2024. április 19., péntek

Új török támaszpont Aleppó közelében

Törökország saját hétfői közlése szerint katonai támaszpontot létesített Aleppótól délnyugatra, eddig nem látott mélységben szíriai területen.

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a török bázist al-Ais falujának közelében húzták fel. Az OSDH kiemelte: ez alig öt kilométerre van a szíriai hadsereg által ellenőrzött területektől.

A török hadsereg közlése szerint még további két megfigyelőállást hoznának létre.

A bejelentést hat nappal azt követően tették, hogy támadás ért egy török konvojt, amely az említett térségbe tartott, s vissza kellett fordulnia.

Tavaly Oroszország, Irán és Törökország megállapodott, hogy a felkelők, köztük szélsőséges csoportok által ellenőrzött, a Törökországgal határos északnyugati fekvésű Idlíbben úgynevezett feszültségmentesítési övezetet, azaz  egyfajta fegyvernyugvási zónát alakítanak ki. Ankara az egyezség értelmében 12 megfigyelőállást alakíthat ki Idlíbben és a szomszédos szíriai tartományokban, így Aleppóban is a tűzszünet ellenőrzésére. Csakhogy az említett fegyvernyugvás összeomlott decemberben, amikor a szíriai kormányerők és velük szövetséges milíciák az orosz légierő támogatásával offenzívát indítottak Idlíbben.

A török haderő emellett Olajág fedőnéven január 20. óta hadműveletet folytat az észak-szíriai Afrín kerületet ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen.