Amennyiben a hagyományos nyugdíjrendszerek perspektívájából szemléljük az idősek ellátmányának témáját, azt lehet mondani, hogy az egész világ egy nyugdíjbombával van aláaknázva. Földünk legnagyobb gazdaságainak nyugdíjdeficitje 2050-re akár a 400 000 milliárd (!) dollárt is meghaladhatja. A várható élettartam növekedése és az elöregedő társadalom a természetben tapasztalható jelenséggel mutat valamiféle hasonlóságot, és ilyen szempontból a klímaváltozás pénzügyi megfelelőjének tekinthető. Az életkörülmények javulása és az egészségügy színvonalának növekedése, azon belül az orvostudomány áttörést hozó felfedezései nyomán az ezredforduló után született gyermekek várható életkora jelentősen kitolódhat. Az idős emberek, a nyugdíjasok pénzügyi biztonsága a jövőben így csillagászati összegekbe kerülhet.
NEHEZEN FENNTARTHATÓ NYUGDÍJRENDSZER
(Gergely Árpád illusztrációja)
A nyugdíj egy viszonylag fiatal kategória. Az emberiség történelmének utolsó 200 évében beszélhetünk csak róla, habár az idősekről már az ősközösség idején is általában gondoskodtak valamilyen formában. A klasszikus értelemben vett nyugdíjrendszer alapját az 1800-as évek végén Németországban rakták le. Arra az elméletre alapoztak, hogy a folyamatosan megújuló és munkába álló nagyszámú aktív munkaerő egy rendszeresen befizettet, de minimális összegű nyugdíjjárulékkal könnyedén és teljes egészében fedezi az akkor még viszonylag kisszámú nyugdíjas minimális megélhetését. A bismarcki típusú nyugdíjrendszerként ismertté vált elképzelés a gyakorlatban is jól is működött, egészen a múlt század második feléig. A fiatalok nagy számban és viszonylag korán, 18–20 éves korukban elkezdtek dolgozni. Az átlagéletkor a mostaninál jóval alacsonyabb volt, így a nyugdíjalap fenntartható módon működött. A hagyományos felépítésű nyugdíjrendszer, vagy mondjuk inkább úgy, hogy az állami nyugdíjrendszer a múlt század 80-as éveiben is még fenntarthatónak látszott. A be-, és kifizetések folyamatosan egyensúlyban voltak. Idővel azonban az eredeti arányok felbomlottak. Egyrészt, folyamatosan emelkedett az átlagéletkor, arányaiban növelve a nyugdíjasok számát. Másrészt, arányaiban a fiatal munkába állók száma is csökkent. Az úgynevezett felosztó-kirovó nyugdíjrendszer Bismarck 19. századi porosz kancellár nevéhez köthető. Alapvetően arra az elvre épült, miszerint általában több ember fizeti a járulékot, mint ahány embernek a befizetésekből az ellátmányát kell biztosítani. 1970-ben még Szerbiában is egy nyugdíjasra négy olyan dolgozó jutott, aki befizette az illetékeket. A nyolcvanas években 3:1-re csökkent ez az arány, a kilencvenes években 2:1-re, ami már akkor fenntarthatatlanná tette a rendszert. 2010-ben pedig oda jutottunk, hogy egy dolgozó jutott egy nyugdíjasra. Miközben egész Európában gondot jelent az elnéptelenedés, Szerbia hatványozottan rosszabb helyzetben van, hiszen a gazdaság teljesítménye gyenge. Az arány folyamatosan ingadozik ugyan, de kicsit leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a nyugdíjalapban csak fele annyi pénz van, mint amennyit ki kell fizetni a nyugdíjasoknak. A hiányzó részt az állam biztosítja a költségvetésből. Az elmúlt három évben javult ugyan az arány, mivel csökkent a munkanélküliség, a nyugdíjba vonulás feltételeit pedig megszigorították. Arra viszont a jövőben sem lehet számítani, hogy a nyugdíjalap a befolyó járulékokból fedezni tudja a kiadásokat. Ezt a tényt lehet valamiféle ijesztő szörnyűségként tálalni – ahogyan teszi is ezt a sajtó egy része –, de lehet csak egyszerű tényként kezelni és megállapítani, hogy az idősek ellátmányához szükséges pénzt más forrásokból kell majd előteremteni, ahogyan teszik azt részben ma is.
