2024. április 20., szombat
DAKAR-RALI

„Legenda vagyok”

Ezekkel a szavakkal várt otthonában Saghmeister Gábor, aki jubiláris tizedik alkalommal ért célba a világ legnehezebb terepraliján, a Dakaron. Először megmosolyogtam szavait, mert mindjárt Will Smith apokaliptikus filmje jutott az eszembe, de azután Gábor megmutatta azt a kártyát, melyet a verseny szervezőitől kapott, s valóban: a szabadkai motoros immár a Dakar legendája, s mint ilyet VIP-hely illeti meg az összes hasonló versenyen. Ő ugyanis abba a szűk társaságba tartozik, amelynek tagjai legalább tíz alkalommal teljesítették ezt a flúgos versenyt.

• Hazaértél, sántikálsz. Láttuk a napi beszámolókat a jubiláris 40. Dakar-raliról, s nekem úgy tűnt, hogy a jubiláris 10. versenyeden fáradtál ki eddig a legjobban.

– Én is úgy érzem. A jubiláris 40. kiadását a Dakarnak annyira megnehezítették, hogy hasonló talán még nem is volt. A lényeg az volt, hogy már mindjárt az első nap hatalmas dűnék között hajtottunk Peruban, s már az első pár szakasz után a versenyzők mintegy 40 százaléka elhullott. Habár csak 30 kilométeres volt az első gyorsasági szakasz, az sem bizonyult gyerekjátéknak, s mindjárt éreztem, hogy pokoli napok várnak ránk. Így is történt ez egész Peru területén, csak az 5. szakasz volt aránylag járható, amikor átmentünk Bolíviába. La Pazban tarthattuk a pihenőnapot, de nem éreztük magunkat jól, mert nagyon hideg volt, aztán meg három esős, havas esős útszakasz volt, amivel kapcsolatban csak arra kérem a Dakar-rali szervezőit, hogy ne csináljanak több etapot ebben az országban! Lefagytunk a motorról, hiszen +2 fokban 300 kilométeren keresztül havas esőben hajtottunk, tehát rendkívül kellemetlen volt.

• Ott is akadtak buktatók, mert ezek a fél–egy méter magas tevefüvek borzalmas veszélyeket rejtegettek.

– Ezek a fűcsomók olyanok, mintha egy sziklának hajtanál neki. Az nem mozdul, s ha az első kerékkel nekiszaladsz, garantáltan átrepülsz a kormányon. Na, valahogy átküszködtük magunkat Bolívián, de olyan nehéz volt, hogy már nem is emlékszem tisztán az egészre. Dési Janival tradicionálisan sokat beszélgetünk a Dakaron, de az egyik bolíviai szakasz után így fordult hozzám: „Gábor, szeretsz még motorozni?” Nevettem rajta, hiszen mindez már nem is a motorozásról szólt, hiszen volt olyan nap is Fiambalá környékén, amikor reggel 5.30-kor indultam el, s éjjel 1-kor értem be. A tízéves dakaros karrierem alatt egyszer sem értem éjjel célba, idén kétszer is.

• Navigálási gondok?

– Nem, csak egyszerűen 927 kilométeres volt a gyorsasági szakasz, amely két részre volt osztva, s közte is volt vagy 300 kilométer. Este hét után értem oda a második gyorsasági szakasz elé, s még négy órát motoroztam a sötétben, majd további két óra hossza kellett a táborig. A táborban már vártak a szerbiai újságírók és turisták, s megijedtek, hogy történt velem valami. Így jártam az utolsó előtti szakaszon is, amikor a 19. kilométernél nagyon kellemetlenül léptem le a jobb térdemre, a 77. kilométernél pedig a litvánok Toyota Hiluxa akaratlanul fellökött, s akkor is a jobb térdemen landoltam. Akkor megijedtem, mert szerelni kellett a motort, de a java még hátravolt, hiszen mintegy 800 kilométert ülve hajtottam végig a célig, mert nem bírtam a lábamra állni. Valahogy célba érem, s azt vártam, az utolsó szakasz már a megszokott ralis terep lesz 100–120 kilométeren. Ehelyett olyan pályára küldtek bennünket, ahol vagy hat alkalommal kellett visszaváltani elsőbe, mert hatalmas sziklás-köves szerpentineken mentünk, kiszáradt folyómederben. Összességében, erre a Dakarra nem lehet azt mondani, hogy élveztük volna. Ezt a Dakart túl kellett élni. Nekem az az óriási szerencsém, hogy már nagyon régóta részt veszek ezen a versenyen. Pontosan tudom, hogyan működnek a dolgok, ismerem a Dakar lelkét. Ezért válhattam Dakar-legendává, mert nagyon kevés olyan versenyző van, aki már tíz befejezett ilyen versenyt tudhat maga mögött. Fontos dolog ez a számomra, mert immár valamennyi versenyre ingyen belépőm és VIP-helyem van. Már a mostani versenyen is hasznomra vált, mert külön bejelentkezési helyen regisztrálhattam, azaz nem kellett sorba állnom sehol sem.

