2024. március 29., péntek

Több mint ötmilliárd forint a szlovákiai gazdaságfejlesztési programra

A magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának keretében több mint másfél ezer mezőgazdasági őstermelő, illetve kis- és középvállalkozás kap támogatást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután egyeztetést folytatott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetőivel kedden.

A megbeszélés után az MKP elnökével, Menyhárt Józseffel együtt tartott sajtótájékoztatóján a magyar külügyminiszter elmondta: a szlovák kormánnyal történt megállapodás alapján megkezdődött a magyar kormány felvidéki gazdaságfejlesztési programjának megvalósítása, ennek keretében az idei évre 1521 pályázó nyert támogatást, összességében 5,4 milliárd forint értékben. A külügyminiszter rámutatott: a programnak három haszonélvezője is van, a felvidéki magyarság, Magyarország és Szlovákia, mivel a program megerősíti a felvidéki magyarokat, ugyanakkor jót tesz a magyar–szlovák kapcsolatoknak és az ország gazdaságának is.

Szijjártó Péter elmondta: vannak olyan, a felvidéki magyarságot érintő kérdések, amelyekben már sikerült előrelépni, ilyenek például a kétnyelvű vasúti feliratok, továbbá a kisiskolák és a nemzetiségi iskolák ügye, valamint a polgári peres eljárások nyelvhasználata, de vannak olyan kérdések is, amelyekkel kapcsolatban még nem. Utóbbiakra utalva rámutatott: idővel az érzékeny kérdések is napirendre kerülnek, mivel a két ország közös sikerei megteremtik ennek lehetőségét. Ehhez azonban fontos a jó időzítés, nehogy eredmények helyett csak lerombolják az eddigi sikereket – tette hozzá.

Menyhárt József, az MKP elnöke a sajtótájékoztatón a felvidéki magyar közösség tavalyi sikereiről, illetve idei terveiről beszélt. A sikerek kapcsán utalt a magyar kormány óvodaprogramjára és a gazdaságfejlesztő programra is.