2024. március 29., péntek
MAGYAR SZÓ

Szombaton élőújság Tordán

A hagyományoknak megfelelően, immár néhány éve a Tordai Művelődési Napok színes, ismeretterjesztő és szórakoztató rendezvénysorozat keretében a szervezők megtartják a Magyar Szó élőújságját is.

Ezúttal február 3-án, szombaton 19 órai kezdettel kerül sor az élőújságra a helyi Művelődési Otthon nagytermében. A rendezvényen bemutatásra kerül napilapunk, a Magvető mezőgazdasági mellékletünk, a Szórványlétben I. és II. riportkötet, a Naptár 2018., valamint a Menedékben című kiadvány, ugyanakkor kezdetét veszi a tavaszi nyereményjáték-sorozat. A rendezvény kezdete előtt az előcsarnokban Gergely József fotóriporter tárlatát tekinthetik meg az ide látogatók. Napilapunk részéről a rendezvényen fellépnek Varjú Márta főszerkesztő, Varga Attila és Fodor István újságíró-szerkesztők, Kecskés István és Máriás Endre újságírók. Az est elmaradhatatlan vendége lesz a MagyarZó Pistikét megszemélyesítő Molnár Zoltán színművész is. A műsor vendégei lesznek még Fremond Árpád és Kovács Elvira köztársasági képviselők és Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes. A művelődési műsorban fellépnek a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület középső tánccsoportja, az óvodások csoportja, a kis templomkórus, a törökbecsei néptánccsoport, Fodor Marianna mesemondó, Gúth Emília és Beložanski Annamária énekesek. A műsorvezetői szerepet ezúttal is Máriás Endre vállalta.
A műsor a szokásos gazdag tombolahúzással zárul. A jegyek 100 dináros áron elővételben a Florida üzletben vehetők meg.
VASÁRNAP GOMBOSON
A Magyar Szó-élőújság következő állomása február 4-én, vasárnap délután 17 órakor Gomboson lesz a Művelődési Otthonban. A rendezvényünk előtt 15.30-kor farsangi műsor és a gombosi gyerekek farsangi felvonulása látható ugyanott, a vendégeket farsangi fánkkal, forralt borral és teával várják. A farsangi műsor után kezdődik napilapunk élőújságja.
A rendezvényen bemutatásra kerül napilapunk, a Magvető mezőgazdasági mellékletünk, a Szórványlétben I. és II. riportkötet, a Naptár 2018. és a Menedékben című kiadvány, valamint a Tigrislélek című novellaantológia. Napilapunk részéről a rendezvényen fellépnek Varga Attila, Mihályi Katalin és Nagy Magdolna újságíró-szerkesztők. Az est elmaradhatatlan vendége lesz a MagyarZó Pistikét megszemélyesítő Molnár Zoltán színművész is.