanazt a feladatot kell teljesítenünk mindannyiunknak – hangsúlyozta a kormányfő, közös értékeinket kell őriznünk és népszerűsítenünk, mindazt, ami Vajdaságot olyan kivételessé és különlegessé teszi.

A média képviselői szerint tartományi dotáció nélkül aligha maradhatnának fenn a kisebbségi sajtótermékek (Ótos András felvétele)

A média képviselői szerint tartományi dotáció nélkül aligha maradhatnának fenn a kisebbségi sajtótermékek (Ótos András felvétele)

A kormányfő reményét fejezte ki, hogy a támogatás nagymértékben a segítségére lesz ezekben az összetettnek nevezett időkben a kisebbségi médiaházaknak abban, hogy továbbra is fenn tudják magukat tartani, szavatolni tudják folyamatos megjelenésüket. Mirović jelentősnek ítélte, hogy nyolc nyelven íródó összesen 22 lapot támogathat 2018-ban is a tartomány. 2016-ban csökkentették a dotációt 10 százalékkal, két év után az idén most 5 százalékos növelést engedhettek meg maguknak, de Mirović ígéretet tett arra, hogy már jövőre újabb korrekcióra lehet számítani, 5–10 százalékkal növelnék ismét a rendelkezésre álló keretet. Véleménye szerint csakis ekképp lehet garantálni azt, hogy a kisebbségi médiumok továbbra is megjelenjenek, s lépést tudjanak tartani a korral, tartalmaikat is színvonalasabbá tegyék. Arra kérte a médiaházak képviselőit, tartsanak állandó jellegű, intenzív kommunikációt a tartományi adminisztrációval, amelynek jelezhetik, ha bármilyen problémájuk merülne fel év közben. Vukmirović elmondta, a Magyar Szó napilap és kiadványai 94 millió, a Hét Nap 27 millió, a Hlas ľudu és a Libertatea 35-35 millió, a Ruszke szlovo 32 millió, a Hrvatska riječ 34 millió, a Bunyevác Tájékoztatási Központ 8 millió, a Macedón Tájékoztatási Központ 5 millió, az ukrán havi kiadvány pedig 4 millió dinárnyi költségvetési támogatást kap az idén. A keret bő 270 millió dinár.

A Magyar Szó támogatásáról szóló szerződést Ökrész Rozália igazgató vette át (Ótos András felvétele)

A Magyar Szó támogatásáról szóló szerződést Ökrész Rozália igazgató vette át (Ótos András felvétele)

Ez a támogatás szinte a megmaradást jelenti – emelte ki a helyszínen nyilatkozva Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója. Jelentősnek nevezte, hogy öt százalékkal emelkedni tudott most ez az összeg, még ha a korábbi dotációnak csak a részleges visszaállításáról van is szó. A szerkesztőség esetében a támogatás az összbevétel felét is meghaladja – mondta –, nélküle szinte lehetetlen lenne a munka folytatása.

A növelés fontosságára helyezte a hangsúlyt lapunknak nyilatkozva László Edit, a Hét Nap igazgatója is, a legnagyobb bevételi forrása a magyar hetilapnak éppen a tartományi költségvetésből átutalt támogatás, vannak még pályázati lehetőségek, de azok elenyésző mennyiségben tudnak „pénzt hozni a házhoz”. A működési költségeket fedezik belőle: nyomdakiadásokat, személyi jövedelmeket, rezsiköltségeket.

A Hrvatska riječ számára is nélkülözhetetlen forrást jelent a tartományi segítség, abból fedezik ugyanis kiadásaiknak mintegy a 92 százalékát – tudtuk meg Ivan Ušumovićtól, a hetilap igazgatójától. Mint mondta, a kisebbségi nyomtatott kiadványok a piacon ma már nem tudnának megélni dotáció nélkül. Az idei ötszázalékos növelés lehetővé tesz bizonyos beruházásokat is – jelentette ki Ušumović.