2024. április 20., szombat

Ezentúl vagy csak az EU-ban, vagy csak Szerbiában lehet pályázni

Pénteken este Bácsföldváron ismertették a gazdákkal az európai uniós mezőgazdasági pályázatokat

Egy olyan nehéz év után, mint amilyen a tavalyi volt, befektetéseket is nehéz végrehajtani, de a gazdáknak ki kell tartaniuk az uniós csatlakozásig, mert akkortól kezdve egységes és kiszámítható agrárpolitika segíti majd a fejlődésüket – hangzott el pénteken este Bácsföldváron, ahol a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége és a helyi VMSZ szervezésében ismertették a gazdákkal az európai uniós mezőgazdasági pályázatokat. Fremond Árpád, a szerbiai parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke arról beszélt, hogy az uniós tagság után a támogatási rendszer a jelenleginél jóval nagyobb lesz, így a csatlakozás után a gazdák könnyebben fejleszthetik majd a gazdaságukat.

Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy az IPARD hazai megjelenésével Szerbiában is életbe lépett a gazdaságok kategorizáció szerinti pályázati rendszere. Ez azt jelenti, hogy a kisebb gazdaságok csak köztársasági és tartományi, a nagyobbak pedig kizárólag IPARD-pályázatokon indulhatnak: egy három hektár alatti, kincstárba bejegyzett zöldségnövény-termesztő például csak nemzeti szinten tud pályázni, a három hektár feletti termesztő viszont kizárólag IPARD-pályázaton indulhat, vagy egy legfeljebb 19 tehenet tartó gazda csak itthon, ezzel szemben az olyan gazda, akinek több mint húsz bejegyzett tehene van,pedig csak az IPARD-nál kérhet támogatást. Molnár szerint, ha egy családtöbb gazdaságot jegyeztet be, több lehetőséget tud kihasználni a pályázatokon.

Szerbia 2020-ig összesen 175 millió eurót hívhat le az IPARD-alapokból, ahol egy üzleti terv is a pályázat része kell hogy legyen, és a gazdák szigorú ellenőrzéssel is számolhatnak, Nagy Miklós pályázatíró elmondása szerint ugyanis a kifizető ügynökség munkatársai a döntés előtt is ellátogatnak a gazdaságba ellenőrzés céljából, és elszámoláskor is pontosan számba veszik, hogy minden a pályázati anyaggal összhangban valósult-e meg. Az IPARD-pályázatok egyébként előnyben részesítik a fiatal gazdákat, ők a nettó érték 60 százaléka helyett 65 százalékos támogatásban részesülhetnek.

Gépek és eszközök, valamint traktorok vásárlására február 26-áig lehet pályázni az IPARD-nál.

Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke a bácsföldvári tájékoztatón bejelentette azt is, hogy április 1-je után bővülni fog a falugazdász hálózat, így Faragó Emese mellett, aki Óbecsén és Péterrévén látja el a szolgálatot, a környéknek lesz még egy falugazdásza, akinek a támogatására a temerini gazdák mellett a bácsföldváriak is számíthatnak majd.