2024. március 28., csütörtök

Nagy Bunyevác Préló

Ivana Dulić a legszebb fonó
A legszebb fonó az udvarhölgyeivel: Jovana Vidaković, Ivana Dulić, Maja Antunović (Fotó: Paszterkó Erika)

A legszebb fonó az udvarhölgyeivel: Jovana Vidaković, Ivana Dulić, Maja Antunović (Fotó: Paszterkó Erika)

A bunyevác nemzeti kisebbség február 2-án, Mara napján a Spartacus étteremben megünnepelte a Nagy Bunyevác Prélót. A mintegy háromszáz vendég jó hangulatban ünnepelt, a talpalávalót a Tajna zenekar húzta. Az est folyamán kiválasztották a legszebb fonódalt, amely Gabriela Diklić Marai éj című költeménye lett. Az est fénypontja a legszebb fonó kiválasztása volt, a lányok szebbnél szebb, selyemből és slingelt anyagból készült ruhákban pompáztak, éppen ezért a zsűrinek az idén sem volt könnyű dolga. A legszebb fonó a zsűri és a közönségszavazatok összesítésével Ivana Dulić, az első udvarhölgy Jovana Vidaković, a második udvarhölgy pedig Maja Antunović lett. A menüt hagyományos étkekből állították össze: előételként prisnacot szolgáltak fel, főételként disznótoros étkeket sült krumplival, savanyú káposztával és barackbefőttel. A desszert fánk volt.

– A préló, valamint az első világháború befejezésének századik évfordulója tanúsítja a bunyevácok folyamatos jelenlétét és fennmaradását a térségben. A préló jelentősége a barátkozás, az emberek közötti összetartozás, valamint hagyományaink ápolása – mondta dr. Suzana Kujundžić Ostojić, a Bunyevác Nemzeti Tanács elnöke üdvözlőbeszédében.

Az ünnepségen jelen volt többek között Vlado Radulović, az emberi és kisebbségi jogi hivatal tanácsosa, valamint Bogdan Laban, Szabadka polgármestere.