AZ ELPOLITIZÁLT NYUGDÍJKÉRDÉS
Nálunk is és a világban is a nyugdíjkérdést azon túl, hogy egyszerű pénzügyi-technikai kérdésként kezelnék, hajlamosak a döntéshozók elpolitizálni. Az történt akkor is, amikor az egykori kormány 2008-ban négy alkalommal is megemelte a nyugdíjakat. A válságnak akkor még híre-hamva sem volt, az előző négy évben pedig a gazdaság kumulatívan közel a harmadával nőtt. Úgy tűnt abból a perspektívából, hogy a trendet előrevetítve a gazdaság gyorsan „kinövi” majd a nyugdíjterheket. De az alapvető motívum nyilván ott kereshető, hogy választások voltak abban az évben, és az aktuális hatalom így szerette volna bebiztosítani a nyugdíjasok szavazatait. Így nem tekinthetünk egyszerű technikai kérdésként a nyugdíjakra. Természetesen nem tagadható, hogy bárminemű összehasonlításban az akkor megnövelt nyugdíjak még mindig nagyon szerények voltak, és azok az emberek, akik évtizedeken át hozzájárultak az ország építéséhez, nem azt érdemelték volna. Jött azonban erre még a válság és vele az IMF! A Nemzetközi Valutaalap szakemberei szintén csak összeadandó és kivonandó tételekként tekintettek a nyugdíjkérdésre. Ajánlásuknak megfelelően, 2014-ben a kormány szigorú megszorító intézkedéseket vezetett be, melyek keretében csökkentették a nyugdíjakat és a közszféra béreit. Ezt követően a nyugdíjakat egy évvel később 1,25 százalékkal, 2016-ban pedig 1,75 százalékkal növelték. Idén januártól pedig újabb 5 százalékos az emelés. Időközben azonban volt egy kis infláció, változott a pénz értéke vásárlói paritásban mérve. Sok minden más is megváltozott, ezért a matematika eszközeivel is nehéz kiszámítani, mi történt a nyugdíjakkal. Vezető politikusaink szerint a nyugdíjasok 90 százalékának most már magasabb a nyugdíja, mint valaha is volt. A nyugdíjasok szakszervezete szerint viszont az elmúlt négy évben a nyugdíjak reálértéke 20 százalékkal csökkent. A nyugdíjasok az Alkotmánybírósághoz fordultak, de kilátásba helyezték, hogy a Strasbourgban székelő Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak jogorvoslatért. A február 22-ére meghirdetett tüntetést pedig a bejelentés szerint utolsó figyelmeztetésnek szánták az Alkotmánybíróság, a kormány, valamint az állami intézmények irányában is. A nyugdíjasok azt szeretnék, ha visszatérítenék nekik azt az összeget, amelyet a 2014-es nyugdíjcsökkentéssel levontak tőlük. A nyugdíjak kifizetésének ideiglenes szabályozásáról szóló törvény 2014 novembere óta van érvényben. Ennek értelmében mindenkinek, akinek 25 000 dinár feletti nyugdíja volt, bizonyos százalékban lecsökkentették a járandóságát. A törvény ideiglenes szabályozásról beszél, tehát nincs meghatározva, hogy meddig tarthat a nyugdíjcsökkentés. Egyes számítások szerint az utóbbi három évben több mint 430 millió eurót vettek el a nyugdíjasoktól. Ezt kérik vissza. De mivel a nyugdíj szerzett jog, jogi alapon is azt követelik, hogy a nyugdíjakat hangolják össze az inflációval és a bruttó hazai termék alakulásával. A nyugdíjak kérdése még a koszovói kérdéssel is párhuzamba vonható, de csak annyiban, hogy ennek a problémának is csak rossz és még rosszabb megoldása létezik. Az pedig, hogy az ezzel kapcsolatos pénzügyi-technikai, politikai és jogi zűrzavart hogyan sikerül majd megoldani, továbbra is a jövő titka…
