A tanárnő a díjai és a zongorája mellett
Székely Mária a neves belgrádi Davorin Jenko általános és középfokú zeneiskola 15. nemzetközi versenyének gálaestjén zongorapedagógusi munkásságáért megkapta a Miroslava Lili Petrović-díjat. A zenepedagógust pályájáról, tanári munkájáról és a díjról kérdeztük.
Hogyan kezdte a pályáját?
– Péterrévén születtem 1950-ben. A becsei zeneiskola kihelyezett tagozatot nyitott a mi általános iskolánkban. Hegedülni, harmonikázni és zongorázni lehetett, sokan jelentkeztünk, én a zongorát választottam. Egyetlen egy hangszer volt az iskolában, azon gyakorolt mindenki. Két évre rá megkaptam az első hangszeremet a szüleimtől, így komolyabban kezdtem foglalkozni a zongorázással. Akkor még nem gondoltam, hogy zongoratanár leszek. A nyolcadik osztály végén döntöttem el ezt, így kerültem Szabadkára a középfokú zeneiskolába, és ez mellett a gimnáziumba is jártam. Egy csodálatos tanárhoz kerültem, szerintem a legjobbhoz, Milkó Corához, aki európai szintű zongorista volt. Befejeztem a középiskolát és a gimnáziumot, és mivel továbbra is a zene érdekelt, így Belgrádba mentem a Zeneakadémiára, Arsen Triva osztályába, és ott szereztem diplomát. Szmederevón dolgoztam zongoratanárként 2 évig, mellette aktívan énekeltem egy ifjúsági kórusban, amellyel bejártuk Európát, sőt Kínába is eljutottam. Később hazacsábítottak a szüleim, és a volt iskolám, így amikor a Belgrádi Nemzeti Múzeumban hangversenyt adott a szabadkai Pro Musica Kamarakórus, annyira megfogott az ismerős kórustagokkal és Égető Gabriella karnaggyal való találkozás, valamint a gyönyörű muzsikálásuk, hogy visszavágytam Szabadkára.1974-től kezdve 40 évet tanítottam a zeneiskolában, három éve nyugdíjba vonultam, közben Topolyán igényelték a munkámat, így most is aktív vagyok.
A diákjai közül többen szép karriert futnak be. Van olyan diákja, akire különösen büszke?
– A zeneiskolában a hangszeroktatás individuális órákon történik. A sok száz alsós, elméleti szakon mellékszakos zongorista mellett 40 év alatt 50 zongora főszakos diák végezte el nálam a középiskolát. Szinte mindegyik befejezte az akadémiát, dolgoznak, mint tanárok, művészek, egyetemi tanárok is vannak köztük. Mindegyikre, aki a maga képességéhez mérten a maximumot tudta adni, büszke vagyok. A tehetséges diák áldás a tanár életében, és rengeteget tanul vele együtt a tanár is. Amikor olyan diákok jöttek hozzám, mint Péter Zoltán és Katalin, Görög Noémi, Csőke Andrea és Noémi, Varga Darko, ők óriási kihívást jelentettek számomra, hiszen a kivételesen jó képességű diákok mindig hozzátesznek a tanár tudásához. Volt sok olyan tehetséges diákom is, aki nem folytatta a zenei pályát. Mindegyik diákomra büszke vagyok, és mindegyiküket szerettem, sokakkal ma is, sok év után is nagyon jó a kapcsolatom. Óhatatlan, hogy az individuális oktatásban, ahol heti több alkalommal együtt van a diák és a tanár, nehéz dolgozni, ha a verbális kommunikáció alatt nincs meg a lelki kontaktus. A gyerek rezzenéséből kell érezni, hogy mire hogyan reagál, melyik „gombot” kell „megnyomni” hogy megnyíljon, és mennyire szabad a lelkébe „belemászni”, hogy ne rontsam el azt, ami az övé, és ne az enyémet erőltessem rá. A zenének szigorú szabályai is vannak, amelyeket be kell tartani, de mitől más mégis egyik művész a másiktól? Attól, hogy mindenkinek megvan a sajátja, és a saját énjén keresztül adja át ugyanazt, és erre az egyénire mindig igyekeztem nagyon vigyázni.
Már az elején látni, hogy a gyerek különlegesen tehetséges, vagy ez az idő folyamán derül ki?
– Látszik, de óvatosnak kell lenni a felmérésben, és a „jóslatokban”. Van, aki csodálatosan indul, de azután megfeneklik, kiég. Van, aki fokozatosan bontogatja a szárnyait, és igazi magasságokig tud fölrepülni. Van, aki robbanásszerűen, rakétasebességgel tör a legmagasabb csúcsokra. Az egyéniség is nagyon fontos. Vannak, akik érdekes, izgató egyéniségek, de nincs bennük kitartás. Azok a gyerekek, akik igazán tehetségesek, nem biztos, hogy folytatják a zenei pályát, mert törvényszerűen más területeken is kitűnően megállják a helyüket.
Beszélgessünk a díjról. Milyen elismerés a Miroslava Lili Petrović-díj? Ismerte a díj névadóját?
– Igen, ismertem, és ez számomra nagyon megható volt. Én zongoratanárként nagyon aktív voltam, sok versenyre vittem a gyerekeimet, rengeteg zsűriben is ültem országszerte és külföldön, engem sokan ez miatt ismertek. Ezenkívül zongorapedagógiai csoportokban is aktív voltam, ülésekre, szemináriumokra jártam. A szabadkai zeneiskolában Balázs Piri István vezetése alatt 10 éven keresztül az EPTA (Európai Zongorapedagógusok Szövetsége) égisze alatt zongoraszemináriumot szerveztek, ahol egész Szerbia területéről 100-120 zongorista jött össze. Ez egy jó kapcsolatteremtő rendezvény volt, amely a diákokat is motiválta. Lili Petrovićnak mindig csodálatos diákjai voltak a versenyeken, a zongoraiskolái nagyszerűek, sok helyen használják őket ma is.
A francia anyától és szerb apától származó Lili Petrović Párizsban tanult, életét a zongorapedagógiának szentelte, és különleges tehetségeket nevelt. Én Szabadkán találkoztam vele, évről-évre jó barátságban voltunk, rengeteget tanultam tőle. A szerbiai zongoraoktatás nagy egyénisége volt. Ezért kötődöm szentimentálisan e díjhoz. A díjat most 2. alkalommal osztották ki, ez mellett prof. Andreja Preger családja is alapított egy egyetemi tanárnak ítélendő díjat. Ezt a díjat Ninoslav Živković vehette át, az ő tanítványai voltak többek között Görög Noémi és Enikő, valamint Varga Darko, akik művészetükkel városunk és iskolánk hírnevét öregbítik a világban.
A pedagógusok kitüntetéséről ritkábban hallunk. Mit jelent egy pedagógusnak a kitüntetés?
– A díjat a belgrádi Davorin Jenko iskola – amely egyike a legnagyobb és legjobban működő alap- és középfokú zeneiskoláknak – közössége alapította, és a versenyük megnyitóján a lehető legünnepélyesebb keretek között adták át, egy ünnepi gálakoncert keretén belül. Ami nagyon jólesett, az az, hogy sok-sok szerbiai zongoratanár megérdemelte volna ezt a díjat, de mégis rám esett a választás. Büszke vagyok, hogy a Szabadkai Zeneiskolában nevelkedtem tanárrá, és az iskola hírnevéhez hozzá tudtam járulni diákjaimmal, tudásommal.