• Térjünk át egy picit a motorosok versenyére. A Dakar előtt jósolgattunk, aztán kiderült, hogy a Yamaha és a Honda nagyon komolyan megszorongatta az idén a KTM-et, olyannyira, hogy nem a Hondán múlott az, hogy például Barreda Bort egyszerűen annyira kimerült, hogy nem bírta folytatni.

– Igen, ott vannak, de azért ez a KTM-csapat egy nagyon tapasztalt és rafinált társaság. Sokan nem tudják, hogy az egyik KTM-es, Meo akarattal vezette el a jó útvonaltól az egész nem KTM-es mezőnyt, s innentől 40 perces lemaradásuk volt. Erre a trükkre hivatalosan nem reagáltak, de a motorosok között mindenki tudott mindent. Nem mondom, hogy Walkner nem érdemelte meg a győzelmet, de továbbra is azt tartom, hogy Barreda Bort jelenleg a leggyorsabb a Dakaron, csak valahogy nem tudja a dolgokat összerakni. Idén egyébként nagyon komoly versenyzőket hoztak a rali és a motokrossz világából, hogy csak Loeböt és Baragant említsem meg. A spanyol Leila Sanz tavaly még Gyenes kategóriája körül motorozott, idén már a 12. lett, de a gyári versenyzőkről tudni kell, hogy rengeteget versenyeznek a sivatagokban, s már hetekkel a Dakar kezdete előtt a helyszínen tartózkodtak. Nekik más dolguk nincs, nem úgy, mint Maninak és nekem, akiknek a munkahelyükön is teljesíteniük kell.

• Az autósoknál Peterhansel egyetlenegy hibát vétett, s ez az újabb győzelmébe került. Milyen volt a visszhang a Peugeot-n belül?

– Én Despres kocsiját láttam szanaszét törve, s a 24 órás büntetése, valamint Peterhansel hibája után már Sainzot támogatta, aki idén hibátlanul vezetett.

• Mit hallottál, marad ez a három ország, vagy esetleg Chile visszatér a térképre?

– Olyan híreket hallottam, hogy jövőre talán Bolívia nem lesz, hanem Chiléből indul a verseny, úgyhogy jön ismét az Atacama-sivatag. Olyan hírek terjengtek, hogy jövőre egy sokkal gyorsabb Dakart akarnak szervezni, egy kicsit ralisabbra szeretnék alakítani a pályát, ami nekem is jobban megfelelne. Az viszont még a jövő zenéje, hogy én indulok-e egyáltalán. Egy biztos: a verseny nehézsége és Bolívia miatt sokan el sem indultak az idén, s ez nem jó a szervezőknek. Chilét szeretné mindenki vissza, mert az és Argentína – esetlegesen Peruval kibővítve – az igazi.

• Volt idén egyáltalán élvezhető szakasz?

– A látnivalókat, például a Nazca-vonalakat én már láttam, így idén nagyon keveset élveztük a versenyt. Olyan szakadékok mellett haladtunk végig, hogy az elképzelhetetlen. Homokos lejtők, ahol az első féket egyszerűen el kell felejteni, mert különben jött a bukfenc. Ez a térdsérülés nagyon kellemetlen, s meglátjuk, mennyire súlyos a sérülés.

• Ezekben az országokban nagyjából ez a legnagyobb évenkénti sportesemény, Bolívia határán például Evo Morales elnök köszöntött benneteket. Megint milliós tömeg?

– Igen, szerintem Morales az egész népet kiküldte az utcára. Jók voltak a zenés-táncos műsorok, kivételes hangulatú bulikat szerveztek. Ez szép volt, de újra hangsúlyozom: nem akarunk Bolíviában motorozni!

• Hétéves a te motorod, de láttad-e az új fejlesztésű KTM-eket?

– Persze. Sokkal, 10 kilóval könnyebbek, direkt befecskendezésű motorok. Most van a 2018-as modell, így az én motoromnak nagyjából már annyi. Viszont nagyon kötődök hozzá, hiszen hatszor mentem vele végig a Dakaron, így valószínűleg a családban marad. Eszmei értéke biztosan van, mert nyilván a Dakart legtöbbet megjárt gépről van szó, tehát talán egy gyűjtőnek ér valamit.

• A következő év egyik nagy változása, hogy a Peugeot nem indul többet. Mit láttál, a Toyota fog uralkodni a következő években?

– Ha nem indul a Peugeot, majd indul valami más francia cég, például a Citroën. Nekem ilyen érzésem van, mert a franciák érzékenyek erre a kérdésre. A Toyota viszont jó, megbízható autó. Őszintén szólva, én is szeretnék már autóval végigmenni a Dakaron. Csak még azt nem tudom, hogyan oldom meg a legalább négyszeresen több pénzt és például a szervizelést. Talán valamivel biztonságosabb, mint a motor, mint a két kerék. Most még nem tudok semmit, még a pihenés fázisában vagyok, de nagyon örülök, hogy végigértem, hogy Dakar-legenda lettem, s ha itt fejeződne be a Dakar-karrierem, azt mondom, megérte. Nagyon megérte.